Most már az év felénél járunk, jó pár lemezkritika a hátam mögött van. Azonban most volt először, hogy majdnem megcsúsztam a határidővel. Vicces, mert volt, hogy három hétre előre kész voltam, azonban most a King Hobo-val meggyűlt a bajom. A Mauga című új lemeze a zenekarnak már két hete pihen a lejátszómban, de valahogy nem akart beérni. Hallgattam ilyen és olyan körülmények közt, de a nesze stoner zene megközelítés még mindig nem ütött be.

Ma reggel a munkába menet megkapta az album a végső döfést. Bárhogyan is próbálkozom, ez már nem lesz jobb. Mondjuk rosszabb se lett, de be kellett ismernem, hogy a zenekar nem nekem szól. Hiába egy super group trióról beszélünk, akkor sem ütött be az egész, noha másnak biztosan átadja a 80-as évekbeli hobo feelinget. Hangzás tekintetében mocsok fuzz, dirt rockról, stonerről beszélünk. Nincs is ilyen szempontból semmi gond a zenekarral. A zenekarral az a gond, hogy nem kelti fel az ember érdeklődését. Bárhogyan próbáltam, bármit tettem, egyszerűen nem fogott meg.

Noha, lehet azért mert éppen Fürgerókalábak lázban égek. Valahogy egyszerűen nem talál el, mindent megpróbáltam, de lapos, középtempós dalokat találtam csak az albumon. Olyan dalokat, amiknél semmi extra nem történik. A Hobo Ride még csak-csak szól, hogy itt vagyok, de a többi dal inkább az unalomba fullad. Az említett dal is inkább azért érdekes, mert a srácok felfogását tükrözi a hobo létről. Próbáltam hosszasan kifejteni a véleményemet jobban, de igazából tök felesleges lenne szapulni a zenekart, mert jó zenészek alkotják a brigádot, de ez akkor sem az, ami nekem szól. Rövid ámde velős voltam, hogy ez nekem most nem tetszik, ez nem talált be. Sorry… majd máskor.

Béke, Szeretet, Metal