RockStation

MOOD - video a 19 éves Wombocosmic újravett verziójához

2018. december 08. - sunthatneversets

mood_2018.jpg

Friss videoval jelentkezett klasszikus, 1999-ben megjelent Wombocosmic című lemezének címadó dalára hazánk kultikus doom bandája, a Mood.

"Már a tavaszi induláskor terveztük, hogy promociós céllal újra felvesszük valamelyik dalunkat: a Wombocosmic-ra esett a választás, hiszen az anno az egyik igazi Mood-himnusznak számított. Hidasi Barnával bevonultunk a Pannónia stúdióba és a zenekar történetében első ízben abszolút élőben, egyben vettük fel, mintha egy próbát rögzítettünk volna…” - mondta Holdampf Gábor énekes 

Mindeközben rohamosan közeledik a 2019-es év egyik legnagyobb underground eseményének dátuma - 17 év szünet után egyetlen önálló koncert erejéig újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves zenekar.

“Az elmúlt 16 évben már jó néhányszor felmerült annak az ötlete, hogy jöjjünk össze, leginkább mások szorgalmazták. Volt, hogy egészen közel jutottunk a megvalósításhoz, de aztán mégsem realizálódott. Most viszont azzal, hogy december 18-án lesz 25 éve annak, hogy a Mood megalakult, úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy tisztelettel emlékezzünk meg az elhunytról, és legalább a tetszhalál állapotába hozzuk vissza, egy időre.
Így aztán 17 év után, jövő év elején színpadra áll a Mood. Egyetlen önálló hazai koncertről van szó, amennyiben viszont olyan lehetőség adódna, elsősorban külföldön, amely annak idején, mivel nem léteztek még tematikus fesztiválok, nem is merülhetett fel még lehetőségként sem a zenekar számára, azzal természetesen élni szeretnénk. Néhány hónapot szánunk erre, azután lezárul a történet, ez a terv. Nagy örömmel térünk vissza... egy időre."

 

A koncert alkalmából újra elérhetőek lesznek a Mood albumok, a Barba Negrás buliról pedig koncertfelvétel is készül. A január 4-i koncertrről még több infó ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr814459578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum