RockStation

Nazareth: 50 éves jubileumi turnén a zenekar

2018. május 10. - sunthatneversets

nazareth_2017.jpg

Fennállásának 50. évfordulóján, új énekessel érkezik Budapestre december 5-én a Nazareth. A skót zenekar a rockzene egyik első úttörője; a zenészek ezúttal pályafutásuk legismertebb dalait adják majd elő az A38 Hajón.

A Nazareth a hard rock és heavy metal zenekarok első generációjához tartozik: az 1968-ban alakult, eredetileg Shadettes néven ismert csapat olyan legendás zenekarokra volt hatással, mint a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Uriah Heep vagy a Black Sabbath. 60 millió eladott lemezével a Nazareth - a Simple Minds mellett - a legsikeresebb skót bandák közé tartozik.

Joggal lehet őket tehát igazi úttörőknek hívni, vagy ahogy magukat is nevezik: a rockzene dinoszauruszainak. Amikor ezek a dinoszauruszok turnéra indulnak, városról városra idézik meg a ‘70-es évek régi szép és - a Nyugaton legalábbis - vad időit, olyan klasszikusokkal, mint a Razamanaz, a This Flight Tonight, az Expect No Mercy, a Hair Of The Dog, a Dream On és a Love Hurts. A koncertre látogatók arról is meggyőződhetnek, hogy a zenekar még most is igazi élvezettel játssza a dalokat, és a szédítő mélységű múltjuk mellett is képesek a jövőbe tekinteni.

A Nazareth magabiztosságát tovább erősíti az új énekes, Carl Sentance csatlakozása, aki az egészségügyi okok miatt 2013-ban visszavonuló Dan McCafferty helyére érkezett. A tehetséges walesi zenész eséllyel tölti be az alapító énekes után maradt űrt, hiszen maga sem nyeretlen kétéves: többek között a Krokus és a Tokyo Blade élén énekelt, és együtt dolgozott Geezer Butlerrel (Black Sabbath), Paul Chapmannel (UFO), Vinny Appice-szel (Dio, Sabbath) és Don Airey-vel (Deep Purple) is. Mellette a csapatot az alapító basszusgitáros, Pete Agnew, valamint Lee Agnew dobos és Jimmy Murrison gitáros alkotja, a program pedig az öt évtized legnagyobb slágereit vonultatja majd fel. A This Flight Tonight című dalt itt hallgathatjuk meg az aktuális felállás előadásában:

További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6013901538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum