RockStation

Tizenhat érdekes tény GG Allinról

2018. október 16. - theshattered

ggallin.jpgAz 1993-ban elhunyt, fogalmazzunk úgy, hogy érdekes és megosztó személyiségű GG Allin a lemezei mellett jó pár érdekességet, legendát is hagyott maga után. Az egyébként is kemény színpadi jelenlétet biztosító frontember ha másról nem, az öngyötrő és szaros sztorijairól ismert marad, de lássuk, ki is bujkál ezek mögött a nem feltétlen jó ízlésű tények mögött. A Loudersound gyűjtése következik.

1. Az eredeti neve Jesus Christ Allin volt. Az öccse kezdte el "Je Je"-nek hívni, mert nem tudta a Jesust kimondani. Ebből lett később GG.

2. Allin színpadi ténykedése többek között olyan aljas dolgokat is felölelt, mint a coprophagia (székletevés), illetve az öngyötrés.

3. Az első zenekarának a neve Little Sister's Date volt, akikkel Kiss és Aerosmith feldolgozásokat játszottak.

4. A dalszövegei mindennek nevezhetők voltak, csak polkorrektek nem. Elég csak elolvasni a Ass Fuckin’, Butt Suckin’, Cunt Lickin’ Masturbation vagy a Die When You Die szövegeit. Nem feltétlen érzékenyeknek való művek, de jó szomszédidegesítők.

5. Az első színpadi székletes balhéját 1985-ben követte el Peoriaban, Illinoisban. Allin ekkor ténylegesen és szándékosan összecsinálta magát, majdnem komoly gond lett attól, amikor az emberek a bűz elől próbáltak menekülni.

6. Allin az utolsó igazi rock and rollernek vallotta magát, ennek megfelelően megpróbálta visszaállítani a rockzenét a lázadás igazi művészeti ágának.

7. Allin példaképe a country énekes Hank Williams volt, fel is dolgozta az ifjabbik Williamstől a Family Traditiont, igaz, Scumfuc Tradition címmel.

8. 1989-ben Allin bejelentette, hogy az év Halloweenján a színpadon vet véget az életének. Ez a projekt nem jött össze, mert épp börtönben volt, viszont arról nem tett le, hogy valamikor véghezvigye ezt a tervét. Ennek ellenére ez sosem sikerült, aminek miértjére egy interjúban adott választ: akkor akarja megtenni, amikor éppen ereje teljében van.

9. Elterjedt pletyka, hogy GG Allin szerepel a Styx gitárosának, Tommy Shawnak a debüt szólólemezén, mégpedig a Girls With Gunsban. Amikor erre egyszer rákérdeztek, Shaw ezt válaszolta: "Bárcsak igaz lenne, de sajnos nem az."

10. Allinnak van egy lánya, Nico, aki 1986-ban született. Ő a Tracy Deneaulttal való kapcsolatnak a gyümölcse lett.

11. Az utolsó vele készült interjúban, amit pár nappal a halála előtt adott, Allin bevallotta, hogy ötvenkét alkalommal tartóztatták le, plusz beismerte, hogy a színpadon férfiakat és nőket is megerőszakolt.

12. Allin heroin-túladagolásban halt meg 1993 június 28-án. Habár sokan öngyilkosságnak vélték, véletlenről volt szó.

13. A kérésének megfelelően egy üveg Jim Beammel temették el.

14. A When I Die című dala egy hátborzongató lenyomata annak, ahogy Allin szerette volna, ha emlékeznek rá.

15. A józan életet élő southern rocker csapat, a Drive-By Truckers írt egy dalt The Night GG Allin Came To Town címmel. Ez azt az estét örökíti meg, amikor Allin és a zenekara, a The Murder Junkies a memphisi Antenna Clubban játszott 1991 november 16-án. Ezen az estén sok egyéb más mellett hősünk felhelyezett az alsó felébe egy mikrofont.

16. GG Allinról is készült Bobblehead baba, tudjátok, az a nagyfejű, cuki figura. Összesen kétezer darab, kézzel számozott példány került a boltokba, már régen nincsenek kereskedelmi forgalomban. Persze másodkézből még itt-ott felbukkanhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6214303575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s0m3sz 2018.10.17. 10:42:04

Az ilyeneket sosem értettem, miért nem zárták pszichiátriára. Nagy szolgálatot tettek volna vele magának az említettnek és a társadalomnak is.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2018.10.17. 12:56:49

@s0m3sz: Mert rögtön tüntetni kezdett volna egy halom szektás szélballib idegbeteg, hogy a színpadon szaráshoz való elidegeníthetetlen emberi jog meg a szólásszabadság, meg hasonlók.

maxval bircaman szeredőci oroszbérenc 2018.10.17. 13:52:54

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: Pont az ilyen szarházi rendbári jobbos fasszopó álszent gecik ellen volt hasznos a srác mint te, baszódj meg

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2018.10.17. 15:18:21

@maxval bircaman szeredőci oroszbérenc: Te, én konkrétan leszarom a a jobbosokat is, mert én punk vagyok, és hát te is megbaszódhatsz telibe szépen, a mindenbe trágyadomb szinten belepofázó mocskos száddal.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum