Az A38-ot mindig izgalmas megrohamozni, ahogy közeledünk felé, már halljuk a morajlást, mely már a nyitóbanda torzítóiból zúg, vagy rosszabb esetben egy szar alter banda tolja a teraszon. A rohamhoz természetesen bátorító ital is szükséges, nyugodtan megvethet bárki, aki nem táraz be egy kicsit a csata előtt a cimborákkal. Aznap egy több hordából álló fekete sereggel szálltunk harcba és hát nem szégyen, de letépték az arcunkat.
Na de elég a fantasy regényből, nézzük meg kik látogattak hozzánk javarészt Norvégiából és másodrészt Svájcból szerda este. Maga a turné alapvetően a Taake 25. jubileumát ünnepelte, ebből adódóan Hoest brigádja volt a fő attrakció, plusz gondolom még turáztatták a 2017-es lemezüket, a Kong Vinter-t. Az egyetlen svájci banda a sok norvég között az okkult duó Bölzer volt, én főként miattuk tettem tiszteletem aznap és azt kell, hogy mondjam az én szememben elvitték az estét. Feloszlásuk előtt odatették még magát a turnén utoljára a One Tail, One Head, akikre szintén nagyon kíváncsi voltam, mert úgy vettem észre főleg csak Norvégiában, illetve Németországan jártasak, de alapvetően keveset vannak úton. A Slegest számomra teljesen úgy név volt és nem is érkeztem pontosan a kezdésükre, szóval róluk sok információval nem fogok tudni szolgálni. Ettől függetlenül bele tudtam lesni a játékukba, ami tulajdonképpen doom metal károgással. Nem mondanám, hogy rögtön megfogtak, de jó párosítást tolnak. Egyébként sokat nem hagytam ki, mert ismét jönnek a Kalmah/Vreid turné keretein belül decemberben is.
Szokásosan sör fenn a teraszon, majd irány a táncterem, ahol a One Tail, One Head már a húrok közé csapott. Komoly színpadi kép fogadott, éles fekete riffekkel és blast beat-tel. Töltényöv, lyukas csőfarmer, veszkóscsizma, szakadt póló és valami elbaszott véres corpse paint szerűség. Zeneileg teljesen passzolt a felállás a Taake-szerű parasztabb, punk hozzáállású rugdosós black metalhoz. A frontember olyan csúnyán nézett ránk, mintha kötelező lenne és az egész buli alatt idézete a gonoszt a közönségnek, de a többi tag is darálta neki, mint akiket egy démon szállt meg – de ezt így kell csinálni, így dübörög a fekete gépezet. A show után biztos, hogy jobban beleásom magam a (sajnos csekély) zenei repertoárjukba.
Már 2013-ban volt szerencsém megtapasztalni a zürichi Bölzer kétszemélyes spirituális performanszát, amikor a Behemoth társaságában jöttek hazánkba. Abban az időben még csak két EP lemezük volt, de már a kedvencek közé tartoztak, így ezen a turnén a helvét fiúkat vártam a legjobban. 2016-ban kiadtak végre egy LP lemezt Hero néven, amiről az este folyamán kaptunk három szerzeményt is. Élőben még jobban beszippant a zenéjük - legyen szó régi, vagy újabb dalokról - mely egy ősi erőkből táplálkozó black/death metal kavalkád. A frontember 10 húros gitáron egyedül intézi a földet és eget feltépő riffek hadát, melyet bajtársa támogat gyilkos dobokkal, amik a basszust is pótolják. Ketten vannak, de nincs hiányérzet. Inkább tisztelet, hogy ilyen különleges és brutális zenét tudnak produkálni élőben is. Az új albumon a gitáros blues-os, egyben okkult tiszta énekét is ránk szabadítja, mely előszőr megosztó véleményt váltott ki a fanatikusokból. Anno nekem is furcsán csengett, de több emésztés után megértésre talál a hangzás. Élőben pedig egyszerűen félelmetes az előadásmód. A színpadot kizárólag hátsó világítás borította be homályos fénnyel és az egész show alatt csak a frontember sziluettjét lehetett látni, ahogy kemény munkával levezényli a szertartást. Érezni lehetett a szigorú, komoly kiállást, hiszen számos különböző ősi kultúrába ásták bele magukat okkultista nézőpontból – itt nincs hakni. Kedvenceim közül három óda is felzengett – Coronal Mass Ejaculation, Entranced By The Wolfshook, Phosphor – így ezek élő előadástechnikáját kifejezetten kíváncsian figyeltem. Csípem a Taake-t, de ezek után simán haza tudtam volna menni elégedetten.
További italozásunk végét a hajó tetején a lefele meginduló embertömeg jelentette. A Bölzer harmadik soros élménye után, Hoest kopasz fejét, most csak a bárpult mellől csodáltam. Bár néha kedvem lett volna berohanni a tömeg közepére egy kicsit rendetlenkedni, hiszen a Taake sem a művészkedő black metal-járól híres. A Darkthrone punkos, suttyó hangzása, keverve mondjuk a Windir jeges komolyságával – nekem ez a Taake, egy jól beállított mérleg. A vonagló, tuskó előadásmód, a fagyos riffek és a blastból punkba átcsapó meszelő dobok sikeresen megzabálták a lelkem, majd megtöltötték a fagyos norvég erdők sötét ködjével. A setlist főleg a Noregs Vaapen-ből és az új Kong Vinter-ből táplálkozott, de felzendültek az estén régisulis mesterművek is (Nattestid Ser Porten Vid, Part I, vagy a másik kurta című sláger, az Over Bjoergvin Graater Himmerik, Part IV). Külön óriási plusz pont, hogy lejátszották a Myr-t, amiben egy indokoltatlan banjo szóló hallható, de pont emiatt óriási a nóta. Nem gondoltam volna, hogy élőben is lehet majd vagánykodni rá. A hangosítás az A38-on általában mindig korrekt, most se csalódtam, pacsi nekik! Erős szerda volt.
Az unprofesszionális képeket jómagam készítettem az este folyamán.
