RockStation

Szíjártó Zsolt: újabb videoklip érkezett az instrumentális “Stoppos a Galaxisban” lemezhez!

2019. szeptember 26. - sunthatneversets

szijarto_zsolt.jpg

Havancsák Gyulával dolgozott együtt legfrissebb videoklipjén Szíjártó Zsolt (Kárpátia, ex-Omen, ex-Akela, ex-After Rain) gitáros, akinek még májusban jelent meg az első önálló nagylemeze, az instrumentális gitárzenét tartalmazó Stoppos a Galaxisban című korong, amelyről most a Földfogyatkozás című dalhoz készült videoklip.

Zsolti saját szavaival pontosan le is írta a történéseket a külső szemlélőnek:
“Rockzenészek és űriemberek maroknyi lelkes csapata az univerzum meghódításába és a Földbolygó-lyuk zene általi megmentésébe fogott, amikor az fogyatkozni kezdett. Minden tag a saját űrállomásán rögzített feketedoboz felvételeit dobta össze, majd gyülekezni kezdtek egy térben és időben is, hogy felvegyék az utókornak ezt a nagyszerű dalt! A forgatás során az űrben kilövődött és „odalett” egy félig megevett alma, egy csésze kávé, egy „Stoppos a galaxisban” cd, egy fasza fülhallgató, és az űrközpont egyik modern monitora. Eme tárgyak az Apollo-13 darabjaival együtt, azóta is kint keringenek, de még jól jöhetnek majd a kiéhezett és unatkozó űrhajótörötteknek.”

A klipben szereplő, önfeláldozó, mindenre elszánt zenészhősök névsora a következő:
◾ Havancsák „Hatfogú-Méregzöld-Malacgitár” Gyula (Röfög a kezében a hangszere)
◾ Beke „Odabillentős” Márk a Lord of the Kingsből
◾ Talabér „Csapatóskezű” Gábor, az egykor szebb időket megélt After Rainből
◾ Szijártó „CR2” Zsolt vállról indítható gitárral

Korábban már két videót is készítettek az albumhoz, az elsőt a címadó Stoppos a Galaxisban dalhoz forgatták Bélapátfalván, ezt később a Már elégtünk volna követte, amit a GD Production készített, melyben Dudás Ivett - basszusgitár (a Tales Of Evening énekesnője), Egedy Piroska - gitár (a Kárpátia csellistája), Tóth Viki - gitár (ex-Vasmacska), Kelemen Ágnes - dobok (ex-Vasmacska) szerepeltek, a forgatás az Analog Music Hallban zajlott. A két korábbi klip megtekinthető az alábbi linkeken:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1315172240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum