A miskolci srácok lassan 10. születésnapjukat ünneplik, viszont a Rockstation oldalán ezidáig nem sok cikk jelent meg velük kapcsolatban. Aki nem ismerné őket, azoknak is jó belépő lehet elolvasni ezt az interjút, sok mindenről tudtunk beszélgetni Szűcs Levente gitáros/énekessel és Fehér Gábor basszusgitárossal. A speed-folk-freak punk földi helytartói igazán kimerítő válaszokban foglalták össze eddigi munkásságukat. Ne is húzzuk az időt, lássuk, miből élünk.

RS: A nyári fesztiválszezonban sok helyen feltűntök. Ezekre a bulikra ugyanakkora lelkesedéssel készültök, mint a saját bulikra, vagy "sika, kasza, azt léc"?
Szűcs Levente: Ez inkább a hangulattól függ. Mindegy, hogy ez egy belépős buli, esetleg ingyenes rendezvény. Nagyon vártam például a Várkert bazáros koncertet, mert nagyon volt kedvem zenélni, és nagyon jól éreztem magamat, de volt olyan belépős bulink, ahol nem voltam olyan jó passzban, de aztán a színpadon úgyis mindig megjön a jókedv, a hangulat, szóval a végén mindig jól sülnek el a dolgok.

Hogy érzitek a közönséggel működő kémiát? Ők indítanak be Titeket, vagy fordítva?
Fehér Gábor: Szerintem mindkettő. Pont amit mondott Levi is, hogy ha vannak is rosszabb napok, felmegyünk a színpadra, ez már a héten az ötödik buli, fásultak vagyunk, de belekezdünk az első számba, látjuk a közönségen, hogy működnek a dolgok, és ezáltal mi is erőre kapunk, és szépen lassan belemelegszünk mi is. Ennek a fordítottja, amikor egy ismeretlen közönséget kell az oldalunkra állítani, akkor nekünk kell beletenni azt az energiát, amivel megnyerhetjük őket magunknak.
Sz.L.: Ez inkább a külföldi koncertjeinken jellemző. Ott tudod, hogy neked kell kidobnod magadból az első két szám alatt nagyon sokat, és akkor be van rántva a közönség is, és akkor mehet a buli. Hála égnek külföldön is egyre több helyen halljuk, hogy várnak minket, ismerik már a szövegeket.

A külföldi karrieretek utcazenéléssel indult, majd bekerültetek a klubokba, később már fesztiválokra kaptatok meghívásokat. Ez egy tudatos munka eredménye, vagy ennyire jó csillagzat alatt fogantatok?
Sz.L.: Volt ebben bőven meló, és tudatos is volt valahol. Amikor először elmentünk utcazenélni, direkt csináltunk egy transzparenst, amin az állt: "We are searching for club", hogy ha visszatérünk ide, már legyen egy klub, ahova mehetünk. Azt akartuk, hogy minél több ember megismerjen, aztán az adandó alkalommal egy klubban vagy egy fesztiválon, rendes keretek között bemutatni magunkat.
F.G.: Én is most kezdem átlátni, hogy az az elhivatottság, amivel belevágtunk, meghozta a gyümölcsét. Mindenki félretette a komfortját, hogy melózzon, legyen egy munkahelye, esetleg befejezze a suliját, ami azért hellyel-közzel sikerült is, de 20 évesen is, 25 évesen is, a zenekar volt az első. Ha elmegyünk a zenekarral egy hónapra, aztán két hét elteltével újabb hónapra, az nem gond. Ebben élünk, ez a motiváció, hogy csinálhassuk. Mindig menni, új helyeket találni, aztán lesz, ami lesz.

Nyugat-Európa nagy városaiban, mint Barcelona, Madrid, Párizs, nagy hagyománya van ennek a szubkultúrának. Érthető, hogy erre indultatok el. Viszont hogy sikerült összehozni egy komplett ázsiai turnét? Meséljetek erről egy kicsit!
F.G.: Igazából csak megint akartunk egy nagyot álmodni. Régóta jártuk Európát, és sokat gondolkoztunk, hogy mind poénból, mind tapasztalat gyűjtés okán milyen lenne kipróbálni magunkat Európán kívül. Vágytunk Ázsiába, és Máté (Palágyi Máté hegedű/ének) volt az, aki fűtött egy fesztivált, és végre azt mondták, hogy felléphetünk Shanghaiban. Mindig úgy szerveztük a zenekar dolgait, hogy ha már összejön valami, akkor lehet köré építkezni. Szép lassan beesett egy japán showcase fesztivál, egy dél-korea-i showcase fesztivál, segítettek köré pakolászni még koncerteket, de általában ugyanaz a metódus mindenhol.

Meddig voltatok kint és hány fellépésetek volt?
F.G.: Egy hónapnál kicsit több ideig.
Sz.L.: Ezalatt kb. 15-16 fellépésünk volt. Japán egy kicsit gyengébbre sikerült. Valószínűleg, ha Európában ismert zenekarként érkezünk, egészen más a fogadtatás. Ha már csak százan lettek volna a koncertjeinken, a gátlásaikat jobban levetkőzik. Alapvetően a japánok elég gátlásosak. egy punk helyen volt a legjobb bulink 30 embernek, viszont 8-10 ember nehezen oldódik.
Az egész zenekar szeretne világot látni, utazni, de saját pénzből fele ennyi helyre sem juthattunk volna el, szóval ez egy eszköz is arra, hogy országokat lássunk, és miért is ne használnánk. Ha egyszer elhívnak minket Tanzániába játszani, el fogunk menni, még ha 5 embernek is kell játszanunk. Ez a hozzáállás volt Ázsiával is, de most úgy tűnik, hogy ősszel megyünk vissza, ami már egy egész komoly dolog. A szakmai rendezvényeken nagyon pozitív volt a visszajelzés a zenekar felé, hogy van keresni valónk és ennek visszaigazolása a mostani meghívás. Persze ebben benne van az is, hogy a zenekarnak is szintet kell lépnie. Ázsiába, Dél-Amerikába, Amerikába nem lehet évente kijutni turnézni. Ez már az a szint, hogy szükséged lehet egy kiadóra, egy-két olyan klipre, dalra, amit aztán a helyi rádiók, tévék adhatnak. Szóval kicsit profibbá kell tenni a zenekari terjeszkedést.

Akkor ezek szerint magatokat menedzselitek még mindig? Nem kaptok külsős segítséget?
Sz.L.: Külföldön van szükségünk bookerekre, meg a lemezek terjesztéséhez kiadói segítség, itthon nincs szükségünk erre, Gábor a menedzserünk, és ez így működik, hacsak bele nem fárad egyszer.
F.G.: A showcase fesztiválokra is azért járunk külföldre, mert ez az a lehetőség, amit már keresünk jó egy éve, vagy a legjobb az lenne talán, ha egy worldwide irodát találnánk magunknak. Tudnának velünk úgy foglalkozni, hogy a sok országonkénti booker irodákat egységesítené. Persze ennek is megvan a maga előnye és hátránya egy bizonyos szint után. Egy booker nem feltétlenül akarja a zenekart felfuttatni, neki jó az, ha van 30 zenekara, szervez nekik bulikat, leveszi a kis pénzét, de a fejlődésben nem érdekelt.

A Boros u.1 zsigeri és nyers, a következő Stone Soup egy kísérletezőbb hangvételű lemez lett, míg a Csavargó már egy kiforott, érett munka. Hogy gondoljátok, merre tovább, egyáltalán mennyi lehet még ebben a stílusban? Esetleg 40 évesen is vállalható lesz a pánkoskodás? (röhögés)
F.G.: Én simán adnám!
Sz.L.: Óóó persze, én is adnám. Szerintem az idő majd választ ad. Ha természetesen akarunk változni együtt, az oké. Nem gondolom azt, hogy erre lehet biztos választ adni. Meglátjuk. Veled együtt öregszik a közönséged is, ki tudja, hogy mi lesz. Hogyha szarul fog állni, hogy próbálunk punkoskodni, de már a közönségünk sem vevő erre, az nyilván ugyanolyan zsákutca, mintha most átállnánk elektro popra.

Augusztus 16-án lesz közös koncertetek a Parno Graszt zenekarral a Budapest Parkban. Ott mire lehet számítani? A Ha menni akarok című számon felül lesz más közös zenélés?
F.G.: Miután megszületett a Ha menni akarok szám, a két zenekar annyira jól összejött, hogy elkezdtünk elmélkedni rajta, milyen más utakon tudnánk közreműködni. Tavaly december óta ezen dolgozunk, és pont pár héttel ezelőtt állt össze végre egy 80 perces műsor, azonban a Parkban még nem ez lesz látható, itt még két külön koncertet fog adni a két zenekar, viszont már meg fogunk mutatni egy-két olyan újdonságot, ami közösen született.

Arra lennék kíváncsi, látva azt, hogy kollaboráltok a Parno Graszttal, a zenétekben ott van a cigány attitüd, és mindennek tetejében borsodi srácok vagytok, nektek milyen a kapcsolatotok a cigánysággal? Hogy látjátok a helyzetüket itthon?
Sz.L.: Lehetőségek tekintetében óriási a szakadék. Az emberi viszonyok között is, nem segít rajtuk senki. Emberileg kijövök velük. Voltak rossz példák is, de mindig jól jöttem ki belőle. Nem látszik a szándék, hogy segítsenek rajtuk, nincs egy vízió vagy terv, hogy esetleg 5 év múlva jobb legyen a helyzet. Csodálatos meglepetés ők nekem, de mi sem voltunk még ilyen szoros barátságban cigányokkal, nem volt még ilyen intenzív kapcsolat, hogy napokig együtt vagyunk, együtt zenélünk, és egy olyan csodás, szép meglepetés nekem, a legjobb emberek, akikkel mostanában találkoztam. Annyira ösztönösek, csak megfogják a gitárt, mindenki zenél mindenen, akiről nem is gondolnád, még a kannás is úgy keni, hogy csak lesel. Van egy olyan ösztönös zenei érzékük, ami páratlan. Én ezt nagyon tisztelem és nagyon jó emberek is mindemellett.
F.G.: És az állandó jókedv is irigylésre méltó. Mi le tudjuk húzni magunkat minden hülyeséggel, náluk meg azt látjuk, hogy húzzák a másikat, röhögnek mindenen, viccelődnek, nyoma sincs a rossz kedvnek. Nagyon várom már, hogy együtt játszunk.
Sz.L.: Mi sem azért csináljuk ezt, hogy aztán elmondhassuk mennyire társadalmi útmutatók vagyunk, de ettől függetlenül egy jó üzenet lehet ez, hogy egy magyar és egy cigány együtt áll a színpadon, és tényleg jó barátságban vagyunk. Zeneileg egy finom harmónia van köztünk, hiszen a mi zenénk elsősorban nem erről szól. Így mi belerakjuk a zúzdát, ők hozzák a harmóniát, autentikát, ami együtt működik. Kérdeztem is a Józsit, hogy "szerinted mi most ellopjuk a kultúrádat", de persze mondta, hogy erről szó sincs. hehe. Nem akarnék olyan színben feltűnni, hogy a fehér gyerek bizniszt csinál a cigányok zenéjéből, ami amúgy nem lenne példátlan, hiszen még a Rolling Stones is megcsinálta.
F.G.: Amiből mi merítettünk a legelején, és ezt mindig el szoktuk mondani, az inkább a Gogol Bordello volt így példa előttünk, ahol konkrétan az egyik albumuk címe is Gipsy Punk volt, szóval onnan is, mellette a néptáncos vonal is bejátszott, hiszen ott is sok féle zenei hatás ért minket.

Azon felül, hogy sikerült valami hungarikumot megalkotni, a rock vonatkozásában kik a nagy kedvencek?
Sz.L.: Most éppen a Radiohead újra.
F.G.: Queens of the Stone Age. A zenekarnak nagy favoritja így összességében. De a progresszív zenét is szeretjük, a gitárosunk nagyon sok Toolt hallgat. Mióta Pesten lakunk így legalább négyen, azóta sok hatás ér minket a másik által.

Dani mióta van veletek? (Dankó Dániel, dob)
F.G.: Most lesz idén 3 éve. Nagyon jót tett nekünk az érkezése, kellett valaki, aki tartja alattunk a tempót, mert szaladgáltunk ám mi el, és az ő érkezésével nagyon alánk van rakva a tempó, és tudunk rá számítani. Plusz az is jól jött, hogy 19-20 évesen érkezett a zenekarba, és ugyanúgy szocializálódott, tette bele a fiatalos odaadását, ahogy kell. Ha egy 30 éves embert találunk, ő lehet már nem úgy áll hozzá, hogy ez az életében a legfontosabb, viszont Daninál ez adott.

Nem túl nagy falat a Budapest Park?
F.G.: Már korábban is volt megkeresés a Park részéről. Lehet ezt inkább én nyomattam a zenekaron belül, de csináltunk három teltházas bulit az Akváriumban, most a Kobuciban is telt ház volt, szóval szerintem megérett erre az idő, hiszen a Parkban egy másfajta élményt kaphatna tőlünk a rajongók. Ráadásul ott lesz a Parno Graszt is teljes értékű bandaként.
Sz.L.: Igen, én is úgy érzem, hogy a Parno Graszt is, és mi is képesek vagyunk bevinni az embereket egy ekkora helyre. Nyilván nem teltházzal számolunk, de ha így lenne, sem fogunk megijedni. Az összes pesti bulinkra elfogytak a jegyek, ezért is gondoltuk, hogy van rá igény, baráti jegyárakkal dolgozik a Park is ezen a koncerten, szóval ezen nem múlhat semmi.  Extra jó érzés úgy felmenni a színpadra, hogy teltház van, és nem a pofám nőtt meg ettől, hanem a kedvem és a hálám, és jobban odateszem magam.

A koncertjeitek intenzítása, és a közönséggel való kémia a '90-es évek hardcore bulijait juttatja rendre eszembe. Ti ezt hogy látjátok a színpadról? Konkrétan a Kobuciban a kordont tartó vas tört el a nyomás alatt.
F.G.: Az utóbbi fél évben ez már a harmadik ilyen eset volt, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Kecskemétre is már úgy mentünk vissza, hogy szóltak, hogy a múltkor is eltört a kordon és szóljunk majd rá a közönségre. Peeersze, hogy szóltunk....hehe. És persze megint eltört.
Sz.L.: Az előző Kobucis bulin is betolták a kordont, és most újra megtörtént. Jó volt látni, ahogyan a szekuriti kezelte ezt az egészet. Nagyon intelligensen álltak hozzá.
F.G.: Ebben nagy fejlődés van szerintem, mert látják, hogy 99%-ban vigyáznak egymásra az emberek. A baráti társaságunkból is halljuk egyszer-kétszer, hogy látnak koncert közben furcsa dolgokat, de elenyésző ezen esetek száma.
Sz.L.: Néha látok olyan eseményt, amikor nem tudom eldönteni, hogy megszólaljak, vagy hagyjam megoldódni magától a dolgot, de a végén sosincs nagy baj. Az első sorokat többnyire lányok alkotják, és magam is csodálkozom, hogy bírják ott elől a nyomást.

A generációs határokat ti oda-vissza áthágjátok, így a 8 évestől a 60 évesig látni a koncertjeiteken a közönség soraiban éneklő, táncoló embereket. Nektek ez milyen érzés?
Sz.L.: Igen, a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig látunk embereket, és nem hiszem, hogy majd ezekből a gyerekekből mi nevelünk alkoholistát a zenénkkel, és amúgy ez egy tök jó, pozitív dolog. És mindemellett nem vagyunk tinirocksztárok sem. Nem a Bravo magazin címlapsrácai vagyunk, nem ez a jellemző.
F.G.: Ebben semmi tudatosság nincs, mi sem értjük néha, hogy ez hogy alakult ki, de a szövegeink nagy részét minden korosztály át tudja érezni vagy mert aktuális, vagy mert nosztalgikus számára.

Távlati tervek? Merre mentek tovább? Íródnak új nóták?
F.G.: Ezt említettük korábban is, hogy a Parnoval való közös munka rendesen elvonta az energiánkat, odafigyelésünket. Saját témáinkkal egyenlőre nem állunk még olyan jól, de ettől függetlenül szeretnénk jövőre meglepni valamivel az embereket, hiszen akkor leszünk 10 évesek.
Sz.L.: Szerintem egy koncertfelvételre nagyobb az esély, ami képes átadni azt az energiát, ami ott felszabadul. esetleg egy DVD formájában, majd kialakul. Én most személy szerint abban vagyok, hogy nyár végéig élményeket gyűjtök, nem akarok rágörcsölni egy új lemezre, mert ha az izzadságszagú, akkor hol van a művészet, meg amiért szereted csinálni? Nem azt mondom, hogy 5 év múlva jön csak ki új lemez, de ha 5 év alatt áll össze a tökéletes lemez, inkább legyen az. De kell az ember felé egy határidő, ami azért sürget is. Ha mondjuk tudjuk, hogy két év múlva ekkor és ekkor le van foglalva a stúdió, elkezdesz kicsit jobban odafigyelni a dolgaidra, mert szét lehet csúszni ebben az életmódban nagyon. Állandóan keressük az élményeket, és csak röppennek el a hónapok, szóval előbb-utóbb ezzel majd foglalkoznunk kell.

Kortársakkal milyen a viszony?
F.G.: Nagyon jó, tényleg! Az elején kicsit zárkózottabbak voltunk, de mostanra megnyíltunk és elég sok cimboránk lett, így igazából akikkel összefutottunk vagy zenéltünk, elég jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Akár a Run Over Dogs, akár a Middle Mist Red vagy a Blahalousiana, akikkel kb. egy idősek is vagyunk.

A közös fellépéseket is keresitek?
F.G.: Persze, sokszor. Sőt, akiket eddig soroltam, minddel játszottunk együtt, de a Csak Neked Kislánnyal vagy a Ricsárd Gírrel is ugyanez a helyzet. Jó barátság volt, és alap, hogy együtt is játszunk, ezáltal kicsit jobb is lesz az este, hogy barátokkal zenélhetünk.

Vinyl kiadásban gondolkoztok? Történt ez ügyben bármilyen lépés a részetekről?
F.G.: Persze, mindenképpen! Sokan kérték már, de nem voltunk biztosak a dolgunkban. Úgy voltunk vele, hogy lehet inkább csak a 10 éves évfordulóra rukkolunk ki ilyesmivel. Kicsit szét volt szórva a csapat és nem tudtuk ezt átbeszélni, de szeretnénk, persze.

A felvett anyagból két cikk is kijött volna, de inkább a zenekar jóvoltából hamarosan egy nyereményjátékkal fogunk kedveskedni Nektek, addig is köszönet Fehér Gábornak és Szűcs Leventének, hogy a rendelkezésünkre állt! Éljenek a punkok!