Zoli Band. Nem a legfrappánsabb név választás. Téglás Zoli már a második szólóalbumát jelenteti meg az Ignite mellett, igaz erre a másodikra jópár évet kellett várni. Nézzük mit is tud Téglás úr és új felállású zenekara produkálni nekünk Santa Monica címmel.

Úgy álltam neki az albumnak, hogy nem ez lesz az a lemez, ami hatalmasat fog teríteni rajtam ebben az évben az biztos. Eredetileg a héten nem is erről akartam írni, de láttam, hogy jön a budapesti és debreceni koncert akkor egy kis kedvcsinálónak még sem ártana megírni a kritikát.

Soha nem szerettem igazán Zoli munkásságát, vannak jó mozzanatai az Ignite-nak és a Pennywise-nak is, de ezek a zenekarok engem valahogy mindig hidegen hagytak. Így még inkább érdekelt, hogy ez az anyag vajon más lesz-e, mint amit megszokhattam a frontembertől, jelen esetben a főhőstől. És mit mondjak… Minden más lett!

Már az albumot nyitó Angel Wings betalált nálam. Sokat gondolkoztam, hogy mihez is lehetne hasonlítani ezt a dalt és beugrott hirtelen az idén hazánkban újra fellépő Life Of Agony. Egy az egyben ugyanazt a grunge-os feelinget érzem a dalban, ami nekem ráadásul még tetszik is. Innentől kezdve azért eléggé nyitottan álltam az albumhoz és nem is csalódtam benne igazán. A lemezen fellelhetőek lassabb, líraibb tételek is, mint például a Death Or Liberty, aminek egy igazán dallamos, fogós refrénje van.

A jövő héten az A38-on megrendezésre kerülő koncerten biztos, hogy hatalmasat fog szólni ez a dal is. Az én egyik kedvencem azonban a totál beteg gitársounddal kezdődő A Separate Peace. A dallamos refrén itt sem marad el, de ez már mondhatni egybeforrott Zoli karakterével. Azonban mégis úgy érzem, hogy Lukács Peta ebben a dalban alkotja a legelborultabb gitár témákat, ebben dörren meg a legjobban a gityója. Tagadhatatlan, hogy a gitár hangzás miatt lett ez az egyik kedvenc dalom a lemezről. Noha máshol is marha királyul szól, igazi minőségi hangzást kapunk végig, mégis itt van valami olyan, ami számomra extra.

Természetesen kis országunk fővárosa is meg lett idézve a lemezen, a Budapest My Love nem meglepően Budapestről szól. Egyetlen egy bajom van nekem ezzel a dallal, az az, ahogy Zoli a Budapest szót énekeli, de ez a saját problémám. Ahogy Sopront is Sopronnak mondják úgy nekem Budapest is BUDAPEST, de ez csak kis kukacoskodás, ami nekem jelent valamit más meg lehet, hogy simán elsétál mellette. Ahogy hallgatom az olyan dalokat, mint a Hold Me, Dead Dog vagy a There Is A Light That Never Goes, akaratlanul is eszembe jut egy magyar zenész, egy magyar zenekar. Mester Tamásra gondolok és a megboldogult Jack Jack zenekarra. És ekkor esik le, hogy mihez is lehetne hasonlítani az egész lemezt, mert valamihez kell. Ellenben Mester Tomiék supergroupja csinált hasonló zenét, amit mi nagyon imádtunk még akkor is, ha éppen a Limp Bizkit miatt őrültünk meg. Így nem is lehet kérdés, hogy a Zoli Band anyagát is el kell ismernem maximálisan. Egy remek kis lemez lett, amit nyáron a tábortűz mellett marha szívesen hallgatok majd. Nekem totálisan megfelel háttérzenének, ami segít abban, hogy kikapcsolódjak, miközben nem kell maximálisan a zenére koncentrálnom.

A sok jó ellenére azért ennek a lemeznek is van hibája. Nem, nem az, hogy csak most jött ki. A hibája a Kocsmárosné című dal. Én elhiszem, hogy Zoli nagyon szereti Magyarországot, én elhiszem, hogy rengeteg jó ügy mellett kiáll. De ez a dal annyira giccses, annyira erőltetett, hogy az valami hihetetlenül tenyérbemászó.

Ettől függetlenül szerintem sokat elmond a lemezről, hogy noha ma vasárnap van, a kritikát hétfőn írom, és ma kezdtem el hallgatni a lemezt. Annyira megtetszett, hogy ma már ötödjére hallgattam meg (most van 19:00) ez azért csak jelent valamit.

Béke, Szeretet, Metal!