RockStation

Van rá esély, hogy visszatérjen a Creed

2020. november 06. - theshattered

cr.jpgNem zárja ki a Creed újraegyesülését a csapat dobosa, Scott Phillips. A jelenleg az Alter Bridge-ben zenélő "háromnegyed" és Scott Stapp legutóbb 2012-ben állt közösen színpadon, viszont lehet, hogy már nem is kell olyan sokáig várni a folytatásra! A dobost egy, a Creed Facebook-fiókján történt profilképcsere kapcsán kérdezték ki, a fotón a négyes egykor szebb napokat is látott felállása látható.

Scott Phillips: "Nem tudom, mi történt. Érdekes dolog. Én vagyok a legrosszabb alany akit kérdezni lehet, ha a közösségi médiákról van szó. Vannak időszakaim, amikor körülbelül két napig nyomom neki rendesen, aztán két hónapig rá sem bagózok. De ha már szóba került, mindig felmerül az újraegyesülés lehetősége, meg hogy csináljunk valamit közösen. Jó helyzetben vagyunk, mind a négyünk jó viszont ápol a másik három taggal.

Értelemszerűen Mark, Brian és én egy zenekarban zenélünk. De Scott is láthatóan nagyon-nagyon jól van. Szoktunk beszélgetni. Szülinapokkor, ünnepekkor és hasonló alkalmakkor mindig felvesszük egymással a kapcsolatot. Szóval beszélgetünk, de nincs semmi különösebb ütemterv, vagy semmilyen specifikus terv. De valami mindenképp lesz a jövőben! Hagyjuk, hogy természetesen menjen le az egész, aztán meglátjuk, mi lesz."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9316275418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum