Újabb tucat zseniális alkotás pottyant az ölünkbe az elmúlt hónapban, így ismét a fejemet adtam arra, hogy készítsek egy extrém metal csokrot. Tíz (plusz egy a ráadás) különlegesség csakis a death, a black és a thrash arzenáljából. Nyilván ízlések és pofonok, de nálam ezek az anyagok találtak be a legjobban és rohasztották meg a hallójárataimat! Több kedvenc zenekar szerepel a listában, így nem meglepő, hogy simán összegyűlt tíz rettenet. Lássuk!
Endseeker – The Harvest:
Megmondom őszintén az Endseeker lemaradt a múltkori válogatásból, szóval ez a lemez már kinn van több, mint egy hónapja, de nem tudok mellette elhaladni. A német csapat eddig nem igazán hibázott, bár nem is nagyon kísérletezett az évek alatt a hangzásával. Az Endseeker megmaradt a svédek által kitaposott, temetőköd oszlató, HM2 hurikánnál. De én azt mondom, ha valami működök minek variálni? Nagymamád se okoskodott új pogácsarecepteken és ez így volt jó! A vokálért plusz pont, tele van undorító hörgésekkel, ugh-okkal és bleh-ekkel, a zene pedig nagyon össze van rakva! Nincs mit szépíteni, a The Harvest esélyes egy dobogós helyre az év OSDM lemeze terén!
Paganizer – The Tower Of The Morbid:
Szintén OSDM, de ezentúl autentikusan a svéd földről. A Paganizer 11. lemezéről van szó, ami arra utal, hogy igen termékeny bandáról beszélünk, ráadásul Rogga Johansson talán a legtöbb zenekarral rendelkező harcos a fagyos éjszakon. Mai napig nem értem, hogy tud egyszerre több, mint húsz projecttel foglalkozni a mester. Tipikus eset, amikor a mennyiség a minőség rovására mehet, de azt kell, hogy mondjam hogy annak ellenére, hogy júniusban jelent meg Rogga Johansson neve alatt egy szóló lemez (Entrance To The Otherwhere), nem igazán csorbult a death metal kasza. Mind a két lemez egy korrekt OSDM anyag. Jó, azért nem fogsz egy óriási hátast dobni az új Paganizertől, időnként unalmas/sémás a korong, de azért ott van a szeren!
Denial Of God – The Hallow Mass:
Kikaparta magát a föld alól a dán trió, hogy újra nagylemezzel borzassza a jónépet. 7 év síri csend után újra a halállovas nyergében a horror black metal Denial Of God! A több, mint egy órás anyag a napokban jött ki és mind atmoszférára, mind hangzásra igazi halloweeni album, szóval teljesen aktuális - lehet pörgetni egy koporsóban nyugovóra térve. A The Hallow Mass átlagban 10 percen felüli temetőhimnuszokkal idézi meg a hallottakat, ami sokszor nehezen emészthetővé, majd monotonná, olykor egysíkúvá görbíti a nótákat. Az lemez így a tökéletestől messze van, de hátborzongató hangulata ismét a black metal King Diamondjává varázsolta ezt az alkotást.
The Great Old Ones – Cosmicism:
Post és atmoszferikus black metallal felfegyverzett megszállott lovecraftisták? Cthulhu, Nyarlathotep és a többi lovecrafti borzalom megidézésével kísérletezik a francia The Great Old Ones. A borító mindent elárul... kozmikus horror, megfoghatatlan gonosz és nem e világi létsíkok, amit zenébe öntöttek a Cosmicismen. Bár az előző korongok is hasonló dimenziókba szippantanak be, a zenekar hangzása egyre kezd kibontakozni: a nyersebb, proto post-black témákat felváltják az atmoszferikus elszállások és más stílusokból beszivárgó (melo-death, doom) elemek. Talán a zenekar legkomplexebb és legjobban megszólaló albuma - lovecrafti post-black metal reformálva.
Entrails – Rise Of The Reaper:
Újabb fincsi svéd old school death cucc! Az Entrails az ez egyik kedvenc formációm e téren, a logó fizimiskájából nem nehéz kitalálni mit nyomnak, eléggé hajaz a grafika a régi Entombed lógóra. Az elmúlt időben teljesen átformálódott a banda, a végén már én sem tudtam követni ki hova megy és ki jön és milyen posztra. A lényeg, hogy sikerült megint megfőzni az undorító death metal pörköltet. A Rise Of The Reaper klisés borítója ellenére egy igen kifinomult korong, a Dismember dallamosabb időszakára hajaz. Kihegyezett fogú láncfűrésszel rombol, de még is letisztult dallamokat sorakoztat fel számról számra. Szintén első helyes idei OSDM befutó!
Sacrilegious Rite – De Poetica Tenebris (EP):
Avagy sötét költészet. A német underground bugyraiból felrötyögő okkult death/black horda ugyan egy régebbi formáció, de most kezdi magát igazán összerakni. A nemrég nálunk is koncertező brigád démoni erővel tör az okkult extrém metal felszínére. A kislemezen egy hat és tizenegy perces black/death opusz idézi meg a tenger mélyén alvó Cthulhut, illetve az alvilág démonait. Hangulata gonosz és erőteljes, akár csak a fekete templom a borítón. A hangzás nyers és old school, semmi modern hatás, igazi 90-es évek atmoszférája.
Municipal Waste – The Last Rager (EP):
A legropogósabb crossover thrash kislemez már a te polcodon is ott lehet, de készülj fel, ha felrakod, le sem fogsz tudni ülni, mert már vége lesz az anyagnak. Nem negatívum, révén hogy a Municipal alapból rövid dalokkal nyomja a tresst, de ez a kis móka konkrétan 10 perc. Abban viszont minden benne van, amit ez a műfaj adhat neked: igazi hányásig sörözős party thrash, koncerten kötelező a stagebomb és dive! Nagyon többet nem lehet róla írni, még ha nagyon meg is erőltetem magam... nyomjátok!
Thrashfire – Into The Armageddon:
A török srácok 8 éve óta nem jelentkeztek új nagylemezzel és ez idő alatt keményen beszigorították a hangzásukat, ugyanis elég sok korai Sepulturat verethettek mostanában, mert akkora necrothrash lemezt hoztak ki, hogy leszakadt a vesém. Elejétől a végig kőkemény death/thrash armageddon, hogy hadd merítsek ihletet a hasonlathoz a lemez címéből. Néhány speedes sikítást eltekintve a vokál okádék rikácsolás, pont passzol a lemez post-apokaliptikus és darkosabb mivoltához. A riffek változatosak és frissen hatnak, nincs klisé, nyilván a műfaj határain belül. A dob kellően paraszt, a bassz röfög - engem ez megvett! Aki csípi a Seputól a Schizophreniat, vagy a Possessed cuccait, az menjen rá keményen!
Runemagick – Into Desolate Realms:
A Runemagick már az előző gyűjteményben is helyet kapott, akkor a nagylemezüket megelőző EP került terítékre. A svéd death/doom varázslók brutálisan lehúzó, mélységekig a földbedöngölő régisulis gyalugépezetet dobtak az asztalra. Csak akkor kezd el pörgetni, ha szereted az igazán lomha extrém zenét! Ez nem fog felpörgetni, inkább elszívja a lelked és belepasszíroz egy monolitikus kőkoporsóba! Éoni death/doom, ahol inkább a doom lesz a dominánsabb - a Runemagick egy sötét varázslat, nem érdemes vele baszakodni. A lemez végén (már ha egyben meg tudod hallgatni) csak mozdulatlanul fogsz fetrengeni a katalepszia első tüneteivel. Nyilván ez is volt a cél. Mosolyogni maximum akkor fogsz, amikor rájössz, hogy ezt a zenét egy svéd házaspár csinálja...
Alcest – Spiritual Instinct:
Mindig kell egy banda, aki kilóg a válogatásból. Az Alcest rendesen tele van töltve black metallal mégis a post-rock és a shoegaze egyedi helytartója metalos körökben. Az álomszerű világot idéző zene egyfajta varázslat, teljesen egyedi a saját műfajában, így a többi pumpálós death és horrorisztikus black alkotáshoz képest egy igen más világ. A Spiritual Instinct (vagy spirituális ösztön) találóan tükrözi a lemez hangulatát, ami egyfajta lélekerősítő és emelő hatással van a hallgatóra. Lány, mégis határozott – olykor felkavar, de aztán megnyugtat. Sötét és világos gyönyörűen egyensúlyba hozott rezgései, ahol a végén még is csak a fény győz!
RÁADÁS: Midnight – Rebirth In Blasphemy (Single):
Ugyan csak egy kislemezről van szó, pontosabban egy darab szerzeményről, a Midnight mindig megérdemli az ördög reflektorfényét. A talán legjobb élő banda új lemezzel készül! Vagy is csak Athenar... A csuklyás, kaszás, töltényöves egyszemélyes kommandó ismételten megeszi a lelkedet ezzel az egy darab mocsokkal. Igazi black rock n roll - hallható, hogy nincs túlgondolva. A Venom és a Motörhead magasikolája okádék módra.
