RockStation

DYSTOPIA: érkezik az új lemez, itt az első klipes dal

2018. március 23. - sunthatneversets

dystopia_2018.jpg

Új dallal és videóklippel jelentkezik a szegedi DYSTOPIA. A 2016-os Wacken Metal Battle Hungary győztese a Purge Yourself című számukra forgatott videót, amely a tervek szerint tavasszal - a HammerWorld magazin mellékleteként - megjelenő Building Bridges című új nagylemezük előfutára. A klipet Porkoláb Norbert készítette, akire több hasonló előadóval készített munkái (Leander Kills, Perihelion) miatt esett a srácok választása, és így ez az első ilyen videó a zenekar történetében.

Az új anyag munkálatairól Vári Gábor énekes/gitáros a következőket írta:

“Miután Andrissal (Rácz András - dobos) átestünk az összeszokás időszakán nagyon szépen beindult a dalíró gépezet. Folyamatosan jöttek/jönnek az új ötletek, és meglepő gyorsasággal állt össze az a kilenc nóta, ami a hamarosan megjelenő Building Bridges című anyagra kerül.

A lemez szövegvilága nem különbözik majd nagyban az eddigiektől. Ugyanúgy vannak benne személyes és filozofikus témák, illetve az eddigiekhez hasonlóan erős pozitív kicsengéssel zárulnak a dalok. A korábbi anyagainkhoz képest különbség, hogy most sokkal gördülékenyebb kreatív folyamat részeként születtek a szövegek, ennek köszönhetően az eddigieknél sokkal szorosabb egységbe kerültek a zenével.“

Az önértékelésről és felelősségről szóló, közönségteszten is átesett Purge Yourself kiválasztása az új dalok közül nem volt egyszerű feladat, ezért a visszajelzések nagyban megkönnyítették a zenekar döntését:

“A Purge Yourself arról a pillanatról szól, amikor valaki rájön, hogy a problémáinak a legnagyobb részéért ő maga a felelős. Ritkán kerül az ember igazán öntudatos állapotba - talán azért mert fél szembenézni a felelősséggel, fél, hogy összeroppanna a súlya alatt, azonban hosszú távon nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes az önámítás állapotában úszkálni. Az üzenete talán az, hogy kérdőjelezz meg mindent, kezdve először saját magaddal. Aztán értsd meg, hogy ez oké, senki sem tökéletes, az élet megy tovább, és ha őszinte vagy magadhoz és másokhoz is, akkor nincs már szükséged trükközésre, nem kell bújkálnod vagy maszkot viselned, pszichiáterhez járnod vagy lájkokat vadásznod a csücsörítős szelfijeiddel.

Mivel a Purge Yourself az elsők között született az új számok közül, az elmúlt évben volt alkalmunk élőben is tesztelni még egy-két új dal társaságában. A közönség érezhetően másképp reagál az új irányvonalra, ezt a dalt azonban többen is kiemelték, mint “dallamtapadás-gyanús” tételt, így esett rá a választás. Bajban is lettünk volna, ha nem kapunk külső segítséget, mert most szívünk szerint bármelyik számot szívesen megmutatnánk.”

A videó készítését egy nem várt nehézség hiúsította meg majdnem, ami miatt a forgatást egyetlen napba kellett belesűríteni. Ennek megoldásáról a srácok így meséltek:

“A forgatást picit nehezítette, hogy Bazsi (Mezey Balázs - gitáros) karrierépítésének pont abban a három hónapos szakaszában van, amikor szinte alig van Magyarországon. Konkrétan egyetlen napot sikerült találnunk a forgatásra, azt is Szegeden kellett megoldanunk. Február 25-én mindennek klappolnia kellett, vagy lőttek a videónak. Ettük is az ideget rendesen.

Szerencsére a Light Factory fotóstúdió nemrég odaköltözött a Miracle Sound hangstúdió mellé, ahol Gábor (Vári Gábor - ének, gitár) hangmérnökként dolgozik, és persze a lemez felvételei is itt készültek. Ez a szerencsés együttállás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a klip elkészülhessen, ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget és a rugalmasságot a fotós barátainknak, és persze mindenkinek, aki segített összehozni a dalt és a videót.”

Aki újra - vagy esetleg elsőre - meghallgatná élőben az új dalt a régiek kíséretében, annak szerencséje van: március 23-án, pénteken különleges akusztikus koncertet adnak Szegeden a Millenniumi Kávéházban Apey lemezbemutató koncertjén, másnap pedig a Dürer Kertben osztják meg a színpadot a Salvus, a divideD és az Ann My Guard zenekarokkal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2413769040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum