Bár igyekszünk tájékoztatni, értékelni a nagy érdeklődésre számot tartó új megjelenéseket, azonban ahogy csúszunk bele az év utolsó harmadába, lassan kikristályosodik, hogy bizony nagy nevek, izgalmas megjelenések nem kaptak kellő figyelmet részünkről. Mivel a magazin teljesen non-profit, így mindenki a szabadidejét áldozza arra, hogy tartalommal töltse meg az oldalakat, de most itt az alkalom, hogy pár adósságot törlesszünk.
Ulver - The Assasination of Julius Caesar (House of Mythology)
Ha nem is feltétlenül haladok kronológiai sorrendben, azért az Ulver darkpop lemeze márciusban jelent meg, ráadásul igencsak felkapta rá a fejét a szakma, így elsőként mindenképpen a norvég black/prog/folk az, amit muszáj ajánlanom! A 2007-es Shadow of the Sun óta nem jelent meg olyan hangzóanyag Kristoffer Riggéktől, ami egy egységes képet adott volna, és mellőzte volna a kísérletezést, így azt hiszem nem vagyok egyedül vele ha azt mondom, úgy kellett már ez a kiváló konceptalbum, mint egy falat kenyér. Akik már unták az ambientes vacakolást, azoknak jó hír, akik viszont még mindig a black metált hiányolják, azoknak rossz hír, hogy a lemezen fia élő hangszer nem hallható, csak nagyon elektronikusan szétcsavarva. A Cézár meggyilkolásának történetét feldolgozó lemez már a nyitó Nemoraliával beszippant, és nem is enged öleléséből, egészen a záró Coming Home-ig. Az egész lemezt áthatja a Depeche Mode komorsága, az iszonyat megröffenő basszusok, és a csodálatos énektémák. Talán a legjobbkor ajánljuk a The Assasinationt, hiszen hangulatában az őszi/téli mogorvább időjáráshoz passzol, nagy erdei séták magányához pedig kötelező! Ne kelljen 10 évig várni a folytatásra! 4,5/5
Hot Water Music - Light It Up (Rise Records)
A Chuck Ragan nevével és torkával fémjelzett csapat 5 évvel ezelőtti Exister lemeze feltűnés nélkül haladt el mellettem, így lelkiismereti okai is vannak annak, hogy frissen megjelent Light It Up anyagukat már érdemben is reagálok. A Charles Bukowski azonos című művének nevét viselő kaliforniai négyes új anyaga legalább olyan megosztó, mint a teljes diszkográfiájuk. Az indító Complicated egy minden Ízében post-hardcore gyökereket felidéző, dallamos szörny, az őt követő címadó Light It Up is egy lendületes és enyhén psycho-s dal, sőt, a Show Your Face kicsit tinglitangli, ám óriási riffekkel és kórusokkal megtámogatott tétele is egészen kiváló, de aztán felüti a fejét a középszer. A Rabbit Key-t egyenesen kikérem magamnak, de a lemez második fele inkább Chuck Ragan mostanában inkább lakóssági country muzsikájára emlékeztet, mintsem egy szebb napokat látott post-hardcore bandára. Hogy mégsem tudok igazán rosszat írni a Light It Up-ról, az nagyban annak köszönhető, hogy egyszerűen az életem szerves részét képezi ennek a palinak a hangja, és örömmel tölt el, ha új dalokat hallhatok tőle. Így hiába hullámzik a minőség, bőven átlag feletti a végeredmény. A Sympathizert nem lehet elégszer lepörgetni!!! 4/5
Cult Of Luna - Years In a Day - dupla cd és dvd kiadás (Indie Recordings)
A svéd Cult Of Luna nem tartozik életem meghatározó zenekarai közé, viszont amit csinálnak, és ahogy csinálják, az minden alkalommal meggyőz arról, hogy helyük van a szívemben. Most éppen kiadtak egy dvd/cd kombót, ami felöleli 20 éves munkásságukat. Szívemhez igen közel áll a 2016-os Roadburn koncertjük felvétele, hiszen azon személyesen is ott voltam, és nagyon szépen mulattam, de más alkalommal is bizonyították, hogy élőben roppant erősek, és olyan atmoszférát teremtenek, ami mostantól a nappaliban, kocsiban, tengerparton vagy a hálószoba magányában is reprodukálható. Igényes és minden ízében kielégítő kiadvány, messzemenőkig ajánlom, nemcsak fanoknak. 5/5
Brant Bjork - Europa '16 (Napalm Records)
Ha már élő felvételeknél tartunk, akkor itt van a nemrégiben nálunk is tiszteletét tevő desert/stoner rock Pápa egészen friss és ropogós live albuma, a Europe '16, ami végigkalauzol minket az édes füst tengerében született, és bongokban gyökeret vert dalok csokrán. Az a legutóbbi Hajós bulin is nyilvánvaló volt, hogy édes mindegy Bjork koma éppen kivel kollaborál, a végeredmény konstans és örömteli. Aki képes a Kyussnál tovább látni, annak egészen biztosan hamar megidézi majd az élő koncertek auráját, és ha nem vigyáz, vérvörös szemmel fogja újraindítani ezt a hiánypótló anyagot. Brant Bjorköt hallgatni mindig öröm a köbön, elő azokkal a roll papírokkal! 5/5
5ive - Burning Season
Nyerő csapaton ne változtass, egy kiváló lemezt ne keverj újra! Ha mégis megteszed, tégy úgy, mint a post-metal szörnyeteg 5ive, akik a 2001-es lemezüket keverték át, és adták ki újra, ami ha másra nem is, arra jó volt, hogy a kicsit a feledés homályába merülő bostoni brigádot visszahelyezték a térképre. A self titled lemez erősen berúgta annak idején az ajtót, nekem hónapokig ki sem mászott a kobakomból, az meg végképp nem fér a fejembe, hogy Jeff Caxide basszer (ex-Isis), hogy a fenébe tudott egy azon évben két ekkora kolosszuson muzsikálni, mint a Burning Season és az Oceanic (Isis alapvetés. 2002-ben jelent meg, de már 2001-ben kész volt, és turnéztatták is) Aki ismeri, de hozzám hasonlóan félúton valahol elhagyta, annak remek emlékezetfrissítő, az újaknak meg egy pótolandó csemege esélyét teremtette meg a 5ive ezzel a kiadással. Instrumentális post-rock még így nem zúzta le a hallójárataid, az garantált. 5/5
Burn - Do or Die (Deatwish Inc.)
Egy kultikus formáció, akik a Gunniess rekordok könyvébe is bekerülhetnének, hiszen a lét/nem lét mezsgyéjén lavírozva jutottak el 1989 óta első nagylemezükhöz. Tagjai olyan zenekarokat erősítettek/nek, mint az Orange 9mm, Quicksand, Glassjaw vagy a 108, együtt mégsem futotta többre pár Ep-nél. Egészen 2017-ig, (dobpergés, konfetti eső, fanfárok), mikor mea culpa gyanánt csak előhozakodtak a Do or Die-jal, és milyen jól tették! Chaka Malik és társai az évek során mutáló kiskamaszból életerős férfiakká cseperedtek, és végighallgatva ezt a gyilkos félórát, kijelenthető, hogy hatalmas hiányt pótoltak ezzel. Aki érez bármit is, mikor hardcore-t hallgat, annak egészen biztosan felszökik a pulzusa a Do or Die dalainak hallatán. Idén nem emlékszem túl sok HC megjelenésre, de a Burnt hallgatva, nem is nagy kár, mert ez pótol minden kiadatlan tucatlemezt. A Burn első (még mindig vicces) lemezét, ha létezik számmisztika, egészen biztosan követi majd a második, olyan 2045 környékén. Addig is hallgassátok sokat, megéri! 4/5
Quicksand - Interiors (Epitaph Records)
És ha már szóba került a Burn kapcsán a Quicksand, vagy a hardcore, vagy az évtizedes adósságok, akkor a hivatalosan talán még meg sem jelent Interiorst sem hagyhatom szó nélkül. Nem lehet azzal vádolni őket, hogy fossák a lemezeket, vagy próbálnak megélni a kvázi sikereikből. Én 1995-ben láttam őket, és letaglózó élmény volt látni ezt a bandát és a közönségét. Egyként lélegzett több ezer ember, a daloknak szívük-lelkük van, a kortársakra gyakorolt hatásuk pedig elvitathatatlan. De nincs miből okulni, az Interiors nem valaminek a folyománya, nem egy fejlődéstörténet újabb állomása, hanem inkább azon vágy kinyilatkoztatása, hogy illesse meg őket az a dicsfény, ami az évek során másokra vetült. quicksandi magasságokból letekintve azt is állíthatnám, hogy ez egy oktatóanyag azon zenekarok részére, akik a nyilvánvaló hatások ( Deftones, valaki? ) kinyilvánításának ellenére sem képesek lemezről lemezre hozni egy szintet, esetleg túlteljesíteni azt. Mert a Quicksand ott veszi fel a fonalat, ahol annak idején elhajította. Erős hangulat, post-hardcore iránymutató, egy beteljesületlen álom víziói, egy csapat, akik önszántukból nem lettek azok, akik lehettek volna. A Deftones, a Thursday, a Rise Against mind-mind ugyanazt a kottát fújják, amit a Quicksand megírt nekik. Cudar egy állapot lehet 22 év után lemezt írni, de azt gondolom, sokadik meghallgatás után, hogy az Interiors maga az INDOK, hogy egy csapat aggastyán ismét magára zárja a próbaterem ajtaját. Ennél többet sem ők, sem mi nem kívánhatunk. 4,5/5
Így elnézve találtam még sok eddig ajánló nélkül tengődő anyagot, ezekre jövőhéten térünk majd vissza. Stay Tuned!
