RockStation

Itt vannak a XIV. HangSúly Zenei Díj™ nyertesei

2019. március 15. - sunthatneversets

hmalogo1.jpg

2018-ban a magyar metalszíntéren működő zenekarok közel 60 új stúdióalbumot adtak ki, amelynek legalább egynegyede az adott zenekar első nagylemeze volt. A XIV. HangSúly Zenei Díj zsűrijébe a felkérést elfogadó online magyar rockmagazinok szerkesztői ebből a kollekcióból választották ki az általuk legjobbnak ítélt albumokat és készítőiket, hogy a megszokott öt kategóriában díjazzák őket. A díjazottak között van a Wall Of Sleep, a Dystopia, az Omega Diatribe, a Thy Catafalque, a The Tumor Called Marla és az Ygfan.

Az év albuma
Kátai Tamás nem tud hibázni. 2007-ben a Gire egyetlen albuma, majd a 2011-es Rengeteg című albumtól kezdve a Thy Catafalque összes nagylemeze megnyerte az Év albuma címet a HangSúly szavazáson. Ezt a sorozatot a 2018-ban megjelent nyolcadik THY CATAFALQUE album, a Geometria sem törte meg. A lemezen a Tamástól megszokott minőségben és egyediségben olvadnak egybe az elvont avantgárd metal és népzenei hatású elemek a hangminták és a dalszöveg-költemények közvetítette képekkel.

A Thy Catafalque mögött a Dystopia Building Bridges és a Sear Bliss Letters from the Edge című lemezei végeztek.


Az év debütáló albuma

Holtversenyt eredményezett a legjobb bemutatkozó album kategóriája, ahol a metalzene családfájának két egymástól távol eső ágán is olyan új hajtás bukkant fel, amely kiérdemelte a HangSúly Zenei Díj zsűrijének elismerését. A 2013-ban indult YGFAN a bemutatkozó mini-albumán megteremtett befelé forduló, spirituális atmoszférát terjesztette ki Hamvakból… című első nagylemezére is. Énekben a black metalra jellemző károgás és a tiszta énekhang váltakozik, míg zenében az elszállós, lebegős témák az uralkodóak.

A nevét a Harcosok Klubja kultmoziból kölcsönző, 2014-ben alakult THE TUMOR CALLED MARLA ezzel ellentétben a hétköznapi létet mutatja be modern metal zenéjével Limbo City című első nagylemezén. A csapat egyik különlegességét a két énekes, Gerő "Hekky" András és Kovács Barbi adják. Mindketten hoznak dallamokat és agresszív üvöltéseket egyaránt, ami a szintén változatos, elektronikával is megberhelt, technikás dalaikat igazán színessé teszi.


Az év koncertzenekara
A 2017-ben frontember cserén átesett OMEGA DIATRIBE nyerte el a legjobb koncertzenekar díját. A banda tavaly áprilisban megjelent Trinity című új albumát már Lucsányi Milán (Sleepless-torok) énekelte/üvöltötte fel. A zenekar végigjátszotta a nyári fesztiválokat a Rockmaratontól a Fezenig, majd ősszel lezúzták az ország és a külföld klubjait.


Legjobb stúdióprodukció
A hangstúdiók és hangmérnökök teljesítményét díjazó kategóriájában szintén holtverseny alakult ki. Az elsőséget az OMEGA DIATRIBE és a DYSTOPIA új albumait elkészítő produkciós csapatok szerezték meg. Érdekesség, hogy a munkálatokat mindkét zenekarnál részben vagy egészben házon belül oldották meg. A zeneileg is roppant erős Building Bridges című harmadik DYSTOPIA album hangzásáért Vári Gábor, az együttes gitáros/énekese felelt, aki hosszú évek óta végez minőségi munkát más magyar metalbandák anyagain is szegedi Miracle Sound stúdiójában.

A poliritmikus agyszaggató metáljáról híres budapesti OMEGA DIATRIBE második nagylemeze, a Trinity, a zenekar stúdiójában (515 Studio) a gitáros Hájer Gergő irányításával került felvételre, a keverést és a masteringet pedig a neves dán producer Tue Madsen végezte az Antfarmban.


Legjobb lemezborító
2017-ben Bátky "BZ" Zoltán belépésével újult meg a Wall Of Sleep, amely a Mood egyik utódzenekaraként kezdte a pályafutását 2001-ben. A sokoldalú frontember számos korábbi meghatározó együttes éléről lehet ismerős mindenkinek, elég, ha csak a Stonehenge vagy a Wendigo nevét említjük. A WALL OF SLEEP 2018-ban megjelent The Road Through The Never című hatodik albumán BZ nem csak az énekdallamokért és részben a hangszerelésért felelt, de a most HangSúly-díjat kapott lemezborítót is ő készítette.

wall_of_sleep_the_road.jpg

Gratulálunk a díjazottaknak!

A HangSúly különböző internetes felületei eddig is folyamatosan beszámoltak a magyar metalszíntér újdonságairól, és a jövőben ez a tevékenység még hatványozottabban kerül előtérbe a zenei díj megszűnésével. A HangSúly egyfajta átfogó adatbázis és állandó információforrás kíván lenni a régi és új magyar metalzenekarokra kíváncsi közönség számára, folyamatosan tájékoztatni az aktuális megjelenésekről, zenekari hírekről, összekapcsolni az alkotókat és a zenehallgatókat, segíteni az információáramlást, de más keretek között, mint eddig.

XIV. HangSúly™ Zenei Díj zsűrije
Fémforgács · Maximum Rock And Roll · Metal.hu · Passzio.hu · Rockbook.hu · Rockerek.hu · RockStation · Rozsdagyár · Shock! Magazin · Underground Magazin 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6114689578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum