RockStation

Kis-Balaton és a black metal - Megérkezett a RÉM nagylemeze!

2020. december 15. - rockstation

remberek.jpg

Nem is olyan régen bemutattuk a RÉM első dalát, melyet most végre a nagylemez követett. A több vendégzenésszel felvett albumot, melyet a Kis-Balaton környéke inspirált, lentebb hallgathatjátok meg. Földieknek és blackereknek instant kötelező falat!

Emlékszem, amikor 2-3 évvel ezelőtt először jártam a Kis-Balatonon. Rengetegszer jártam korábban a Balatonon, de valahogy a Kányavári sziget és környéke kimaradt. Teljesen magával ragadott a helyszín és az a miliő, ami az egész területet körbe lengte. Az érintetlen és háborítatlan természetnek azon kevés mentsvára ez a hely, ahol az embert minden oldalról a nyugalom és a természet csendje öleli körül. A Kis-Balaton területére lépve szinte azonnal a Téli Berek hófödte látképei jelentek meg a szemem előtt és akkor és ott már az első alkalommal eldöntöttem, hogy az akkor formálódó zenei projektemben valahogyan fel fogom használni és megpróbálom átadni azt érzést és hangulatot, amelyet ez a csodaszép táj és megye szinte áraszt magából. Azóta nagyon megszerettem és igazán a szívemhez nőt egész Zala megye, amit nagyrészt a Nagykanizsai származású feleségemnek köszönhetek. A lemez szövegi és hangulati világa tehát a téli Kis-Balaton környékére próbálja elrepíteni a hallgatóját. A szövegek tekintetében igyekeztem olyan sorokat papírra vetni, amelyek megpróbálják szinte lefesteni és vizuálisan is megjeleníteni a táj szépségeit. Ennek fényében a lemez egyfajta keretes szerkezetet kapott, amely arra hivatott, hogy egységbe foglaljon egy teljes téli napot a Kis-Balatonon, a napfelteltétől kezdve egészen a napnyugtáig. A kettő között pedig megjelennek azok az elemek, amelyek lefestik magát a tájat. A köd, a rothadó nedves avar, a tó körüli láp, a környék élővilága a madaraktól a téli ragadozókon át egészen a Kis-Balatont a Balatonnal összekötő Zala folyóig mind megjelennek a dalok szövegében valamilyen formában. A lemez zenei oldalát tekintve pedig úgy érzem a dalok jóval változatosabbak és színesebben lettek, mint a Poklade esetében, azonban ezúttal is igyekeztem törekedni arra, hogy a black metál egyszerűsége továbbra fókuszban maradjon. A zenei változatosság palettáját pedig énektémák variálásával is próbáltam bővíteni. A lemezen 5 oldal dal is található, amelyen vagy teljes egészében, vagy részeiben más énekel. A felkért zenészek nagy részéhez hosszú évtizedek óta tartó barátság fűz, de olyan is van, akit a gyakorlatilag tök ismeretlenül kértem fel a vendégszereplésre. A lemezen szereplő zenészeknek ezúton szeretném újra megköszönni azt, hogy munkájukkal hozzájárultak a Berek elkészüléséhez!

Jim Jones (ének: 02 – Köd, 06 – Meder)
Knapp Oszkár (ének: 03 – Láp, 05 – Berek)
Leiru (ének: 09 – Zala)
I.: basszus
T.: dobok
Vincze Ádám (banjo: 10 – Hidden track)

Illetve ezúton is szeretnék külön köszönetet mondani Katona Balázsnak, aki annak az elképesztően zseniális festménynek megalkotója, amely a lemez borítóján található!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5416338970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum