RockStation

Salvia - Noys (2020)

Az év egyik legjobb lemeze már most

2020. március 01. - KoaX

salvia.jpg

Folyamatosan keresem az új zenéket. Nem tudom, hogy miért, de nem bírok belenyugodni, hogy ne halljak valami újat. Azért is tartom ezt fontosnak, mert mindig megújulok tőle. Mindig hozzá ad valamit a nézeteimhez. A Salvia, már a nevéből eredendően is könnyen kitalálható, hogy egy újabb stoner zenekar....De milyen stoner!

Nem szoktam nagyon kategorizálni a stoneren belül. Feleslegesnek tartom. Ha jó a zene, akkor meg pláne. A Salviára úgy akadtam rá, hogy hevesen kattintgattam a YouTube-on és végül csak szembe jött velem. Két hete próbálok írni róla valamit. De egyszerűen annyira belemerülsz az anyagba, hogy elfelejted mi volt ezelőtt két perccel. Olyan, mint egy marha erős spangli. Leültet és mindenről megfeledkezel. Meglep valakit, ha azt mondom, hogy ez a zenekar is Görögországból származik? Engem egyáltalán nem lepett meg mikor olvastam. Valahogy ott nagyon megy ez a műfaj. Noha, ők nem a 1000Mods és a Planet Of Zeus féle pörgős verziót tolják. Sokkal inkább a Russian Circles vonalat erősítik, de azt, hogy?!

Ha a március Russian koncerten ők lennének az előzenekar, akkor igazából kétszer olyan hosszú és durva élményben lenne részünk. A Salvia ugyanúgy játszik a dinamikával, a looper pedállal és minden effekttel, mint az említett zenekar. Náluk annyi a kivétel, hogy minimális ének néhol előtűnik. Ettől függetlenül totál magával ragad és a harminchét perces album számomra egy nagy massza, amit még egyszer sem állítottam le mióta rátaláltam. Sokkal inkább azon veszem észre magam, hogy na még egyszer belefér, pörögjön a lemez. A NOYS-nak az egyszerű, kicsit psy albumborítója is bejön. Totálisan egyszerű, de mégis van mit néznem rajta. Sokkal jobban szeretem az ilyen borítókat, mint a sok kriksz-krakszot. A zenekar a hat számos anyaggal, az első stúdióalbumát készítette el, és szerintem a formáció sem lehet túl régi. Sajnos erről semmi infót nem találtam.

Ha nem érted, hogy miért volt az összehasonlítás, akkor rögtön a második dalban a Hope-ban mindenre fény derül. Elsőre azt hittem, hogy rosszul hallok, és ez valami válogatás album, de nem! Ez a színvonal kérem szépen, amit nagyon sok zenekar nem tud megütni. Marhára érződik a hatás, de mégsem azt mondom, hogy kopizták a másik zenekart. A dobos eszméletlen gyönyörűen játszik a dinamikával, ez az, ami hiányzik manapság rengeteg zenéből, mert sok dobos azt hiszi, hogy ha megy a tukatuka és a duplázás, akkor csak oda kell verni a cájgnak, és kész! Nem, Nem, NEM!!!! Erre van szükség, hogy a dob együtt lélegzik a basszusgitárral, együtt hozzák azt az alapot, amire a gitárok olyan riffeket, témákat tudnak rá pakolni, hogy attól totál megszűnjön a külvilág! Ezt kellene tolnia inkább mindenkinek, aki ebben a műfajban ténykedik. értem, oké... elfogadom, hogy a Black Tusknak nem ez a dolga mondjuk, de amennyiben nyitott vagy a témára, érted mire gondolok. Írkálhatok én még itt elcsépelt jelzőket, hogy a No Memories az egyik legjobb dal a lemezen, mert van benne megbabonázós gitárbontogatós téma, ami átmegy olyan szaggatásba, hogy csak nézek most mi történik, de felesleges ezeket puffogtatni.

Egyszerűen hallgassátok meg a lemezt, mert marha jó! Sokkal jobban szól, mint sok nagy zenekar anyaga, sokkal jobb tartalmilag, mint rengeteg hiperszuper banda! Az év egyik legjobb lemeze! És valaki szervezze le őket hozzánk!5kop.png

Béke, Szeretet, Metal!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9115493652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum