RockStation

Within Temptation @ Tüskecsarnok, 2018. december 12.

Tompa epikusság

2018. december 14. - theshattered

0withinteptation2018_10_eredmeny.jpg

A Within Temptation egy hatalmas koncertet adott a Tüskecsarnokban, csak úgy zengtek a falak – mondhatnám, de sajnos pici lódítás lenne benne. Nem, nem a zenekar teljesítményével volt baj, az minden igényt kielégítő volt, viszont a hangosítás az, ami hagyott némi kívánnivalót maga után, hiába saját arcok intézték nekik ezt a témakört. De akkor jöjjön részleteiben a dolog, mert azért szerencsére voltak élvezni való pillanatok, nem is kevés!

Habár mindig azt hangsúlyozom, hogy az előzenekarok megnézése is mennyire fontos dolog, a Beyond The Black bulija nekem egy az egyben kimaradt – de hát egy hét szabadság után a „lófasznak is van vége” mottóval élve már nem mertem variálni a beosztással. Szóval erről a szakaszról nem tudok semmilyen információt, élményt írni, mintha az utolsó hangokat kintről hallottam volna, de ezt nem merném biztosra mondani. Talán majd legközelebb.

0withinteptation2018_13_eredmeny.jpg

Hozzá kell tennem, hogy az életben nem voltam még a Tüskecsarnokban, nem, hogy koncerten, úgy általában sem, így alapjában véve most „debütált” nálam a hely. Igazából örülök, hogy végre ezt a helyet is kezdik felfedezni a szervezők, mert legalább le tudnak szervezni olyan produkciókat is, amelyek klubba nagyok, viszont egy arénát még nem tudnának megtölteni. Például a Within Temptationt!

Azt a zenekart, akik két nappal az új nagylemez, a Resist megjelenése előtt látogattak el hozzánk, így értelemszerűen a koncert is ennek az albumnak az anyagát volt hivatott megmozgatni, megismertetni a dalait, melyekből egyenesen ötöt is előkaptak, ami így a program körülbelül negyedét tette ki. Mivel először láttam élőben a csapatot, semmilyen előzetes elvárásom nem volt. De talán jobb is, mert ugye az újszülöttek meg a viccek esete. A látvány egyenesen lenyűgözött! Az egész színpadot, még a szinti és dobállványt is behálózó ledfalakből a lehető legtöbbet igyekeztek kihozni, egy szavam nem lehet az ott felsorakoztatott látványelemekre, melyeket abszolút briliáns módon hangoltak össze a már elvárásszintű fényelemekkel.  Ez a része teljesen príma volt a koncertnek, sőt gyönyörű, állat leejtő látványvilágot hoztak össze erre a turnéra, ötcsillagos kiszolgálás a szemnek!

0withinteptation2018_07_eredmeny.jpg

A zenekar, közelebbről Sharon is nagyon barátságosak voltak a közönséggel, láthatóan jól érezték magukat. Amúgy Sharon egy angyal! A dalok közötti kommentjei, a megjelenése, a cuki vidámsága (lásd a telefonos és a plüssbékás akciója) végig követelte a figyelmet, a srácok mellette szinte már-már csak kisegítő szerephez jutottak, bár ez ilyen esetben így is van rendjén, bár azért az urak is, legalábbis a húros szekció azért igyekezett belakni a deszkákat.

De ennyi pro mellett sajnos egy hatalmas kontra is adta magát: hiába álltam a keverő mellett, a gitárok nagyon dobozos hangzásúak voltak, súlytalanul csengtek, ez pedig egy rock, vagy metalbulinál igencsak nem előnyös tulajdonság, fogalmazzunk finoman. A dalok, ha az éneket nem nézzük, szinte felismerhetetlenek voltak, főleg, ha több instrumentum is egyszerre mutatta meg az erejét. Na, akkor tényleg minden tiszta maszat lett, bár úgy olvastam, hogy máshol, így a karéjokon azért élvezhetőbb volt a műsor, nem tudom. Nekem ott sajna nem adta a dolog, így a másfél órás főblokk, plusz egy ráadás után egy kis keserű szájízzel kellett távoznom, pedig egy hatalmas élmény is lehetett volna, de úgy igazán.

0withinteptation2018_18_eredmeny.jpg

Igazából, ha ez a komolyabbnak számító hanghibát nem nézzük, a Within Temptation egy nagyon látványos, gyönyörű, jó hangulatú bulit csapott, ha minden rendben lett volna, az biztos, hogy sokáig emlegetnénk ezt az estét. Persze így sem volt rossz, hiszen át lehetett élni a körülbelül kétharmad csarnoknyi ember előtt adott est minden egyes pillanatát, csak ha lehet, legközelebb kicsit majd jobban figyeljenek oda a hangosítós arcaik. Akkor már minden príma lesz! Mindenesetre örülök, hogy ott lehetettem, biztosan megnézem őket majd legközelebb is!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4114478370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabriella Kokits 2018.12.20. 17:45:13

Hát...én terveztem,hogy majd ha már lehiggadtam,magam is írok,vagy a szervezőket telefonon zargatom fel,a helyen megélt tapasztalataim miatt...De most hogy látom,itt is lehet kommentelni,megragadnám az alkalmat...Én sem jártam még ebben a csarnokban-semmiféle rendezvényen-de ott amit láttam,azok alapján azt mondom,a suszter maradjon a kaptafánál...vagyis... ha egy koncertre merészelnek eladni ülő jegyeket is horror áron,akkor ne várják el,hogy az a nem kevés néző csendben fogja viselni-legalább utólagos kipanaszkodás nélkül,amit (nem)látott,és(nem)hallott...mert leginkább a nem szócskán volna a hangsúlyom...Ugyanis szerintem senki sem próbálta ki valami lehetséges módon,hogy mit-és hogyan fog látni,és hallani olyasvalaki aki majd az I szektor Bal 6.sorában fog ülni,illetve bárhol a színpaddal szemben elhelyezkedő széksorok egyikén...hát... jelentem,szinte semmit...és ugyanakkor a korlát meg nem léte erős meglepetés volt számomra,aki fájós lábú révén,legszívesebben állva tombolta volna végig a koncertet,első sorokból,de sajnos nem áll módjában,és ezért csupán ülni tud,és szerintem még többen is voltak hasonlóan...és amikor lefelé igyekezvén a meredek ülésoroknál elkapott a szédülés,és nem volt mibe kapaszkodni,eléggé mérges lettem,mire szerencsére egy kedves biztonsági személyzet a segítségemre sietett...Mondjuk több alkalommal is láttam hasonló szitukat a koncert alatt...és épp ezért nem is tettem ki a lábam onnan,mivel ezt a kálváriát oda-vissza megélni nem volt kedvem,a kb. fél órás szünetben sem...tehát-sajna-maradt az önsanyargatás,és végig ültem a hosszú szünetet,inkább,mint hogy ismét az orraeséstől parázzak...Amellett,hogy ha elmész egy koncertre,akkor azt is várod,hogy kb. ne legyen ezer zavaró tényező,mert szeretnél a zenére összpontosítani,de legalább csökkentsék eme tényezők lehetőségét...ehelyett itt a hátam mögött teljesen kivilágított közeg volt,és zaj,mivel fel-alá sétáltak és beszélgettek az emberek,és nem azt éreztem,hogy én egy show-ra jöttem...a folyamatosan a hátamra áramló hidegről és a roppant kényelmetlen ,kemény székekről nem is beszélve...borzalmasan zavaróak voltak ezek a dolgok...Tehát egészen más élményt kapott az,aki ülni merészelt a koncert alatt,és nem bírta megoldani-sem anyagilag-se valamely testi korlát okán-az álló jegy megvásárlását...úgy éreztem magam,mintha hátrányos megkülönböztetésben lenne részem-és felnézvén egyik oldalamon se láttam egy hangfalat sem...tehát odáig nulla kihangosítás nem volt megoldott...A várt kivetítőkkel egyetemben...ha ilyen messzi vagyok a színpadtól-és ezt a szervezők is tudják jól-nem lehet szinte semmit olyan jól látni..tehát alapból kellett volna két oldalra véleményem szerint kinagyított kivetítés arról,ami színpadon történik,mint pl. a Papp Lászlóban a Havasinál is volt...és ott is eléggé távol voltam a szÍnpadtól...mégis szuper volt... s fél perces totál fekete színpadi képekről már nem is beszélve...ezt nem is értettem,hogy engedhetik meg maguknak,hogy tök feketeséget lásson a néző...és nem egy ízben,és hiába vittem én távcsövet,sokszor az sem segíett,mert a fényke nagyon nem tették lehetővé még a művésznő optimális láthatóságát sem-pedig azért éreztem,hogy ő és a zenekar is totál oda tették magukat,illetve az előzenekar is...tehát-röviden összefoglalva-néhol már-már ásítozván azon morfondíroztam,hogy ide sem jövök koncertre soha többé,ahol mozgásban korlátozottságom okán ennyire szegényes élményt tudnak nyújtani a szervezők...Tehát-ezt még gyakorolniuk kell a "Sünjseknek" Majd ha sikerült,talán elnézek feléjük-de egyelőre kíváncsian fogom hallgatni a hasonló helyszínen ült látogatók beszámolóját...és bízom benne,kommentem eljut oda ,ahol a megfelelő fülek is meghallják...köszönöm...Egy enyhén nem elégedett látogató

Krisz101 2019.01.25. 00:59:39

nekem már csak 1 kérdésem lenne. hol és mikor volt magyarországon olyan koncert hasonló, de legalább prog rock/metál műfajban, ahol nemzetközi színvonalú volt a hangzás?

a másik kérdésem meg hogy egy full beton sportcsarnokban hogy lehet egyáltalán normális hangzást csinálni?

theshattered 2019.01.26. 08:57:28

@Krisz101: Ha nem csalnak az emlékeim, a tavalyi Düreres Caligula's Horse odacsapott, szép volt a hangzás, de a 2015-ös A38-as Shining is. A második kérdés már valóban necc :)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum