A Mr. Big legnagyobb slágerei és Eric Martin szólóalbumainak legnépszerűbb dalai is elhangzanak az énekes budapesti koncertjén: január 31-én akusztikus duójával, azaz David Cotterill gitáros társaságában érkezik hozzánk a gitáros-énekes, méghozzá az Analog Music Hall színpadára.
Eric Martin immár négy évtizede zenél megállás nélkül, és ezalatt az idő alatt nemcsak számos projektben vett részt, de szólókarrierjére is nagy hangsúlyt fektetett. A legtöbben a Mr. Big énekeseként ismerték meg a nyolcvanas évek végén, amit Billy Sheehan basszusgitárossal, Pat Torpey dobossal és Paul Gilbert gitárossal alapítottak, és amellyel hatalmas sikereket értek el világszerte. Már a banda megalapítása előtt megjelent Eric két szólóalbuma is (Eric Martin (1985) és I’m Only Fooling Myself (1987)), a harmadikkal, a Somewhere in the Middle című anyaggal pedig akkor készült el, amikor a Mr. Big egy kétéves szünetet tartott. E megtorpanás után hozta ki a sokáig utolsónak hitt, Actual Size című lemezét a banda, amit egy búcsúturné keretében adtak elő 2002-ben.
Eric mindeközben összerakta a negyedik szólólemezt is, amivel kicsit a gyökereihez próbált visszatérni, és ez sikerült is neki: az I’m Goin’ Sane nagyon jó kritikákat kapott, és Ázsiában, Európában és az USA-ban is megjelent. Egy sikeres japán turné, az európai Gods Festival és 23 egyesült államokbeli koncert után született meg a Pure című EP, ami az énekes dalait tartalmazza unplugged formában.
2004-et írtunk már, amikor Eric ismét stúdióba vonult és felvette a Destroy All Monsters című lemezét, amely már Dél-Amerikában is piacra került – ezt viszont nem tudta úgy promózni az énekes, ahogy szerette volna, mert ekkor kapott meghívást Japán legnagyobb gitárosától, Tak Matsumototól, hogy énekeljen az új zenekarában, aminek Jack Blades és Chris Fraiser is tagja volt. Négy hónapon keresztül írták és vették fel a dalokat Los Angelesben, amit egy 10 napos promóciós turné és egy 20 állomásos, sold-out turné követett Japánban – a lemez platina lett.
Az ezt követő években számos projektbe hívták énekelni Ericet: felvett egy dalt például a gitáros legenda Ronnie Montrose-nak, majd aláírt egy szerződést a Sony-val arról, hogy egy sorozat szólóalbumot fog írni olyan balladákkal, amiket a rajongói mindig is szerettek. A Mr. Vocalist albumok sorban jelentek meg 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben, és nagy sikert arattak szerte a világon. Eric azon kevesek egyike, akinek egyszerre két albuma is szerepelt a slágerlistákon. Ebből az időszakból származik a Hero című klip:
2009-ben a Mr. Big fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, ezért úgy döntöttek, hogy kiadnak egy greatest hits albumot, melyet egy teltházas turné követett. A banda annyira jól érezte magát, hogy végül újra elkezdtek dalokat írni: ekkor született meg a 2011-es What If, melynek megjelenése után 7 hónapig megállás nélkül koncerteztek. Eric mindeközben a Mr. Vocalist albumokon is dolgozott, és eldöntötte, hogy szeretne szólóban, akusztikus formában is koncerteket adni. Európában csinált is egy kört, ahol a szólólemezeiről és a Mr. Big lemezekről játszott dalokat; úgy adta elő őket, ahogyan azok eredetileg szóltak, mielőtt a zenekar belenyúlt volna – Budapesten is fellépett 2013 tavaszán. A turné annyira sikeres volt, hogy úgy döntött, tovább folytatja.
Eric ezután csatlakozott az Avantasia csapatához, akikkel egy rockoperát adtak elő egy stadionturné keretein belül; a show arról híres, hogy egyszerre több mint 20-an zenélnek a színpadon. A szóló turnéját ettől függetlenül folytatja; David Cotterill gitárossal indultak útnak, hogy ismert Mr. Big dalokat és Eric saját dalait adják elő akusztikus formátumban. A koncertre 2020. január 31-én kerül sor Budapesten, az Analog Music Hallban. További infók a koncertről ITT.