
A negyedszázados évforduló (esetünkben az alapítástól számított huszonöt év értendő ezen), amely a rá következő esztendőben került megünneplésre. No, de végül is mindegy. Megünnepeltük, és ez a legfontosabb.
A negyedszázados évforduló (esetünkben az alapítástól számított huszonöt év értendő ezen), amely a rá következő esztendőben került megünneplésre. No, de végül is mindegy. Megünnepeltük, és ez a legfontosabb.
Az ismerősök nagy része mindig azt mondja, hogy nem fogad meg semmit Újévkor. Csomó ember szerint ez az egész fogadalmasdi egy baromság. Tavaly Theshattered kollégával tettünk közösen egy fogadalmat, amit tartottunk is 2018-ban. Erre az évre az az új fogadalmam, hogy minden héten írok egy számomra új lemezről kritikát. Kezdjük is az évet a Crosta zenekar új lemezével.
Új rovattal jelentkezünk 2019-ben, aminek a célja öt koncertet kiemelni azok közül, amik a következő hónapban várnak ránk. Természetesen nem fogunk tudni mindenki ízlésnek megfelelni, de azért igyekszünk változatos programajánlót készíteni. Nézzük is, hogy mi vár ránk februárban!
Azt hittétek megússzátok?! Dehogy! 2019-ben is itt a RockStation heti dalmegosztása. Benne most a Queen legendája szólódallal, finn doom, Rob Zombie gitárosának agymenése, magyar/amerikai rocksztár egy másik oldaláról, valamint a Linkin Park Bring Me The Horizon új dala. /Fotó: Réti Zsolt/
Az EP-n külön megjelentetett Lumina Aurea után most egy valóban az új nagylemezen, a When A Shadow Is Forced Into The Lighton helyet kapó tételt is kiadott a finn, a metalt nem igazán a vidám oldaláról megközelítő Swallow The Sun. Az Upon The Water, mely ilyen formában az első hivatalos előzetes tétel az a nagylemezhez, az alábbiakban hallgatható meg.
Mivel a Core10 leginkább mémnek, de minimum egy rossz viccnek volt elég, a Korn ex-dobosa, David Silveria egy új csapatba igazolt át. A Bias a nem olyan hosszú alkotás után rögtön két tételt is bedobott a köztudatba, ezek a Pity és a Change Your Mind, melyeket nagy lendülettel meg is mutatunk.
Már javában készül a 2016-os Cult Of Luna-korong, a Julie Christmasszal közös Mariner utódja. A csapat a stúdiózás részleteiről az Instagramon szórja az infókat (legalábbis a képeket), a négy fal között ügyködés eredménye ilyen módon már idén hallható lesz.