Az Amberjack legénysége legutóbbi megjelenésük, a 2020 februári „Promised Land” óta alapvetően kicserélődött, az eredeti felállásból csak Láng Vince énekes maradt. A „High Road” című új nagylemez számos zenész kollaborációjával készült el: a dalszerzésbe Vince mellé beszállt Gábor Andris (Ozone Mama), Makay András, Hantó Doma és Csaba András „Joe” (Mad Robots) is. A banda új albumán közreműködött még Boros Béla és Csaba András „Joe” (basszusgitár), Markó János (dob), Cséry Zoltán és Lukács László (billentyűs hangszerek), Gremsperger Juli és Tóth Kata is. A különböző stílusú zenészek együttműködéséből egy igazán izgalmas és változatos lemez született, amely azonban mégis arra törekszik, hogy modernebb felfogásban, de folytassa a zenekar korábbi hagyományait. A produceri feladatokat Gábor András vállalta, a felvételeket és a mixet Makay András készítette, a mastert pedig Hantó Doma (Phantom Mastering). A lemezbemutató koncert 2021. október 8-án lesz az újranyílt Gödör Klubban.

Ahhoz, a dalokat kicsit jobban megismerhessük, a készítők minden track-ről meséltek egy kicsit.

Backstabs & Heartaches

Ez a dal készült el először a lemezen. Makay Andris írta a zenei alapot, ami eredetileg „Puma” munkacímen futott. Témája az árulás és az abból fakadó csalódottság. Sokáig úgy volt, hogy a lemez címe is ez lesz, de végül rájöttünk, hogy a ’High Road’ pozitívabb kicsengésű, ami Vince számára fontos. Ez a „take the high road” angol közmondásból jön, amely magyarul nagyjából az „okos enged, szamár szenved”-nek felel meg. Amikor már majdnem kész volt a dal, Cséry Zolit kértük meg arra, hogy kicsit színezze ki billentyűvel, a saját szája íze szerint. A zenekar korábbi karakteréből kiindulva elsőnek egy 70-es évekbeli stílusú Hammond-sávot játszott fel, de mi sokkal modernebbnek képzeltük a dalt. Másodjára egy 2000-es évekbeli, nem evilági szinti-témát küldött, ami azonnal új szintre emelte a számot.

Seven Times

A dal zenei alapja Csaba András „Joe”, a Mad Robots basszerosa fejében fogant, aki basszusgitárra írta meg az alaptémát. A SuperSize Recording stúdió pincéjében töltött hónapokig tartó vajúdás után az első komplett demot Makay Andris készítette el, az ő ötlete volt a poliritmia, míg a blues-os C-részt Vince hozta. Cséry Zoli ebben a dalban is odatette a tűzforró Hammond-szólót.

Joe így emlékszik vissza a dalírási folyamatra „Vincét kb. 16 éve ismerem. Az elmúlt évben nagyot fordult vele a világ, így került egy olyan nehéz helyzetbe, ahonnan nem mindenki tud jól felállni. Ekkor kérdezte meg, hogy részt vennék-e egy szám megírásában a most megjelenő lemezre. Rögtön igent mondtam. Az élethelyzet, amibe került, nagyon megérintett, és miközben a dal témáit írtam mindig ehhez az érzéshez nyúltam. Ezért is volt a dal munkacíme ’Tabula Rasa’, vagyis tiszta lap. Kezdettől fogva abban gondolkodtam, hogy csendes, szomorkás önmarcangolástól szeretnék eljutni a kirobbanó végkifejletig, amit szerintem sikerült is megvalósítani.”

A dalszöveget Vince 2020 szeptemberében egy borongós éjjel, egy és három óra között írta a feltűrt nadrággal a Balatonban állva. „Azért emlékszem rá ennyire tisztán, mert annyira szürreális volt. Már napok óta hallgattam az alapot, de a poliritmia annyira megkavart, hogy nagyon nehezen tudtam elkezdeni énekelni rá. Közben ott forgott a fejemben, hogy milyen rohadt nehéz felállni a vesztes helyzetekből – ami a zenekarral kapcsolatos megélésem volt akkoriban. Éjjel egy tájban Füred elmosódott fényeit nézegettem dél felől és majd megfagytam a vízben, amikor beugrott a ’Fall down seven times, stand up eight times’-téma. Onnantól már pikk-pakk megvolt az egész.”

A dalhoz készült videoklipet a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, Laczkó Dani és Varga Andrea készítették. A Majdnem Híres Rocksuli klippályázatán keresztül kerültünk velük kapcsolatba. Számunkra nagyon izgalmas volt, hogy animációs klipet készítettek, ahol mindegy egyes képkocka egy-egy festmény. Munkájukat korábbi mesterük, az időközben sajnos már elhunyt képzőművész-legenda, Révész László segítette.

Tears In My Eyes

Kakukktojás ez a dal, mert a szövege és az énektémája már korábban is létezett, és Vince ezt küldte át Gábor Andrisnak, az Ozone Mama gitárosának, akit a lemez producerének is felkért. Andris olyan country rock-nótát kanyarított belőle, ami akár egy Kentucky rádió hajnali műsorsávjában is megállná a helyét. Erre szoktuk azt mondani, hogy a legvidámabb szakítós dal. Gábor Andris: „Számomra ez a legkedvesebb dal azok közül, amelyeken együtt dolgoztunk. A Vincétől kapott topline-ra valahogy nagyon természetes volt ráhúzni a többi részt, hogy a dal komplett egésszé váljon. Vincével mindig is megvolt a közös nevező, így abban egyeztünk meg, hogy ez egy country hangulatú dal lesz. Mindenképp szerettem volna bele Hammond orgonát, Rhodes pianót, amiket jó barátom és Ozone Mamás zenésztársam Lukács Laci játszott fel. Eleinte pedal steel gitárt képzeltem el a szólóhoz, de végül - lévén, hogy ez egy ritka hangszer, illetve hogy ennek megszervezése és kivitelezése nem lett volna könnyű - lap steel gitáron játszottam fel. Szerintem a klipes mellett ez a dal lett a leginkább rádióbarát.”

Ordinary Man

Egy újabb dal, ami részben a Balatonon született még 2020 nyarán, ahol az Amberjack gitárosa, Hantó Doma mutatta meg a témát akusztikus gitáron Vincének. „Amikor először hallottam, tudtam, hogy ez lesz a lemez egyik legerősebb dala. Alig vártam, hogy énekelhessek rá.” – emlékszik vissza az énekes. Ahogy kész lett az alap, tíz perc alatt elkészült hozzá a szöveg is. Vince: „Úgy éreztem, mintha az egész már kész lett volna a fejemben és csak le kellett írni.” A szöveg az évek alatt összegyűjtött mentális gátak áttörését és a velük való küzdelmet ragadja meg. A dalhoz nagyszerű klip készült Sinco rendezésében, Kovács Krisztián színész közreműködésével, aki modern Sziszifuszként küzd meg az idő súlyával.

The Beast In Me

Ismét egy pszichológiai alapvetésű darab, amelynek zenei témája Hantó Doma fejéből pattant ki. „Ezt a riffet már régóta dédelgettem, és mivel szerettem volna egy nyersebb, metal-osabb tételt is a lemezre, úgy éreztem, hogy ez pont alkalmas lesz. Az első demo végére levezetésnek pengettem egy kis impros részt viccből, Vincének persze pont az tetszett meg benne, így bridge-ként benne is maradt a dalban. Eredetileg jól kitekert zúzós metalnak képzeltem ezt a számot, de aztán kiderült, hogy a jobbik és a rosszabbik énem közti harcot bemutató érzékeny balladának sokkal jobban működik.” Ezt a dalt a lemezen közreműködő dobos, Markó Jani az „Őserdő hősének” hívta az indokolatlan mennyiségű tamozás miatt. A szövegben Vince egy népszerű TV-sorozat, a Trónok Harca egyik fontos idézetét rejtette el. „Szeretem a popkulturális utalásokat a dalszövegekben. Ez már az első Amberjack-kislemez óta így van. Szerintem fasza, ha ezt a rejtvényt valaki megtalálja és megfejti.”

At Midnight

A dal Vince szerzeménye, míg a hangszerelés Gábor Andris munkája. Vince: „Vicces, hogy pont Andrissal csináltuk meg ezt a dalt, mert az Ozone Mama és Kőváry Petiék voltak a fő inspirációk a megírásában. Egy időben mindenki olyan dalokat adott ki, amiben azzal dicsekedtek, hogy majd ők hajnalig fennmaradnak. (Straight On Till Morning Light, Halfway Till Morning, stb.) Tudom, hogy ez egy nagy rockzenei toposz, én viszont pont azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért NE maradna fenn valaki hajnalig? Például ha a hajnali napfény a szerelme halálára emlékezteti. Útkeresés, gyász, önmarcangolás… nem egy vidám témájú dal, de szerintem szép lett.” Gábor Andris így emlékszik vissza rá: „Vince pont egy évvel azután kért fel a lemez produceri munkálataira, illetve a dalszerzésre, hogy egyik kedvenc kortárs zeneszerző-gitárosom, Neal Casal elhunyt. Amikor megkaptam ennek a dalnak az akusztikus vázát, egyből megszólalt egy dallam a fejemben, ami végül aztán a fő motívum lett. Végig annyira Neal járt a fejemben, hogy részemről ez a dal egyfajta tisztelgés lett felé. Vince a stúdióban eleinte kissé távolságtartó volt a rotary effekten átküldött gitárokkal kapcsolatban, de megnyugtattam, hogy egyrészt a The Beatles is használt hasonlót a 'Let It Be' felvételén, és megígértem, hogy a dalban életem egyik legfeelingesebb szólóját fogom feljátszani. :) A kissé torzított zongora, a vibráló Wurlitzer piano, az agresszív rotary effektes gitár a szólóban, a női vokálok, illetve Vince éneke szerintem telibe fognak találni azoknál, akik szeretik az americana sound-ot (egy hangyányi britpop hangulattal ötvözve).

When You Smile

A Tears párja, a szakítós mellé egy szerelmes nóta is jár, Vince tollából. A szövegírásban Török Viktor (Marcello’s Mystical Mind) is közreműködött. A hangszerelés újra Gábor Andrisé, aki az alábbi kommentet fűzte a dalhoz. „Ez a dal félkész-akusztikus formában érkezett hozzám, a befejezéséhez pedig szabad kezet kaptam. Megegyeztünk, hogy egy "Foo Fighters-találkozik-a-The-Who-val" hangulatú dalt próbálunk kihozni belőle, és úgy érzem, ez sikerült is. Először is egy intró hiányzott hozzá, majd elkezdtük a dalt felépíteni. Próbálkoztunk több mindennel, volt itt Vox orgona, elektromos zongora, kissé disszonáns háttérvokálok stb. A stúdióban ezt a dalt játszottam fel először, és beigazolódott, hogy jó választás volt hozzá a Jazzmaster és a Telecaster. A többi dallal ugyan gyorsabban elkészültünk, de amikor meghallgattam a When You Smile végleges verzióját, nem maradt hiányérzetem: jó kis tempós rock dal lett belőle.”

Lava Queen

A végére hagytunk még egy baszó nótát, hogy senki ne erre a lemezre aludjon el. Makay Andris még régebben írta ezt a bluesos riffből induló témát, de nem tudta, hogy milyen projectben működni, mi pedig nagyon megörültünk neki. A Lava Queen címet véletlen dalcímgenerátor segítségével találta meg Andris, és a demo ismeretében Vince megpróbálta kitalálni, hogy mi lehet ez. Végül Török Viktorral együtt fejtették meg: egy olyan csaj, ezer fokon ég folyamatosan, akiért mindenki odavan, és aki mindenkit elpusztít. Az ő eredettörténete is kiderül a dal érzékeny C-részéből, hogy aztán egy refrén után Doma reszelhessen egy jót a Gibsonnal. Őt egyébként úgy rántottuk be a szólóra, hogy nem is hallotta előtte a dalt, úgyhogy teljesen improvizatív lett a lemez lezárása.