Az Unsane 2019-ben feloszlott, miután Chris Spencer gitáros-énekes kilépett a bandából, de jó hír a rajongóknak, hogy Chris tovább üvöltözik, mert itt van helyette a Human Impact. Ugyanakkor a “helyette” nem jó szó, hiszen az új formáció nem akar Unsane pótlék lenni, inkább úgy jellemezném, hogy ez az a zenekar amiben az Unsane-es arc játszik.
Meg az a két másik pali a Swansból (Chris Pravdica - basszusgitár, Phil Puleo - dob) meg valami kütyüzős fazon a Cop Shoot Cop zenekarból (Jim Coleman - elektronika, samplerek) és olyan zenét csinálnak, mint amikor együtt zenél az Unsane, a Swans meg a Cop Shoot Cop. Egyébként itt most az “együtt”-ön van a hangsúly, mert mindenki szépen hozza a saját dolgait és így készítenek egy olyan noise / industrial finomfőzeléket amit az is örömmel bezabál, aki utálja a répát, de él-hal a borsóért.
Jómagam akkor találkoztam a zenekarral mikor kijött a klippjük az E605 című dalhoz. Már az bejött, hogy nem holmi modoros pózerkedést látunk: nincs tollboa meg bőrnadrág, helyette négy melós faszi nyomja a rockot a gyárban egy fárasztó nap után. Egyébként a zene is olyan, mármint post-indusztriális.
És most itt van az album, 41 perc 41 másodperc, ami kedélyállapottól függően lehet sok vagy kevés. Amúgy az Ipecac gondozza őket, illenek is szépen egymáshoz, mint a gépzsír meg a csapágy. Baljós hangulat járja be az egész albumot egyébként és ehhez rengeteget hozzátesz Jim Coleman bizbasz felelős, aki a témáival sokszor már-már filmzenei érzetet kelt. Ha Tarr Béla rendezné a következő Terminátort, biztos a Human Impact szólna. A "hagyományos" noise-rock elemek mellett a Joy Division jellegű post-punk is megjelenik, sőt a Cause című tételt hallgatva nekem a The Cure is beugrik. Spencer persze nem tud és nem is akar kibújni a bőréből bár tény, hogy az Unsane-hez mérten higgadtabban vokalizál. Ilyen tétel a Portrait is például, ahol a dal alt country-s, slide-os témái mellé jobban illik az énekmondás mint a "poszthácés" acsarkodás (persze abból is akad szépen). A Swansból importált ritmusszekció meg persze jó munkás emberekhez méltóan betonozik rendesen, engem amúgy is kilóra meg lehet venni ezzel a lötyögős-kopogós basszushangzással, szóval jár a túlórapénz Pravdica és Puleo uraknak kétségtelenül.
Fotó: Jammi York
Nem mondom, hogy gyakran veszem elő ezt a lemezt a jövőben, de az apokalipszis kapujában vagy csak egy szar hétfőn melóból hazafelé megfelelő társ lehet az olyan zene, amit ez a négy cserzett arcú gyári munkás barkácsolt össze a dupla műszak után.
