Folytatjuk top 20-as listánkat, amiben arra keressük a választ, hogy mit hallgasson az a Hammerfall rajongó, aki nem akar herótot kapni a svéd templomosoktól, és kicsit bővítené a palettát.

Az első részben a 11-20. helyezetteket mutattuk be, ha esetleg kimaradt, IDE kattintva pótolhatod. Most következzen szubjektív listánk első 10 helyezettje, amit most is kiegészíthetsz saját kedvenceiddel egy kedves komment formájában.

10 – Sonata Arctica

Amikor a finn Sonata Arctica megjelent a színen, úgy hivatkoztak rájuk, hogy ők a Stratovarius junior, ami a 90-es évek legvégén dícséretnek számított. Volt is ebben valami: hasonló volt a zenéjük (itt is van billentyűs), nyilván fiatalabbak is, és ha ez nem lenne elég, az első komolyabb turnéra épp a Strato vitte el őket. Meg is hálálták a bizalmat, és pályafutásuk elején sorra adták ki a jobbnál jobb lemezeket. Még a lassú számaik is jók, tényleg. Az énekes Tony Kakko hangját elsőre szokni kell, de ezen nem sokat agyalunk, mert a dallamok elsodornak és letepernek. A csapat zenéje jó sűrű, sok a gyors tempó, szinte szétfeszíti az energia. Aztán a negyedik lemez után úgy gondolták, gazdagítják a stílusukat, ami sajnos azzal járt, hogy valami elveszett a koraiak varázsából. Ha csak egy órád van az ismerkedésre, a The Collection című válogatáslemezük pont azt a korszakot foglalja össze.

Ajánlott lemezek: az első 4 (1999-2004)

9 – Gamma Ray

A Gamma Ray húzóneve Kai Hansen, akit a német metal keresztapának is hívnak. Miután a Helloween-nel kiadták a műfaj alapköveit, otthagyta a csapatot, leginkább a „két dudás egy csárdában” jelenség miatt. Saját zenekarával ott folytatta, ahol a régivel abbahagyta, a mikorofon mögé pedig Rob Halford bajor helytartóját, Ralf Scheeperst állította. A zene valamivel húzósabb lett, több a kétlábdobos tempó, ugyanakkor az első három lemez kifejezetten változatos lett. Ralf kilépése után Kai maga állt a mikrofon mögé, és bár szeretjük, el kell ismerni, hogy a hangi adottságai kevesek ehhez a zenéhez. Nagyjából 2000 után ráálltak a futószalagos termelésre a „2-3 sláger, a többi töltelék” jellegű lemezekkel, amik bár nem rosszak, nem is kiemelkedőek. A Gamma Ray jelenleg pihenőt tart, mert Kai a Helloween-nel tér vissza hamarosan.

Ajánlott lemezek: Insanity And Genius (1993), Land Of The Free (1995)

8 – Place Vendome

A gyakorlott metalheadek eddig csak bólogattak, és pipálták a neveket a képzeletbeli listájukon. Na de ki a jó nyavalya ez a Place Vendome? És hogy kerülnek ide az Ossian helyére? A Place Vendome egy supergroup, amit ráadásul egy lemezkiadós menedzser tákolt össze. Nos igen, a mi házunk táján ez ritka jelenség, az még ritkább, hogy jól süljön el. De ha azt mondom, hogy Michael Kiske (Helloween) énekel, és kipróbált hard rock és prog rock muzsikusok kísérik, úgy már jobban hangzik, ugye? Nem sok olyan lemezt ismerek, aminek minden dala hibátlan, de a Streets Of Fire ilyen. És a másik három sem nagyon marad el tőle.

Ajánlott lemezek: Streets Of Fire (2009)

7 – Stratovarius

A finn Stratovarius valaha a kedvenc zenekarom volt. A 90-es évek második felében élték virágkorukat, és egy rajongónak nincs annál jobb érzés, mint megvenni az új lemezt, meghallgatni, és nyugodtan hátradőlni, hogy igen, ez is jó lett. Ezt az érzést tőlük háromszor is megkaptam. Mindazonáltal az ő történetük sem nélkülözi a szomorú fordulatokat: Timo Tolkki gitáros (korábban énekes is) mindig is komoly lelki problémákkal küzdött, és ez eljutott egy olyan szintre, ami már a zenekar létét veszélyeztette. Nyilván sosem tudjuk meg, milyen háttér-kavarások árán, de végül kilépett a saját zenekarából (ez valami finn specialitás lehet, lásd még Children Of Bodom, Battle Beast), és lemondott a névhasználati és egyéb jogairól is. A többiek folytatták nélküle, de az már nem ugyanaz.

Ajánlott lemezek: Visions (1996), Infinite (2000)

6 – Blind Guardian

A Blind Guardian egy német társulat, szintén valamikor a kőkorszak előttről. Hansi Kürsch az egyik legszerethetőbb énekes a műfajban, nem mellesleg a hangja ezer közül felismerhető. A legjobb bennük az, hogy tágak a határaik, náluk ugyanúgy belefér egy teljes lemez Középfölde és a Gyűrűk Ura világáról, mint egy kis marhulás egy Beach Boys feldolgozással. Rossz lemezt nekik sem sikerült még írni, és ha elmélyedünk a katalógusban, ugyanúgy találunk instant slágereket, mint bonyolult, progresszív szerzeményeket.

Ajánlott lemezek: Somewhere Far Beyond (1992), Imaginations From The Other Side (1995)

5 – Beast In Black

Összeállításunk legfiatalabb zenekara a Beast In Black, ők a remény, hogy 2021 power metal slágere hátha nem a hajhullásról vagy a prosztatakezelésről szól majd. Ha van olyan nyakatekert fogalom, hogy jó értelemben vett slágeresség, akkor rájuk bátran használhatjuk. Dallamérzékük páratlan, a második refrént már velük énekeljük. Yannis Papadopoulos végtelen hangterjedelme az egyik védjegyük, a paletta pedig a lírai számoktól a himnuszokig terjed. Tökéletes párosítás a Hammerfall mellé, turnéztak is már együtt. Előkelő helyezésük pedig annak köszönhető, hogy a lemezeik végig hibátlanok, töltelékszámról szó sincs. Molnár Máté basszusgitáros okán pedig még magyar érintettség is van, én drukkolok nekik.  

Ajánlott lemezek: csak kettő van eddig: Berserker (2017), From Hell With Love (2019)

4 – Iron Maiden

Majd pont a Maident hagynánk le egy ilyen listáról? Hát nem. Bármilyen címkéjű metal kerül szóba, mindenki tőlük tanulta a csínt és a bínt. Náluk is voltak hullámvölgyek, mondjuk amikor Bruce Dickinson kötött sapiban akart alternatív lenni, de attól még igaz rájuk a mondás, hogy „egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá.” Jelentőségüket, egyben zsenijüket az mutatja a legjobban, hogy nekik az aranykor nem egy-két lemez volt, hanem több, mint egy évtized. Ők is tisztában vannak ezzel; amikor utoljára láttam őket élőben, nem is játszottak 1992 utáni dalt, a stadionnyi rajongó mégis a tenyerükből evett a két óra alatt.

Ajánlott lemezek: 1982 és 1992 között az összes

3 – Morgana Lefay

Úgy sejtem, a svéd Morgana Lefay sem ismert mindenki számára, pedig nagyon is megérdemelnék a figyelmet, és még illenek is ide. A zenéjüket úgy próbálnám meg leírni, hogy képzeljük el a klasszikus Helloween-jellegű metált, adjunk hozzá egy kis pudvás Black Sabbath hangulatot és Metallica riffeket. Így megkapjuk az egyszerre dallamos mégis kemény, alapvetően sötét tónusú egyvelegüket. Nagyjából ez a tökéletes recept, legalábbis számomra, de akkor miért nem hallottál róluk? Több oka is van, a kiadó szerencsétlenkedése, a zenészek antisztár karaktere és jogi bénázások is hátráltatták őket. Feloszlottak, újjáalakultak más néven (Lefay), aztán vissza. 2000 után megint nekirugaszkodtak két lemez erejéig, amik jók is, de azóta megint szünetelnek. Ironikus módon az egyik legismertebb daluk egy ABBA-feldolgozás, a Voulez Vous. Érdekesség még, hogy az énekesük Charles Rytkönen ugyanabban a zenés-tévés vetélkedőben szerepelt, mint Joacim Cans a Hammerfallból, csak egy másik évadban, sőt, mindkettőjük csapata nyert is. Ha csak annyi értelme volt ennek a listának, hogy megkóstolod a Morgana Lefay zenéjét, már megérte.

Ajánlott lemezek: Maleficium (1996), Grand Materia (2005)

2 – Judas Priest

Ha megfigyeltétek, a listánk legtöbb klasszikus zenekara hasonló pályát futott be: a kezdeti szárnypróbálgatások után kiadták A Nagy Művet, amit szerencsés esetben 3-4 másik is követett. Ez jellemzően legalább 30 éve volt, azóta ha készülnek is új dalaik, inkább a turnék miatt érdemesek a figyelemre. De nem a Judas Priest! Rob Halford és barátai már nem is tudom hányadik aranykorukat élik. A legutolsó lemezük még a fél évszázados karrier tükrében is kiemelkedő, és már írják az új dalokat. Nem hiszem, hogy tudnék bármi újat mondani róluk, akiknek egy best-of válogatása is gazdagabb lenne, mint másnak a komplett életműve.

Ajánlott lemezek: British Steel (1980), Painkiller (1990), Firepower (2018)

„Honorable Mentions”  

Ezt a kategóriát nehéz magyarra átültetni, mert a „futottak még” degradáló, az eredeti jelentés, az „érdemei elismerése mellett” pedig nem igazán pontos, mégis ez terjedt el. Arról szól, hogy mielőtt kihirdetjük a győztest, sétáljunk át a turistaosztályra, és nézzünk körül, kikből lehetnek egy következő hasonló összeállítás új résztvevői.

Leaves’ Eyes: német szimfonikus metal csapat, újabban finn énekesnővel és viking tematikával

Metalite: svéd power metal zenekar szintén énekesnővel, sok elektronikával és tavasszal új lemezzel

Myrath: prog-power banda egyenesen Tunéziából, akik zenéjüket arab motívumokkal gazdagítják

1 – Sabaton

A Sabaton a legfrissebb albumával és az azt követő turnéval felért a csúcsra. A törifaktos, terepgatyás svédek 20 évnyi folyamatos építkezés eredményének örülhetnek most, és minden esélyük megvan, hogy még tovább fejlődjenek. Érdekes adalék, hogy amikor a Hammerfall társaságában turnéztak Amerikában, már ők voltak a főattrakció. A dalaik mindegyike fogós refrénnel támad, a szövegek pedig történelmi témákat dolgoznak fel; az utolsó lemez például az első világháborút. A színpadi kiállásuk is különleges, hogy mást ne mondjak, a dobemelvény szerepét egy tank tölti be. Biztos, hogy az olvasók zöme jól ismeri a munkásságukat, így az alábbi videóban egy különlegességet mutatnék, kedvenc feldolgozás-énekesnőm, a norvég Minniva adja elő a Bismarck című instant klasszikust.

Ajánlott lemezek: Carolus Rex (2012, angolul és svédül is elérhető), The Great War (2019)

Na Zoli, jó lesz így?