A Shining egy finoman szólva is brutálisan intenzív koncertzenekar. Ez tény. Három éve szó szerint cafatosra robbantották a Hajót az akkori turnéjukkal, ott arc nem maradt egyben. Mivel a tavalyi bulit egy gyerekkori álom megvalósítása miatt (nevén nevezve a gyereket: csernobili út) ki kellett hagynom, nem volt kérdés, hogy most ismét, kötelező jelleggel meg kellett jelennem az Urak színe előtt, hiszen étvágy, igény volt rá gazdagon. Hát, most sajnos kicsit felemás érzésekkel távoztam.

Nem rejtem véka alá, hogy a friss termés, az Animal nagylemez az én meglátásom szerint enyhén fogalmazva sem lett a Shining-életmű legszebb gyöngyszeme, sőt elég harmatos lett. Pár dal kivételével nem tartom jónak ezt a korongot, de mivel ezt mutatták be, érthető volt, hogy innen fog a legtöbb tétel előkerülni. Vállalva a „kockázatot”, mentem is, mint a nyíl, végülis ki tudja, hátha beérik majd élőben egy-két eddig kopottnak vélt gyöngyszem, volt már rá példa a „történelem” folyamán! Nos, akkor!

Most az egyszer örültem a csúszásnak, mert ha az nem lett volna, igen bajosan értem volna el az Alithia fellépését. A délieknek ha minden igaz, az első dalára már beestem, így próbáltam is gyorsan ráhangolódni a dolgokra. Jó kis elszállós, utazós muzsika volt ez, rá lehetett állni, főleg, miután rájöttem (kis rövidzárlat után), hogy pár korty sör méginkább fel tudja dobni a dolgokat. Amatőr hiba volt, tudom. Szóval ahogy figyeltem a muzsikát és túltettem a színpad bal oldalán elhelyezett dob/kolomp/szintiállványon, elgondolkodtam: mintha a videókban énekes is lett volna! Igen, eggyel kevesebben voltak a színpadon, instrumentálban ment a dolog, de így is átjött teljesen az utazás. Kellemes meglepetés volt, hogy a basszusfrontról magyar szavakat is kaptunk, természetesen mindig kellemes tud lenni, ha valaki pár mondatot elhint az anyanyelvünkön, főleg, ha tudja is, mit beszél, mert magyar származású az illető.

A frankón intenzív előadás alatt a Shiningos arcok is fellátogattak a színpadra egy kis jammelésre (a norvégok vissza is kapták az ő bulijuk alatt), totál családias volt a hangulat, érezni lehetett, hogy a vége felé járt már a turné. Nem, nem a fáradtság és a fásultság miatt, azt nem is lehetett észrevenni, hanem abban, hogy milyen oldottak, lazák és vidámak voltak mind az Alithia, mind a Shining legénységének tagjai. Gyönyörű volt nézni! Abszolút szórakoztató volt az előadás (főleg a végén a közönségben dobolás és basszusozás), nagyon hálásak is voltak érte a zenészek, teljesen megalapozták a hangulatot a Shiningnak. Ráadásul aki le akart pacsizni a srácokkal, könnyen megtehette, mert egész este ott jártak-keltek a sajnos igen ritkás közönségben (egy gyengébb lemez tényleg így megritkítaná a nézőszámot?).

És akkor jött a Shining, akikkel most csak félig-meddig voltam megelégedve. Mert ahogy írtam is, az Animal album nem igazán jött át. A dalok folyamatosan érkeztek róla, erre lehetett is számítani, szerencsére azokat is elővették, amelyeket én erősebbnek tartok, viszont a korábbi lemezek anyagával keveredve igen hullámzó elegyet alkottak. A rideg industrialból bulirockra váltás és vica versa elég drasztikus váltásokat eredményezett, érezni is lehetett, hogy többeknek is inkább a régi jó, gépiesen gyilkos, kegyetlenül őrlő klasszikusok hatottak jobban, mint a Last Day, az I Won’t Forget, a Healer Skelter, a The Madness And The Damage Done, vagy persze a minden lezáró (és vivő), rendesen megnyújtott szaxofonszólóval megtámogatott Fisheye. Hogy őszinte legyek, azért reménykedtem, hogy az új nóták majd itt jól bekattannak, aztán újraértékelem az egész albumot, de sajnos erre nem volt módom, mert a hangosítás abszolút nem volt a toppon. Egy koszos, aránytalan hangkép jellemezte az egész estét, amiben a szintit és a basszust alig lehetett hallani, a gitárok kásásak voltak és Jorgen is sajnos igencsak hamiskásan dalolta a sorait (mondjuk ez utóbbi már ugyebár személyes tényező). Viszont, hogy pozitívumot is mondjak, feltűnt, hogy Ole Vistnesnek, a basszernak milyen jó hangja van, jó választás volt őt anno leszerződtetni! További pozitívum az ilyen szinten (értsd: klubbulik) szinte abszolút nem jellemző nagyméretű háttérvetítés, amely, habár néha elcsúszott, azért elég jól mutatott minden dal alatt. Ezt az ötletet nyugodtan rögzíthetik a műsorba, hiszen eleve nem kispályásak, még ha a szellőre sikerült Dürer középső terem nem is ezt mutatja. A harmadik pozitívum: mint kiderült, a Smash It Up közönséghangos effektjét pont itt vették fel a tavalyi bulin, ami talán így egy pluszt ad a dalnak, ha magyar fül hallgatja, ha már tudja, mit is kell fülelnie.

Mindenesetre nem csodálkoznék, ha az Animal dalai (hacsak nem valamiért ezen a vonalon megy majd tovább a Shining) elég hamar megritkulnának a koncertek setlistjében, mert egyszerűen nincs akkora erejük, mint az eddigi korongok terméseinek. Nagyon le tudják ültetni a bulik hangulatát, amit nagyon sajnálok, hiszen pont a mindent elsöprő, elgyötrő intenzitás az, ami miatt a Shining koncertjei szinte az addiktivitás szintjére tudtak emelkedni. Ez persze ez nem azt jelenti, hogy ne nézném meg őket legközelebb is, mert igen jó partit csapnak (itt is volt Jorgen részéről stagedive, nem is egyszer, Hakon is beszállt pusztítani dal közben a tömegbe), csak hát… Igen, az emészthetőség az ne menjen az intenzitás kárára.

FOTÓK: VALENTIN SZILVIA, www.shockmagazin.hu