RockStation

Budapestre jön a Disturbed!

2018. november 19. - theshattered

disturbed_2018.jpgJúnius 25-én a fennállása során először Budapestre látogat az idén októberben az Evolution képében új albumot kiadott Disturbed. Az amerikai négyes egy elég ütős koncertet tervez adni, szóval a rajongóknak kötelező lesz a jelenés a Budapest Parkban!

A David Draiman vezette csapat négyéves kihagyás után 2015-ben tért vissza Immortalized című lemezével, idén októberben pedig egy új albummal (Evolution) örvendeztették meg a rajongóikat. Így nem is lehetne aktuálisabb a csapat első magyarországi koncertje – június 25-én érkeznek a Budapest Parkba!

Több mint két évtizede alakult Chicagoban az azóta néhány tagcserén is átesett Disturbed zenekar. A legelső szárnypróbálgatásoktól kezdve figyelem övezte őket, így nem csoda, hogy 2000-ben megjelent első lemezük (The Sickness) azonnal a Billboard 200-as listájának 20. helyén landolt. Innen pedig nem volt megállás – az albumból csak az Egyesült Államokban négymillió példány fogyott, illetve a következő évben csatlakoztak Marilyn Manson európai turnéjához is.

A Disturbed tényleg hihetetlen gyorsasággal nyerte meg magának a metálszínteret – két évvel később jelent meg második albumuk (Believe), ami viszont már rögtön az albumeladási lista élén nyitott. Innentől pedig azt mondhatjuk, hogy szinte hagyomány, hiszen hét sorlemezükből öt ért el #1 helyezést rögtön megjelenése után. 2009-ben megkapták első Grammy-jelölésüket is, így tulajdonképpen mind a közönségtől, mind a szakmától olyan elismeréseket söpörtek be, amit csak nagyon kevesen. 2011 októberében amerikai turnéjuk végeztél aztán úgy döntöttek, szünetet tartanak. Ez idő alatt sem maradtak természetesen távolt a zenétől, inkább csak ki-ki a maga egyéb projektjeire koncentrált.

Szerencsére a srácok 2015 nyarán úgy döntöttek, ideje újra a hangjukat hallatni, így négy év hallgatás után megérkezett az Immortalized című anyaguk, ami után olyan zenekarokkal indultak turnézni, mint az Avenged Sevenfold, az In Flames vagy a Chevelle. A siker persze nem maradt el, mint ahogy a folytatás sem – 2018 októberében megérkezett friss anyaguk, az Evolution, amit a 2019-es évben egy turnéval koronáznak meg. A frontember, Draiman szerint ezúttal sokkal kevesebb állomással terveznek, mint a korábbi években, viszont ígérete szerint ezeken a bulikon rendesen odateszik magukat. Így különösen szívmelengető, hogy végre Budapest is befért a dátumok közé – a Disturbed először áll színpadra Magyarországon június 25-én a Budapest Parkban!

A koncert hivatalos Facebook eseménye IDE KATTINTVA érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7314380436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum