Amikor megkaptam a fülest, hogy az Emyprium európai turnét csinál és lesz bécsi állomásuk, összeszorult a szívem. A nosztalgia által kiváltott érzelmi reakciók megfűszerezték a melankolikus, egyben édes dallamaikat, melyek máris csengtek a fülemben. Úgy vettem észre itthon kevesen ismerik őket, így megragadnám a lehetőséget, hogy bemutassam a zenekart. Serdülőkoromban akadtam rá erre a ritka, egyedi bandára és rögtön elvarázsolt a sötét, tragikus, de romantikus és gyönyörű atmoszférájuk. Nem találkoztam még ilyennel, mint később kiderült miért: stílusalkotók.
Ez bizony főként egyedüli hallgatásra íródott zene elmélyüléshez, egyeseknek akár meditációhoz. Ha előveszem az egyik lemezüket az valamilyen alkalmat érdemel. Erősen ajánlom erdőjáráshoz, túrázáshoz, hiszen a rengeteg muzikális spiritualitás egy része a természet erejéből származik. Ez nagyjából igaz - a zeneszerző - Markus "Schwadorf" Stock összes zenei projectjére. A frankóniai erdők mellett, a magány, a depresszió és a melankólia további formái öltenek testet, egy a régi hagyományokat követő formában. Ha a metal-on belül zenei besorolásra adnám a fejem, akkor a folk/doom/gothic/black kavalkádjába raknám őket, de ezzel ellentétben a lemezeik felén csak neofolk hallható. Ezenfelül a költői dalszövegek pedig simán elférnének a romantikus irodalom gyűjteményében. Swadorf-nak egy másik ismertebb bandája a The Vision Bleak, melyben csak is kizárólag klasszikus horror történeteket, legendákat és mitológiai szörnyűségeket dolgoznak fel zenésztársával. Nagy Lovecraft rajongóként az író egyik legjobb zenei adaptációnak tekintem őket, továbbá az egyik legjobb gothic metal-nak a közegben.
Ahhoz, hogy a fentiekben leírt varázst megtapasztalhassam élőben is, barátaimmal egészen Bécsig kellett utaznunk, bár már mondhatni visszajáró "vendégek" vagyunk arrafelé. Némi whiskey és sör, illetve egy röpke városnézés után letértünk a Viper Room-ra keresztelt pincehelységbe. A turné keretein belül három formációt tekinthetett meg a közönség. Elsőként a Sun Of The Sleepless lépett fel, ami Schwadorf újraélesztett egyszemélyes zenei projectje, de vendégzenészeivel a színpadon életre kelti a formulát. Számomra a tavalyi év legjobb black metal albuma a To The Elements - természetközeli, poetikus és ambient hatásokkal operáló műalkotás.
Élőben is hibátlan a zenekar, mert az igényes black metal-on kívül az erdők mélyén található erőt is közvetíti a zenéjük. Ezt a hatást csak emeli a fából faragott bagoly, mely színpadi díszletként mered a közönségre árgus szemekkel. A zenekar lezárásként a Phoenix Rise-ra keresztelt katartikus művel zár, melyet ajánlok meghallgatásra mindenkinek, aki nem ismerné Schwadorf-nak ezt a munkásságát. Másodjára láttam őket, mind a kétszer felejthetetlen élmény volt.
Ahogy tulajdonképpen csak germán származású művészek ültek turnébuszra, így a német Helrunar se logótt ki a sorból. Pogány hangzásvilággal fűszerezett black metal-juk gyorsan megtöltötte a pincehelységet vad tempókkal és rítikus dallamokkal. Szigorú színpadi megjelenésük azt az üzenetet sugározta, hogy komolyan veszik a zenéjüket és az üzenetet, amit a közönség felé kommunikálnak. Főként a természetet és a pogány hagyományokat állítják a középpontba, bár ez nem igazán meglepő egy ilyen turnécsomagban. Minden tiszteletem az övék, de számomra nem volt egy kiemelkedő performansz, bár a tudat, hogy utána az Empyrium lép színpadra, sürgetően közbejátszott.
Rám tört a gyerekes izgalom, hogy végre láthatom az Emyprium-ot. Mondhatni pillangók voltak a gyomromban. Keményvonalas thrash és death metal-osként, a nosztalgikus oldalam vette át az irányítást. Ahogy előre törtünk barátaimmal az első sorok közé, feltűnt, hogy a színpad két oldalán gyertyatartókat is felraktak a srácok a komor atmoszféra emelése végett. Már az intro hazavágott, rögtön beszippantott a sötét elegancia és megjelent előttem egy őszi erdei ösvény, majd a középkori utazás elkezdődött. Nem véletlenül adták elő pont a Song Of Moors And Misty Fields című albumukat, hiszen a lemezhez legközelebb egy őszi, hűvös hangulatot tudok elképzelni, pont, ami most köszöntött be hozzánk. A teljes lemez mellett játszottak még más szerzeményeket is, de szigorúan csak az 1994-1998-as kiadványaikról.
Eljátszották a The Franconian Woods In Winter's Silence című műalkotást az A Wintersunset... albumukról, ami címéből fakadóan inkább a téli atmoszférát sugározza magából, de ez a nóta nem hiányozhatott egy old school set-ből. Demo-s anyagok is előkerültek, a katarzis teljes volt. Az Ode To Melancholy hosszúra nyújtott szólógitár része, vagy a Lover’s Grief szomorú fuvolaszólama lélekemelő volt, még most is tisztán cseng a fülemben. The Ensemble Of Silence pedig hátborzongató közelséggel adta át a mélyről jövő harmonikus, egyben depresszív és tragikus szépséget. Az élő hegedű, az akusztikus és torzított gitár, a lassú doom dobok, a sejtelmes és mélabús szintetizátor, a mély elvarázsoló tiszta ének és a nyers black metal rikácsolások váltakozása, a félhomály és a gyertyafény egy olyan performansszá formálódott, melyet nehéz szavakkal leírni, álombeli élmény volt. Időérzékem megszűnt és volt, hogy annyira eggyé váltam a zenével, hogy nem tudtam pontosan melyik dalnál járunk, pedig kívülről fújom a diszkográfiájukat. Bármikor megnézném ismét őket, de tudom, hogy egy kevésbé aktív zenekarról beszélünk, főleg turnézás terén.
„When the shadows fall, and the sun sets in us all.”
Az összes fényképért, cimborám Farkas Gergő felelős. Heimat Productions | Facebook oldal: https://www.facebook.com/heimatfolk/
Sun Of The Sleepless fotók ITT.
