Olaszországról elsősorban nekem Róma jut eszembe, vagy az Ufomammut, esetleg Julius Caesar vagy a foci bunda botrányok, pedig nem is szeretem a focit. A lényege ennek az egésznek, hogy most van még egy támpont számomra. A Bioscrape zenekar agresszív muzsikájával és az új, The Cage című albumával odarakta magát a bandmapre.

Kedd este volt, amikor elkezdtem keresni a heti bandát, akiről majd írhatok. Ez azért már eléggé késői időpontnak számít nálam, mert ilyenkor általában már kirajzolódik a heti lemezismertető. Azt láttam, hogy groove metal és agresszív zene, mondom akkor nem is keresgélünk, ez lesz a heti történet, bármilyen is legyen. Egyszerűen lusta és fáradt voltam, hogy most zenét keresgéljek. Ez volt a harmadik album, ami szembejött velem.

A zenekar Olaszországból származik és már tizenhárom éve működik, ami vicces. Mármint olyan értelemben, hogy ilyen zenével, még nem hallottam róluk, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül itthon. Érdekes, hogy a Facebookon is csak ezerötszázan követik a zenekart, pedig meg kell hagyni, hogy marha igényes zenét csinálnak, nem is akárhogy.

Három banda ugrott be, mikor először elkezdtem őket hallgatni. Elsőre azért a groove miatt ott van némi Cavalera hatás, tehát a Soulfly elődugta kicsit a fejét, de tényleg csak éppenhogy. Sokkal jobban érzem én a Lamb Of God és a Static-X hatásokat. A nyitó Exile-ban először konkrétan azt hittem, hogy Wayne Static-nek valami elfeledett énekfelvétele került elő. J (mert ez a neve) olyan hangokat csikar ki a torkán, hogy simán őt hívtam volna Tony Campos helyében az elhunyt énekes helyére. Nem is értem, hogy ilyen hanggal miért nem híresek már világszerte. Tényleg marhára megragadt, és a második hallgatás után már izzik is a billentyűzetem. Amúgy a Static-X hatásra segít rá még a néhol előtűnő sampler is, amitől totál industrial hatás lesz, mindezt úgy teremtik meg, hogy a kemény groove-os feeling nem tűnik el.

Két dal van, ami nekem annyira nem jön be a lemezen. A lassabb, bontogatós gitár témás Never Beyond és a Phobia. Értem én, hogy kell ez a lassabb, nyugisabb téma is, aminek a refrénjét koncerten mindenki ordíthatja, meg egy gyönyörű zongora betétes dal, de akkor is.... Nekem ezek kicsit feleslegesek, meg lettem volna nélkülük. De persze mindent pótol a Rotten Frame, amit a már említett Lamb Of God is írhatott volna.  Egyszerűen nem tudok elmenni a Static-X-es hasonlítgatás mellett. A lemez annyira jól megvan keverve, az arányok annyira jól el vannak találva, hogy azt a 2001-es Machine album is megirigyelné. Egyszerűen nem tudok mást mondani, minthogy le a kalappal az Olaszok előtt. Marha király anyag született, remélem, hogy minél előbb elhozza őket valaki hozzánk is.

Béke, Szeretet, Metal