Már rég letettem arról, hogy fiatal csapattól olyan magyar nyelvű, veretes heavy metalt halljak, ami háromnegyed órára a hangfalak elé szegez. A Nógrád megyei bázisú Helldiver 2019-es keltezésű bemutatkozó korongja viszont amennyire váratlanul ért, annyira tartósan be tudta fészkelni magát a CD lejátszómba. Az ötös abban a hagyományos értelemben vett, minden ízében magyar muzsikában utazik, mely valahol a heavy metal és a hard rock határán egyensúlyoz, és felületesen szemlélve a 80-as és a 90-es évek fordulóján lefektetett alapokhoz képest nem hoz mellbevágó újdonságot.
A szécsényi ötös esetében arról a tipikusan magyar zenéről van tehát szó, amit látszólag egyszerű összekalapálni. A nagy öregek nyomán időnként felbukkanó hosszabb-rövidebb életű formációk két alapvető dolgon mégis el szoktak vérezni, az egyik a megfelelő hangi adottságok nélküli énekes, a másik pedig a nehezen komolyan vehető, esetenként kínosan megmosolyogtató, erőltetetten anakronisztikus dalszövegek. A Helldiver debütáló korongján viszont nem találtam fogást, a folyamatos koncertezés révén összeállt a produkció, a dalok pedig az agytekervényekbe fészkelték magukat.
A srácok annak idején nem is kapkodták el a bemutatkozást, az alakulást követően egy évtized telt el A túlélés záloga megjelenéséig. Az Agócs Sándor basszusgitáros által kormányzott csapat debütálása mentes volt a tipikus hazai gyermekbetegségektől, kellő rosszindulattal felvértezve is legfeljebb a borítóba lehetett belekötni. A címadó, A piros, a fehér és a zöld, A vándor hazatért és a Szabadon, mint a madár kiváló szerzemények voltak, melyekért negyvenes fejjel, a klasszikus Pokolgép, Ossian, Omen, Lord korongok feltétlen híveként is tudtam lelkesedni.
A csapat szerencsére nem siette el a folytatást, több, mint két évvel a debütálást követően, június elején futott be az Új hajnal virrad. Aggodalomra adott okot az énekescsere, Hajdara Gábor ugyanis – számomra - váratlanul távozott a pokolbúvárok mikrofonjától, átadva a helyét Magyar Csabának. A két előzetes dal, az ötletes videoklippel felvezetett Hiba a gépezetben, illetve a Schrott Péter (Tűzmadár, Continoom) bevonásával készült A bizalom ára viszont eloszlatta a kételyeimet. A felfrissített Helldiver stílusa talán árnyalatnyival heavy metalosabb lett, de az első lemez kedvelőinek sem kell mellbevágó változásokra készülniük. Ezek közül a leginkább szembeötlő az, hogy Csaba hangja homlokegyenest más karakterrel bír, mint Gábor dallamai. Az új vokalista rekesztős, őserejű vokálja az olyan hazai énekesek orgánumához áll közel, mint a P. Mobil-os Baranyi László, vagy Molnár „Stula” Péter (Omen, Stula Rock).
A zenei alapok azonban mit sem változtak, Herceg Tamás és Lukács Zoltán gitárosok megállás nélkül szállítják a zakatoló riffeket, Sanyi basszusa az összképben talán jobban is érvényesül, mint a debütáláson, Makovinyi Richárd dobos pedig hozza a húzós alapokat. Az Accept-es riffelésű A bizalom ára refrénje már az első hallgatásnál rögzül. Az Erősebbé válva a nyitódalhoz hasonló, bólogatós, középtempós szerzemény, a zenekar és a közönség kapcsolatáról. Jelenleg a Hiba a gépezetben című dalt érzem a korong legerősebb tételének; bár ebben benne lehet az is, hogy elsőként ezt a szerzeményt ismertem meg az új nóták közül. A dal legnagyobb erősségei a kidolgozott kórusok. A címadó szövege sajnos túlzottan is aktuális, de a végkicsengése mégis pozitív lett. A balladisztikus Az utolsó tölgyfa a lemez legrövidebb szerzeménye, mely lényegében egy megzenésített vers. Ki kell még emelnem a Dudás Ivettel (Tales Of Evening) közös A „Sosem múlik el” duettjét, illetve a hazafias szövegű Két szót, a bónusz pedig az első lemezes A piros, a fehér és a zöld angol nyelvű verziója.
Ha kedveled az utóbbi P. Mobil korongokat, illetve a harminc-hamincöt évvel ezelőtti Ossian, Pokolgép és Lord lemezeket, magaddal szúrsz ki, ha nem szerzed be az aktuális Hammerworld magazint, melynek ajándék mellékelte az Új hajnal virrad! A gyűjtői digipack verzió pedig közvetlenül a zenekartól is megrendelhető.
