RockStation

Hazai underground black metal akták

Necroratory - III.

2019. augusztus 21. - bönin

0016817565_10.jpg

A budapesti Necroratory a hazai black metal underground dohos zugaiból bomlasztja a hallójáratokat 2010 óta. Két nagylemezt és egy sötét múltat hátrahagyó zenekar sokáig sodródott a bizonytalanság örvényében, de most újult erővel tértek vissza egy stabil felállással - a Malvm tagjaival és egy új bőgőssel -, továbbá egy harmadik opusszal. A Mad Disease és a Visions Of Annihilation után puritán módon III.-ra keresztelt album már júliusban megjelent digitális formában, azonban a zenekar azt tervezi, hogy fizikai formában szeptemberben is testet fog ölteni sötét alkotásuk. Az új korongon csak magyar nyelvű dalok hallhatóak. Addig is a bandcampen magatokba tudjátok szívni a Necroratory komor esszenciáját, hiszen az összes lemezük meghallgatható - beleértve a III. is.

Révén, hogy több tag kilétét titok fedi, így a teljes felállást nem boncolgatnám.

Alapító tag és gitáros Attila így nyilatkozik a lemezről és az elmúlt időszakról: "Elég nehezen jött össze a Necroratory III. lemeze - 4 évet kellet rá várni. Kis híján már lemondtam arról, hogy ezek a dalok még létre fognak jönni. Számtalanszor voltam úgy, hogy abba hagyom az egészet. A dalokat magamnak írtam, nem kell nekem az, hogy bármilyen publikum tudomást szerezzen róla. Viszont voltak olyan ösztönző emberek, akik mondták, hogy ezeket a dalokat nem szabad rejtegetni. Az előző lemez formációból egyedül Balázs maradt. Őt nem kell bemutatni hiszen rengeteg zenekarban játszik. A többiektől vagy közös megegyezéssel, vagy másokkal komoly haraggal váltam meg.

Tudni kell, hogy ezek a dalok már régóta meg vannak írva és úgy terveztem, hogy 2017-ben kiadásra is kerül. A végén zenekari konfliktusok miatt úgy alakult, hogy egyedül csinálom meg. El is kezdtem felvenni néhány számot, de hiányoztak a próbák légkörei, a zenekari lét. Ekkor beszéltem a Malvm alapítójával aki korábban már zenélt a Necroban, hogy nem lenne-e kedve beszállni. Ő egyből be is dobott a közösbe egy számot, melybe egy kicsit belenyúltam és az Ars Morendi címet kapta. Ekkor hárman kipróbáltunk sok nagyra törő embert, de nem váltak be. Végül a tökéletes hang, ami kiegészítette a dalaimat, a Malvm frontembere lett. Basszerosunkat, Józsit egy ismerősünk ajánlotta be. Most először mondhatom, hogy ezekkel az emberekkel meg van a stabil mag. A III. szövegeit különféle rendek és páholyok ihleték, a Halál különböző formái és dicsőséges formulái mellett, mint egy Ördögi szerveződésként hirdeti a végső megtisztulást, az Apokalipszis folyamatait."

a0898810166_10.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3515018466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum