Sokak szeme felcsillant, amikor kiderült, hogy a Leto tesók (Jared és Shannon) alkotta Thirty Seconds To Mars Budapestre látogat. Igaz, volt már erre példa korábban is, de hogy a srácok önálló buli keretében tegyék meg mindezt, még nem. Na, ez a kellemes, kicsit felhős, de még mindig nyári nap végre megadta nekünk, amire rengetegen vártak: nem kellett kifizetni a fesztiválbelépőt azért, hogy láthassuk a két Letot a színpadon zenélni!

Az, hogy az utóbbi években inkább elektro lett a csapat, mint rock, nem érdemes részletezni, mindenki tudta, ahogy azt is, hogy nyilván nem feltétlen az anno még rendesen megdörrenő gitárokra épülő dalokról fog szólni az este – sajnos. Azért a régi nagyoknál elfért volna némi ütősebb hangszerelés. Na, de nem volt semmi ilyen, sőt, a ténylegesen „húrmentes” America című legutóbbi album hét dallal is képviseltette magát a szettben, de menjünk szépen, sorjában!

Munka miatt a Jetlaget olyan szinten lekéstem, hogy a jegyfelvételnél már az elhaló utolsó dallamok visszhangjait sem tudtam elcsípni, így elnézést is kérek a csapattól, sajnos nyilatkozni nem tudok, hogy mégis hogyan sikerült a fellépés – természetesen még véletlenül sem csíptem el mondatfoszlányokat sem, hogy legalább az alapján tudjak nyilatkozni… Tényleg bocsánat, majd máskor pótoljuk!

De akkor vissza a témához! Amikor betoppantam és sörvételezés közben a színpad felé néztem, az első, ami szembeötlött, hogy nagyon semmi nem volt ott Shannon dobcuccát leszámítva. Persze, később, amikor már elkezdődött a koncert, buli, nevezzük, ahogy szeretnénk, megvilágosodott (szó szerint is), hogy miért: a teljes hátteret kitöltő LED-fal vitte a prímet a látvány terén, ami a maga puritán színeivel, villanásaival tökéletesen passzolt is a zenéhez.

A zenéhez, melyből időközben – igazodva az America hangulatához – teljesen, vagy szinte teljesen kiveszett a gitár. Jared egy pillanatra sem kapta fel a hathúrost, ráadásul úgy, hogy még a billentyűn, basszuson, gitáron és vokálon is kisegítő Stevie Aiello cucca is el volt rejtve az amúgy is félretolt cájg mögé, elég suta volt a színpadkép. Oké, turnézenész, nem teljesjogú tag, de már van annyi tapasztalata a két Letoval, hogy talán megkaphatta volna azt a másik oldalt, vagy legalább egy kis helyét… De lehet, én vagyok túl jóindulatú, túl naiv, nem tudom.

Viszont Jared és Shannon előadására amúgy semmi panasz nem lehetett – utóbbi egy ízben mikrofont is ragadott, hogy az ívesebb életpályát magáénak tudó tesó szusszanjon egyet! Mind a két Leto hozta, amit illik, még ha kicsit, icipicit talán rutinszagúnak is tűnt a koncert, akkor is látni lehetett rajtuk, hogy azért ők is élvezték a dolgot, még meg is lett dicsérve a közönség, mint az elmúlt napok legjobbja – én elhittem, mint mindig. A dalok összeállítása is korrekt lett, a másfél óra alatt tizenhét dalhoz volt szerencsénk, ezekből hármat is itt kaptak elő majd’ egy év után, szóval a kiszolgálás is teljesen a helyén volt. Mondjuk nekem középen a sok egymást követő lassabb, középtempósabb tétel között kicsit leült a dolog, de amit előtte és azután kaptunk, az mind feledtette azt!

Már a buli elejétől mindig volt valami, amivel tudták szórakoztatni a közönséget: egy Jared által bedobott, de később nagyobb számban is megjelent gumiflamingó-sereggel, baromi nagy labdákkal, konfettikkel, szalagokkal, mindig volt valami, amivel lehetett hergelni a nagyérdeműt, akik minden pillanatban, minden szavát falták a srácoknak. Nem beszélve a deszkákra felhívott fiúkról-lányokról! A Rescue Me alatt még csak pár táncoslábú önként jelentkező mehetett fel oda (Jared még selfie-re is vevő volt, respekt!), de a záró Closer To Te Edgenél már rengetegen ott voltak, legalább már tudtam, mire volt fenntartva a színpad rendezői bal oldalán az a nagy tér, haha.

Igazából nem könnyű leírni azt, hogy milyen bulihangulat volt, tényleg hatalmas estét rittyentett a duó, trió. Mondjuk én értem, hogy már nem a gitár a fő irány, meg hogy tényleg ízlésesen átgyúrták a régi dalokat is az új műfajba, néha azért csak jólesett volna valami múltidézés. De ez legyen a legnagyobb baj! A Thirty Seconds To Mars száz százalékig kipipálta a veni, vidi, vici mindhárom szavát, mi meg csak megköszönni tudjuk a szervezőknek, hogy így, azaz nem fesztiválon is volt szerencsénk elcsípni őket.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. Még több kép ITT.