A vasárnapi bulik általában nehezen indulnak, többnyire másnapos az ember és realizálja, hogy holnap hétfő van és meló előtt nem lehet kipihenni a hétvége fáradalmait, mert koncertre "kell" menni. De, ha egy ilyen fincsi csomag vár az A38-on, akkor nem érdemes szenvedni, ugyanis három kiváló zenekar hömpölyögtetett minket a Dunán múlt héten. Érdemes volt rátölteni is - még is csak rock 'n' roll van! Nézzük, hogy sokkolta az ukrán 1914, a hazai Sin Of Kain és a svéd Necrophobic a hajó legénységét!
Az 1914 egy igen különleges banda, már a zenei behatárolásuk problémákat okoz, de valahol a death/doom és a black metal határán lokalizálhatók. Az ukrán banda - nem meglepően - az I. világháború borzalmait dolgozza fel, amihez tökéletes passzol a zenei megközelítés a sötét blackes vonallal, majd a mély, olykor a föld alá húz doomos taposással, mely kombinációt a death metal rozsdája borít vastagon. Az alapvetően egyszerű, két molinóból álló színpadképhez társult a jobb és bal oldalt található képernyőn vetített korabeli felvételek, amiken a fronton harcoló és a lövészárkokban kuporgó katonák küzdelmeit és halálukat láthattuk. A bandatagokon aránylag korhű ruhák lógtak, sötétzöld hozentrógeres gatya, fehér székelyingre emlékeztető felső, felcsavart lábszárvédő a bakancson. A frontemberen volt egyedül egy hosszú katonakabát.
A hömpölygő death/doom bombázás és a géppuskát idéző blast beatek mellett a konceret a kopasz, szakállas énekes emelte a háború okozta depresszív katarzisba. A bajonettes Mosin–Nagantből fabrikált mikrofonállványt inkább támasztéknak használó frontember ököllel verte a saját fejét, a keze remegett és végig sokkolt állapotban, csukott szemmel üvöltött a mikrofonba. Egy a frontról hazaérkező túlélő képét festette, akinek a lelkét megette a háború, a mészárlás, bajtársainak halála. Kétszer leugrott a színpadról és fel alá járkálva, a közönséget lökdösve hörgött, olykor egy két ember arcába üvöltve. A számok között megáll a neki kialakított kör közepén és hátratett kézzel fújtatott. Az 1914 koncertjét teljes mértékben ő uralta. Színházi alakítást láthattunk. És külön pirospont a Beat the Bastards feldolgozásért (The Exploited)!
A Sin Of Kain utoljára 4 év állt színpadon, ami őszintén szólva látszott is a produkciójuk elején. A 2000 években aktív zenekar anno a hazai death metal színtér kiemelkedő és jeles tagja volt a két lemezével. A buli elején az az érzésem volt, mintha egy zenekari próbát néznék - nyilván a több éves kihagyás után olyan, mintha az első élő fellépésüket élnék meg újra, bár azért ettől messze voltunk.
Azonban pár szám után összeszoktak a srácok és mintha kicserélték volna őket! Beindult a gépezet, a színpadon tombolt az energia, pörögtek a jobbnál jobb riffek és a dübörgött a dob, Krisztián pedig hozta a mélyről jövő, brutális gurgulázó vokálokat. Az eddig inkább retrospektív bulinak lett egy új magával ragadó hullámzása, egyfajta új erő. A Deathrow, For You és záró Cold Inside alatt szétmentem. Személy szerint örülnék, ha a zenekar több bulit is bevállalna, kiváló hazai erősítés lenne death metal esteken.
A Necrophobic performanszát elég gyorsan le lehetne zárni két szóval: hiteles és kegyetlen. A '89 óta aktív veterán death/black banda az utóbbi pár évben elég sok mindenen ment keresztül, de a végkifejlet egy masszív, erős felállás lett és egy bitang lemez. A Mark of the Necrogram a tavalyi év egyik legerősebb lemeze lett, igazi sötét visszatérés. Színpadra lépés után egy másodpercet sem szaroztak, rögtön beleromboltak a közepébe a Mark of the Necrogrammal (a dallal). Igazi old-school mocskos cuccokban - egy rakat szegeccsel, szöggel, bőrben, veszkós csizmákban és persze corpse paintben - a régi black metalos arcokat idézték, bár ez nem meglepő, hiszen a Necrophobic saját bevallása szerint is blacket játszik. Lemezen rendesen elvisz death metal felé a zenéjük, de most élőben sokkal jobban a fekete fém jegyében játszottak. Az egész mocskosabb volt, a dobok a Nifelheim ágyúira hajaztak - leállíthatatlan, monotonabb blast beat és paraszt kalapálás.
Ahhoz képest, hogy az új korongot turnéztatják a svédek, relatíve kevés dal volt a Markról. Természetesen a "sláger" elhangzott és - tré szó rá, de - bombasztikus volt. A Tsar Bomba talán az utóbbi idők legfülbemászóbb extrém metal szerzeménye, mely kőkeményen kettéhasít, mint egy vadászgép a bárányfelhőt. A nóta alatt begyulladt egy szép mosh pit is, dübörgött a hajóalj. Visszanyúltak az első két album időszakára is, így a sötétből előmásztak olyan szörnyszülöttek is, mint az Awakening..., a Dark Side vagy a The Call. A záródal is ebből a korszakból zendült fel a The Nocturnal Silence formájában.
Két személyes kedvencem is telibetalált a visszatapsolás után - a Revelation 666 és a Blinded by Light, Enlightened by Darkness beteleportált abban a sötét erődbe ami a Mark borítóját van. Egyébként nem sokat kellett őket nógatni, úgy tűnt, ők is nagyon élvezik a bulit és a megőrült közönséget. Anders Strokirk (vokál) folyamatosan hergelte a népet és pacsizott az első sorban nyújtózkodókkal, míg a nagydarab szőke gitáros (Johan Bergebäck) végig vágta a grimaszokat, tiszta KISS volt a pali a festésével. Sebastian Ramstedt felelt többségében a csontigvágó szólókért és a hátborzongató, élesebb gitártémákért. Az eredeti basszeros srác (Alex Friberg), úgy tűnik nem tudott jönni, így ideiglenesen Allan Lundholm felelt a gonosz bőgőért. Alapítóatyaként a dobok mögött alig láttuk Joakim Sternert, de a show végén lelkesen megköszönte a lelkesedést. Hát gyerekek, a Necrophobic bizony visszatért és gyilkos - szerintem mindenki elégedetten, sötét energiákkal felvértezve távozott.
A brutál képekért köszönet Bende Csabának aka Zenefestonak - nézzétek meg a többi koncertfotóit is a facebook oldalán, vagy az egész albumot a buliról!
