RockStation

Második lemezére készül a Hyborian

2020. január 08. - theshattered

hyborianvol2.jpg2017-ben adta ki az első, Volume I címre keresztelt lemezét a thrashes stoner/sludge vonalon zakatoló, a gitáros és az énekes által készített sci-fi novellának történetszálát megzenésítő Hyborian, melynek már el is készült a folytatása. A Volume II című korongról már elérhető az első ízelítő, a Planet Destructor, a teljes pakk március 20-án érkezik.

"Az univerzum tele van kezdetekkel. Élet folyamatosan megújul a születés és az újjászületés körforgásában, milliárd és milliárd kezdet teljes összefüggésben, mindegyik hatással az őket követő születésekre. Minden vég magában hordozza az új kezdetet, ami egyszer valami vége volt, végül valami rá következőnek a kezdete lesz. Az igazi kezdet a vég elején kezdődik; mindennek a végén. Az univerzum haldoklik. A létezésének az utolsó szakaszában jár, amely ugyanúgy egy kezdete lesz valaminek, ami azután jön. A kör folytatódik, belezuhan a születések és halálok örök, összefüggő sorozatába, melyek közül mindegyiket meghatározza az azok előtti kezdetek sorozata.

Az univerzum haldoklik, de újjá fog születni."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3115398600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum