Negyven felé az ember nagyjából rendezett egzisztenciával, amikor fesztiválra megy, az egyben szociológiai tanulmányi kirándulás is. Öregesen nem nyomorgunk a vonaton, megkockáztatunk pár száz forint pluszt az első osztályért, nem sajnáljuk a 650 Ft-ot a kényelmes shuttle buszért. Cserébe meló utáni fásult hangulattal és némi 'temeghogyafaszombanézelki' attitűddel (mint Clint Eastwood a Gran Torinoban) kell a fesztivál területére - ami idén új lett, jó lett, szép lett - lépni. Így érkeztem meg a Volt Fesztivál 2019 csütörtöki napjára, ahol a Magazin által kitaposott, rögös útnak köszönhetően Press szalaggal verethettem.
Nem lesz sok nosztalgia, se 'bezzeg az én időmben', de baszki az súlyos, hogy pl. a Krúbi zenéjét én már nem értem: hogy és miért van létjogosultsága ennek a valaminek. Vagy várj! Ez irónia, és nem értem a viccet? Donno.. Két és fél percet bírtam és húztam az Ugly Kid Joe bulijára.
Sosem voltam hatalmas nagy Ugly Kid Joe rajongó, azt a két slágert, amit mindenki ismer, azt én is (nem nagy spoiler: el is hangzott mindkettő), de pont ezért mindenféle prekoncepció nélkül mentem, illetve menekültem az eső elől a Petőfi Sátor alá. Pár perc zizgés után a dobos faszi egy szál neon zöld alsóban beült a cájg mögé és útjára indította a mókát. Az amúgy ötvenes urak olyan lazasággal adták elő a klasszik amcsi rákenrollt, hogy nem lehetett nem velük utazni. Dorgó, flanel ing és egy hátrabaszott bézbólsapka és kész a 90-es évek. A dalok jól szóltak, az átkötő konfok viccesek voltak és természetesek, főleg amikor egy, a faterja nyakában ülő ötéves forma kis srácnak énekelték el a Cats In the Cradle-t. Semmi izzadságszag, semmi kínlódás. Végtelenül szimpatikus és full profi banda és ami ennél is fontosabb: nem emlékszem, mikor éreztem magamat ennyire jól Volt fesztiválos koncerten. Nagyon messze kéne visszamennem az időben. Minden fos gondolatot kimostak az agyamból és rájöttem, hogy én igazából mindig is az a neon zöld alsógatyás dobos faszi akartam lenni, aki felmegy a színpadra, szarik mindenre, csak üti a cájgon a kurva 2/4-eket, hogy az majdnem szétdől. Imádtam minden pillanatát a koncertnek.
Az egész csütörtöki nap egyetlen biztos pontja számomra a Tankcsapda koncertje volt. A Nagyszínpad előtt bazi tömeg, kb legprofibb hazai technika a deszkákon. Már csak egy fasza szett kell és minden oké, érdemes volt jönni. A problémák itt kezdődtek...
Meg ott, hogy hiába a kvázi headliner sáv és fő színpad, az eleje olyan szarul kolompolt, hogy fájt hallgatni. Mondjuk nem kár érte, mert a nyitó dalok nem igazán feküdtek nekem. A diszkográfia leginfantilisabb dalánál (Vagyok olyan szemét) kb. a fülemet fogtam volna inkább be (az 50+ éves Lukács 'leszarom a szobámat, nem csinálok rendet' sorát már nem is bontom ki... ld. még Alice Cooper - Schools Out), de hülyének néztek volna. Aztán végre megjavult a hangzás (vagy megszoktam), de a setlist nem akart meggyógyulni. Úgy tűnt, egyedül vagyok a tömegben a bajommal, mert mindenki más nagyon is élvezte a koncertet. A valahol ez a lényeg egy fesztiválon: hiába vártam a 30. születésnap alkalmából összegző, besztof koncertet, egy fesztiválon a kommersz nótákat kell lehozni. Valószínűleg életkori sajátosság, hogy az újabb 'Csapda számok nekem már nem ülnek, így nekem a Volt 2019-es koncertje nem volt más, mint egy nagyon profi, és tökéletesre gyakorolt iparos munka. Nem több, nem kevesebb. Hiányzott nagyon a intimitás a zenekar és a közönség között, de ekkora méretekben ez nem lehetséges, elveszik a zene lelke. Ettől függetlenül a Volt históriás könyvébe ez a másfél óra úgy fog bekerülni, hogy a debreceni trió mekkora nagyot zúzott és fergeteges bulit csinált. Így volt, csak ezt a pár sort is tessék mellé gondolni...
Slash és Myles Kennedy bandája azért nagyszerű konstrukció, mert a tagok külön-külön már bőven megváltották a világot. Ezért nincs semmiféle kényszer, egyszerűen csak zenélnek. Jól. Örömből. Jó pár éve az akkor új lemezük kritikája miatt hallgattam sokat ezt a formációt, de hogy az a jóérzésű rock zenélés, ami lemezen megérkezett, sehol sincs ahhoz, amit ez a banda koncerten nyújtani tud!
A csütörtöki napra még ez a recept volt felírva, szóval odaballagtam a Nagyszínpadhoz kiváltani a gyógyszert - hatása villámgyors volt. Az első akkordok után lehetett sejteni, hogy miért ők lettek a mai nap headlinerei. Hiba nélküli másfél órát hoztak le. Slash a szokásos szerkójában tolta az ipart, csak a koncert végén szólt két szót. Mondjuk Myles Kennedy se vitte túlzásba, de az ő színpadi megjelenése nem is igényelte a folyamatos pofázást. Ő is tette a dolgát, amit szemmel láthatóan nagyon is élvezett. És ezt jól át is ragasztotta a publikumra. Késő volt, lassult már mindenki, de akkor működött a kémia. Maradt szépen mindenkinek idő, hogy kifejezze magát. A basszer is énekelt két nótát, de milyen jó hangja volt, addig Myles Kennedy háttérbe húzódott. Persze a szett vége Slash-sé volt. Nyúzta, nyűtte, tépte a Les Pault. Jó darabig néztük, hallgattuk volna még őket, de persze centire pontosan éjfélkor vége volt a bulinak. Végtelen profizmusba csomagolt örömzenélés volt Slash & Myles Kennedy and the Conspirators voltos bulija.
Fotók: volt.hu, Fűrész Zsolt
