Tíz hónap koncertmentesség után már azért csak éhezik az ember füle valami szaftosra. Aztán ha a talpalávalót a fiatalkorom egyik kedvence, a Subscribe húzza, az annál nagyobb ösztönzőerőt ad az egészhez. Hát még ha három másik olyan csapat segít be nekik, akiket még egyébként is szívesen megnéznék, ha egymagukban nyomulnának! Na, így fussunk neki, hogy már eleve ott vagyunk, hogy nem lesz ez egyáltalán rossz! El lehet ezt rontani? Spoilerveszély: NEM!
Ráadásul – akár szó szerint is – csak emelete az este fényét, hogy az egész hétvégére ígért eső letudta a magáét még a bulit megelőző este, így némi felhős „fenyegetést” és pár jelentéktelen csepergést leszámítva végig száraz ég alatt szívhattuk be a hangokat, sört, meg… Volt, aki mást is. Én nem élek vele, de egészségetekre! Látszott az arcokon is, mindenki önfeledten csapatta neki ezen a júliusi délutánon, legyen az fiatalabb, idősebb, fiú, lány, vagy… harci helikopter, mindenki egyvalamiért jött ide: kiereszteni a gőzt.
Emberek, ez az egész délután úgy volt kotta hibátlan, ahogy a nagykönyvben meg van írva! Fuuu…! Igazából nem is egyszerű szavakba önteni az egészet, hogy ne legyen random gondolatok halmaza, de ne legyen túl lexikonszerű sem. Megpróbálom azért, ha kicsit szögletes lesz a dolog, hát vállalom!
Az egész „kalandot” nyitó Tiansennel másodszor találkoztam élőben. A véleményem pedig ezután a fellépés után is változatlan maradt: ennek a zenekarnak ott a helye a nagyok, nagyobbak között. Persze megvan a kicsi hazánk bebetonozott, kirobbanthatatlan élvonala, még talán a középvonal is sérthetetlen egységet alkot, de megközelíteni könnyen meg tudja majd őket a Tiansen, efelől nincs kétségem. Radó Éden még mindig cuki, ráadásul ügyesen vezényli le a bulit, a hangszeresek pedig kalapemelést érdemlően hozzák a finom, szaftos témákat. Hiba nem volt, nem is érdemes keresni! Találkozunk legközelebb!
Az őket követő Trilliont először láttam, hallottam, bevallom eddig nem nagyon követtem őket. Tudtam, hogy vannak, de annyira nem figyeltem oda rájuk. Miért? Semmi különösebb oka nincs. Egyszerűen (kövezzetek meg, ha akartok) a Lazarvs (korábban a Pea) nem az én világom, így kimaradt ez a vonal is, én már csak ilyen vagyok. Pedig aztán kellemes muzsika ez, úgyhogy érdemes lesz pótolnom az elmaradást. Hogy aztán stúdióverzióban mennyire jön át az élőben mindent elsöprő atmoszféra, majd kiderül, de hogy ott a Parkban igen megpakolt a műsoruk, az ziher! Olyat szállított az egész, hogy öröm volt érezni! Utólag átgondolva nem is volt olyan rossz ötlet a Tiansen vadsága után berakni a Trillion nyugisságát, mert ezután tényleg nem volt lehetőség pihenésre, maximum az átszerelések alatt.
Ha nem is követem minden mozdulatukat, azért kimondottan örülök, hogy a The Idoru egyre aktívabb, a tény, hogy az EP után az album is érkezik hamarosan, már csak hab a tortán. Ennek megfelelően a szettben a kötelezők mellett jutott új dal is, mindezeket pedig hibátlanul prezentálták az urak. Persze a rutin, meg az évek, de akkor is érdekes, hogy milyen lendülettel és pontossággal tudják nyomni a szettbe beválogatott örökzöldeket. Egyvalami megkérdőjelezhetetlenül biztos, hogy az egyre jobban sűrűsödő közönség előtt pofonként szálltak a dalok jobbra-balra. Még mindig nem tudok elsülni azon, hogy Bödecs András hogyan tudja ennyire hiba nélkül hozni az énekdallamokat… Na, mindegy, abszolút dicséret! Irány a lemezbemutató?
Na, de a Subi! Továbbra is tartom, hogy a visszatérő koncert nem volt az igazi, de ez a szombati ez eltörölte annak az estének az emlékét. Ez most akkorát szólt, hogy instant fiatalodtam vagy tíz évet a lendülettől, a sűrűjében elkezdett The Devil Take The Hindmost nyitásánál nem sok kellett, hogy ne menjek be a dühöngőbe! Mondjuk egy Gazing kezdéssel eleve nem lehet mellé lőni, de hogy aztán kis technikai szünet után egy Bitter Boundary - Delirium II duplával húzzanak rá, az elég erős volt! Innen már az alapozásnak köszönhetően mindenkit vitt a flow, jött a két új nóta, a Delirium első fejezete (egy jó kis jumpdafuckappal), az első lemezes X-Man, az Every Skin… Ahogy csak kell, sorakoztak a slágerek, még a zárás is a lehető legprímábban lett kiválasztva: Between Heaven And Her. Ha fel kellene róni valamit, akkor az a kevésbé egyértelmű számok hiánya lett volna, de olyan régen láttam a Subscribe-ot élőben, hogy ezt így most tokkal-vonóval egy színtiszta ötösre tudom csak belőni. Lehet, hogy kevesebb bulit adnak, viszont az tényleg olyan is! Príma volt kérem, ötcsillagos! Persze ők sem már az a zabolátlan kiscsikó zenekar, már a raszták sem röpködnek oda-vissza (már nincs is minek), de a profizmus mindent elsöpört, a szett, a látvány, a megszólalás, meg úgy általában, hogy milyen bulit facsarnak még mindig ki az emberekből, az még mindig lenyűgöző!
Még így két nap után sem változott a véleményem: piszok jó délután volt ez és nem csak azért, mert jó társasággal mentem. Hanem mert a zene is végig a toppon volt, minden formáción érezni lehetett, hogy hiányzott már a színpad, meg a közönség energiája. Mert lehet online koncerteket adni, biztos van, aki vevő is rá, de a közönség energiáját semmi sem pótolja és a közönségnek is akkor a legjobb, ha a színpadot nézve szakad ránk a zene.
A koncertről készült teljes képgaléria ITT tekinthető meg. Fotók: Réti Zsolt
