RockStation

Edda Művek - Új Dupla album és Aréna-koncert

2018. február 09. - sunthatneversets

edda1.jpg

Hazánk egyik legkedveltebb rockzenekara, az Edda Művek dupla lemezzel jelentkezik. A zenekar 33. albuma 22 vadonatúj dalt tartalmaz, a Dalok a testnek és Dalok a léleknek című korongok február 8-tól vásárolhatók meg a MOL benzinkutakon.

Az Edda Művek három év után jelentkezik új albummal, amely a csapat történetének második dupla lemeze. A 33. nagylemez dalai között lírai és lendületes rock számok is helyet kaptak. A két korong ugyan tartalmilag különbözik, ám mégis kiegészítik egymást: a mély mondanivalók a lélekre hatnak, a gyors ritmusok pedig a testet forrósítják fel.

A Dalok a testnek című korong 12 dala egyfajta kronológiát (sorrendet) tartalmaz: a „33.” című dal a kezdetekről szól, a „Nem adom” című pedig a mostani időkre jellemző és elvárt hovatartozásunkról ad mértéket. A többi dal az életünkről, életetekről szól, a zenekartól megszokott „Edda módon”.

A Dalok a léleknek című lemez 10 lírai dala között két dinamikusabb hangvételű is szerepel – „Még a szél is”, „Mit kezdenél velem” –, melyet a zenekar csak „dühös lírának” nevez. Olyan szövegvilágot hordoznak magukban, a fájdalomnak olyan vetületét, amit Göme szerint csak ilyen formában lehetett megzenésíteni.

A kiadvány borítója is igazán különleges lett, képi- és színvilága azt a fajta szenvedélyt tükrözi, ami ma is jellemző a csapatra. Látványa magáért beszél, azt a fajta színes vibrálást mutatja, amit az Edda dalok is tartalmaznak.

Eddásnak lenni életforma, egyfajta „összetartozás”. Ezt az érzést élheti át mindenki, aki részt vesz a 2018. március 10-i nagykoncerten, a Papp László Budapest Sportarénában. A meglepetésekkel tarkított két és fél órás koncerten elhangzik majd néhány új dal a dupla lemezről, de természetesen nem maradnak el a legnagyobb slágerek sem. A próbák gőzerővel zajlanak! Öveket becsatolni, igazi hazai rock-ünnepre fel, hisz az Edda Művek nyitja a tavaszt az Arénában

edda_33_dalokatestnek_dalokaleleknek_borito.jpg

A dupla albumra az alábbi dalok kerülnek:

Dalok a testnek
1. A 33.
2. Ki Mondja Meg
3. Pont Neked
4. Lazíts Haver
5. A Szív Kínjai
6. Elengedett Kézzel
7. A Hegyen Túl
8. Tetőtől-Talpig
9. Jó Vagy, Nagyon Jó Vagy
10. Nem Adom
11. Csak Játszunk
12. Piros-Fehér-Zöld

Dalok a léleknek
1. Ima
2. Isten Tenyerében
3. A Kék Madár
4. Még A Szél Is
5. Mit Kezdenél Velem
6. Karácsony
7. Közös Álmunk
8. Addig Szeretlek…
9. A Fájdalom
10. A Várakozás

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7213647720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum