1984.08.28., A Sufniban:22:05 "Sacramento után San Fransiscóban játszottunk. Ezt a bulit fel is vettük, mert ki akarjuk adni lemezen és videón. Nem tudom, milyenek voltunk, de állati nyomás nehezedik az emberre, amikor a képet és a hangot rögzítik. Tudom, hogy Bill nagyon kínlódott. Az ilyen alkalmakkor mindig rohadt gyorsan és konzervatív módon játszik. Ma beszéltem Nick Cave-vel, nagyon jó hangulatban van. Össze akarok rakni egy kis tűzött könyvet az írásaimból, amit aztán a bulikon árulhatok. Félre akarok tenni egy kis pénzt a rendes könyvemre is, még akkor is, ha tudom, hogy sohasem lesz belőle semmi. Legalább megpróbálom."
'84 után még két évig játszott együtt a Black Flag és feloszlott. Egyedülálló lemezeket hagyva maguk után. Amikből hármat - My War, Family Man, Slip It In - egy év alatt húztak be. Pontosan abban az évben, mikor a fenti felvétel is készült. Szóval nagyjából száz bulival párhuzamosan. Vagyis az egymást érő turnék között. Bill Stevenson, Greg Ginn, Chuck Dukowski, Dez Cadena, Kira Roessler meg páran és természetes Henry Rollins. Aki ezekből az időkből merítve írta meg a könyv bevezetéséhez később a következő örök érvényű sorokat. Amiknél jobb ajánlást - mely egyben a Black Flag történet végszava és legvégső konklúziója is lehetne - nem is lehetett volna írni.
"Ajánlom minden zenekarnak, akik tudják, miről szól ez az egész: az a sok szar, amin a rengeteg rohadék miatt keresztül kell menned. A kamugép lemezkiadók, a koncertszervezők, akik az arcodba hazudnak, elbasszák az idődet, és még le is húznak. Az éjszakai zötykölődések, amiktől teljesen kész vagy, pedig másnap előtted áll egy hosszú koncert, majd ismét végtelen buszút. Olyan keményen melózol, hogy majd belerokkansz, mégsem tudod kiizzadni az albérleted árát. Éveken át ócska , megjátszós zenekarok előtt játszol, kába vagy a várakozással töltött hosszú óráktól, miközben lerobbant városok emlékei tolonganak depressziós agyadban. Bátorságban kevesen érnek fel hozzátok."
