Azonnal felkaptam a fejem, amikor elkezdték promózni a Siege Of Power-re keresztelt szuperformációt, hiszen szemem végigfutott a projectet alkotó srácok nevein. Már az első szám meghallgatása előtt jó előérzetem volt, hiszen nem akárkik álltak itt össze, hogy ránk hozzák a pusztítást. A vokál mögött az Autopsy énekese Chris Reifert rombol, mellette a húrokat pedig az Ashpyx, Thanatos és ex-Hail Of Bullets gitárosa Paul Baayens kontrollálja. Ha ez nem lenne elég, akkor a dobok mögött Bob Bagchus, az Ashpyx régi dobosa diktál, aki tulajdonképpen a Deathhammer albumig oktatott a bandában. A death/doom-os srácokkal csináltak egy bitang jó lemezt Grand Supreme Blood Court néven is. Basszeros pedig Theo van Eekelen – a talán a legismeretlenebb arc – de ő is játszott az összes említett bandában, kivéve az Ashpyx-ban. Tudom, kicsit kaotikus, de amit most letettek az asztalra az is…
Tehát összeállt tulajdonképpen a holland death metal színtér egy klikkje, majd importálták Chris Reifert és írtak egy gyönyörű death/thrash masszát. Vagy fordítva, Chris importálta a hollandokat... Az első, ami rögtön szemet szúr, hogy igen sok nóta került fel a lemezre, mert a számok átlagosan két percesek. Ez első ránézésre furcsának tűnik, de ha végigpörgetjük az anyagot, akkor nem feltétlen lesz hiányérzetünk, azt garantálom. Ezek a „slágerek” ugyanis azért lettek megteremtve, hogy az arcodba robbanjanak. Semmi művészkedés, okoskodás.
A death/thrash-en kívül valóban nem igazán jelenik meg több stílusjegy a lemezen, de ezek a srácok nem technikázni akarnak. Aki szereti az egyszerű, old school hangzású odabaszatást az nem fog csalódni. Mindenki másnak azonban lehet unalmas és egysíkú lesz ez a lemez. Nálam viszont totálisan betalált, hiszen hatalmas Ashpyx és régi sulis death metal fanatikus vagyok. Hazudnék is, ha azt mondanám, hogy Paul gitártémáin nem érződik az Ashpyx fíling, vagy néhol, nem egy Hail Of Bullets riffet hallanék. De mivel ez egy szubjektív kritika, így ez jó pontnak számít.
Ahogy végiggyalul a lemez, azért el lehet különíteni pár tipikus kategóriát a számok között. Az alap a jól bejáratott, arcletépős death/thrash vonal, a legtipikusabb és legjobb nóták például a For The Pain, Mushroom Cloud Altar és a Violence In The Air. Legártalmasabbak pedig a rövidebb, 2 perc alatti számok, amik egyenes arcon vágnak és a romboláson kívül érződik bennük egy kis punk hatás is – a Bulldozing Skulls, az Uglification és a Diatribe zakatol, mintha kötelező lenne. Egyszerű, rövid, de pusztít. A lemez címadó nótája, a Warning Blast és a záródal The Cold Room egy az egyben a tipikus lassú holland death/doom, érződik rajta a zenészek többi bandájának védjegye.
Akkor most nézzük meg a lemezt egy kicsit kritikusabb szemmel, mert eddig csak pozitív gondolatokat fogalmaztam meg. Próbálok nem elfogult lenni, annak ellenére, hogy ez a vonal (főleg a holland death) igen közel áll a szívemhez. Való igaz némelyik szám kicsit olyan, mintha se eleje, se vége nem lenne. Néha az az érzésem támadt, hogy nem hagyták kiteljesedni az alkotásokat, ellenben látom a koncepciót is az elképzelés mögött. Chris-nek előjött a rock’n’roll-osabb oldala, amit egyesített a holland veteránok arcmorzsoló death metal-jával, így kiokádtak egy thrash és punk vonalas halálgépezetet. Valamit valamiért…
Összességében engem megvett a korong. 45 perc headbang, gyalu, földrengés, apokalipszis. Ahogy azt a szövegek is tükrözik. Aki éli a régisulis death és thrash vonalat, de nem ijed meg egy kis doom-tól, vagy netalántán punk-tól az vesse rá magát azonnal és csapja szét a fülét egy kis Siege Of Powerrel.
