Jó kis csomagot kapott kézhez az északi metal rajongója, ha vasárnap este ellátogatott a szépen megtelített, de azért nem teltházas Barba Negrába (sok híja nem lehetett). Jó érzés volt látni, hogy nagyjából minden korosztály képviseltette magát, de hát, ha úgy nézzük, a két főzenekar (dupla headliner turnéról beszélünk) egyike sem ma kezdte az ipart – legyen az bármilyen formációban is. Sikeres recept? Pipa, így minden már csak az este légkörén múlt. Ja, bocs, azon sem, mert rendben volt az is!
Kezdjük ott, hogy mire hozzánk eljutott a turné, már majdnem egy hónapja úton voltak, lényegében Budapest az utolsó előtti helyszínként került be a menetrendbe. Ilyenkor mindig félő, hogy a csapatok már elfáradnak, belefásulnak a dologba, de szerencsére annyira nem lehetett érezni, legalábbis a keverő és a hátsó rész között állva egyik csapatnál sem igazán jött le, hogy valami párnahiány miatt csökkenne a buli élvezeti értéke.
A Serpentyne kapta meg azt a megtisztelő feladatot, hogy az estén bemelegítse az akkor már igen szépen meggyarapodott közönséget. Először, az első pár dal alatt ilyen kezdő Nightwish-korszakos metalt nyomattak, nem volt rossz, bár a papi csuhát a férfi énekesen nem igazán tudtam hová tenni. Főleg úgy, hogy pár nóta után váltottak, aztán átcsaptak kelta-folk stílusba, így a csuha is lekerült. Nekem az első fele jobban tetszett a dolognak, a második rész kevésbé, de ezt tudjuk be annak, hogy a kelta folktól eleve ki ver a hideg verejték. Amúgy jól bemelegítették az arcokat, többen a merchpultot is megkörnyékezték a koncert után, ahol a tagok örömmel fotózkodtak, dedikáltak, tehát a foglalkozás elérte a célját. Amúgy tényleg szórakoztató volt.
Ha már merch. A Strato és Tarja merch igen szegényes volt, a lemezeken kívül pár póló volt kapható, viszont azoknak is elég gagyi volt a kivitelezése, ami szerintem méltatlan egy ilyen méretű, kaliberű, nevű produkcióhoz.
De vissza a bulihoz, mert a tömeg ennek ellenére arra érkezett, ami ezután áramlott le a színpadról. Elsőként a Stratovarius osont fel a deszkákra, akiken tényleg nem lehetett látni, hogy már majd’ egy hónapja tekergették a dalokat szinte minden este. Sőt, Lauri Porra, a basszer végig vigyorgott, igaz, messziről figyeltem az előadást, de úgy láttam, hogy azért ők is össznépileg élvezték a koncertet – vagy profi előadókról van szó, ami természetesen magától értetődő. Az egy és negyed óra hosszban elterülő műsorban megpróbálták a lehető legtöbb lemezt megidézni, ahogy a hangulati skálát is igyekeztek a lehető legnagyobb mértékben kielégíteni. Egy frankón összerakott, profi showt raktak össze, bár igazából személy szerint a hangszeres szólókat annyira nem erőltettem volna, ezek helyett még egy-két nóta lazán belefért volna a repertoárba. De ez legyen ilyen tipikus szőrszálhasogatás. Nagyon kerek műsort adtak, szerintem a közönségnek sem lehetett oka panaszra. Max a dalok száma lehetett kicsit kevesellhető, de ez nem egy teljesen önálló turné volt, be kellett érni ennyivel.
Mert, hogy az átszerelést követően még Tarja is kikérte magának a megfelelő időt, nem is akármilyen szettel. Igaz, rövidebb volt, ennek megfelelően kevesebb dal is került terítékre, mint a tavalyi koncerten, nekem valahogy most mégis jobban bejött, amit a hatos leművelt. Természetesen a The Shadow Self album dalai voltak elsődlegesen a célkeresztben, de minden album meg lett idézve az öt perc híján másfél órás szettben. Ahol lehetett, a klipeket is vetítették a LED-falon, ahol nem, oda is passzintottak valami animációt azért igyekeztek besuvasztani az illetékesek. A hangzás rendben volt, Tarja még mindig cuki és emberközeli, a csapata pedig felsőligás muzsikusokból épül fel, mese nincs, százszázalékos történetről volt szó itt végig – a tavalyi bulihoz képest töményebb kiadásban, de hasonlóan látványosan.
Persze lehet szájhúzás amiatt, hogy nem volt Nightwish-dal, de gondoljunk bele: itt van négy nagylemeze az énekesnőnek, amelyre természetesen büszke, hiszen az ő elképzeléseit tükrözi, miért akarna visszanyúlni egy olyan bandához, ahonnan kipenderítették? Oké, nagyon fontos része volt a karrierjének a Nightwish is, nélkülük nem lenne itt, de be kell látni, hogy értelemszerűen nem fogja az akkori dalokat egy eleve tömörített műsorú szettbe behelyezni (arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy azután még külön fizetnie is kellene, de ez csak egy halvány sejtés).
Mindenesetre Tarja ezen szettje, ahogy mondtam is, nagyon tömény és nagyon intenzív volt, talán a hangzás volt kicsit tompa, nem tudom, ez lehet, helyzetfüggő lehetett. Amit még nem értettem, hogy nem látványosan, de azért megkurtult a Strato után a közönség. Azért lett volna, mert vasárnap este volt és másnap munka? Mert nem hinném, hogy az énekesnővel lenne a gond. De ez nem vett le semmit az este fényéből, intenzitásából, hangulatából.
De lényeg a lényeg, aki kedveli az északi szabású dallamos metalt, az rosszul egyáltalán nem járhatott, ha ezen az estén éppen a Barba Negra felé vezetett az útja. Egy erős, dupla headlineres, szépen kivitelezett koncertnek lehettünk szem- és fültanúi, abszolút rendben volt minden egyes pillanata. Köszönet a szervezőknek!
