RockStation

A progresszív éveket idéző turnén érkezik Budapestre a Jethro Tull

2020. június 25. - rockstation

jt2020.jpgThe Prog Years címen indított új turnét Ian Anderson és a Jethro Tull. A koncertek programja nagyban épül a zenekar „proglemezeire”, és az azokon található slágerekre. A katalógusból elsősorban a Stand Up, a Benefit, az Aqualung, a Thick As A Brick és a Passion Play albumok kerülnek majd elő, illetve akár a 2012-es lemez, a Thick As A Brick 2 néhány dala is elhangozhat.

A ’60-as években alakult zenekar az első korszaka a blues jegyében telt, és utána mozdultak el a progresszív rock felé. Anderson így idézte fel a korszakot: „Az azóta eltelt 50 évben jó pár ilyen dalról bizonyosodott be, hogy mind a mai napig hatással van rám, akár zeneiségében, akár a dalszövegek révén, jó esetben mindkettővel. Némelyiket egész bonyolult eljátszani, míg más dalok ma is könnyen a zenész ujjára állnak.”

A turné 2021. április 16-án ér Budapestre, ahol a Kongresszusi Központban lép fel a zenekar. Andersont David Goodier basszusgitáros, John O’Hara billentyűs, a - családi okokból távozó Florian Ophale helyére érkezett - új gitáros, Joe Parrish és Scott Hammond dobos kíséri el, hogy egy két részes, majd’ két órás, videós vetítésekkel kísért koncertet adjanak.

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull – The Prog Years
2021. április 16., péntek
Budapest Kongresszusi Központ
Jethro Tull koncert
Belépő: 11.900-19.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és az Eventim hálózatában

A koncert Facebook-eseménye IDE KATTINTVA érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9015913924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum