Az eredetileg a Daemonra írt, annak a spéci kiadásaira felpakolt Black Glass Communion videójával igyekszik fenntartani a múlt hónapban kiadott EP-je körül az érdeklődést a Mayhem. Az Atavistic Black Disorder / Kommando két Daemon bónusz és egy kiadatlan tétel mellett néhány punk klasszikust rejt a fedélzeten, ha nem tettétek volna meg, mindenképp hallgassátok meg!
Míg a magyaroknak is megvan a maga Dying Wish-e, sőt már a huszadik évfordulójukra készül a csapat, addig az amerikaiaknak megvan a saját verziójuk, igaz, kicsit más stílusban. A női énekessel nyomuló metalcore csapat
Új dalszöveges videóval jelentkezett a The Void. Ez a dal a Fragments of Deceit 3 EP-s konceptalbumuk első EP-jéről az utolsó nóta, amely a Find The Light címet kapta. A zenekar ugyanis az új albumot album 3 darab,3 számos EP-re felosztva jelenteti meg. Az első alcíme Fear, a második az Anger, a harmadik pedig a Deception címet fogja viselni, melyek azok a fő érzelmek, amik a tömegek félrevezetésének katalizátorai. Az adott kislemezek dalszövegei is ezeket a témákat járják körbe.

Absurd címen új dalt mutatott a közönségnek a Guns N' Roses. Ez mind szép és jó, viszont csak félig igaz kijelentés. Az eredetileg Silkworms címen futó dalt ugyanis még valamikor húsz éve, a Chinese Democracy sessionök alatt rakta össze Axl Rose és éppen aktuális csapata, eddig az egész - néhány kiszöktetett forrást leszámítva - a fiókban pihent. Most viszont új szöveggel került újra a köztudatba, erről pedig videónk is van!
Már nem kell sokat várni a Full Of Hell következő albumának megjelenéséig, a Garden Of Burning Apparitions ugyanis
Így, hogy Jon Schaffer lázongása miatt konkrétan szétpergett az Iced Earth, nem csoda, hogy a volt tagok új elfoglaltság után néznek. A csapat frontján egy évtizedig szolgált Stu Block például visszatért a korábbi csapatához, az Into Eternityhez, akik ilyen formában két énekessel veretik majd a továbbiakban.
Érdekes okból volt kénytelen távozni a The Offspringből Pete Parada, mégpedig azért, mert nincs beoltva - és egy bizonyos, gyerekkora óta meglévő betegség miatt nem is fogja megtenni (fontos kiemelni, hogy egyébként nem ellenzi az oltás beadását, csak neki nem javallott). A történetet egy hosszas Instagram bejegyzésben részletezi a csapatban kilenc évet dobolt zenész, ezt az alábbiakban olvashatjátok el.


Új dalban mutatta be az új énekesét a Zebrahead. A klipet is kapott, egy új fejezet kezdetét jelentő Lay Me To Rest a csapat következő EP-jén fog megjelenni, ennek a megjelenését
Mint szinte minden zenekar, a Nickelback is befogta magát és nekiállt a következő albuma megírásának. Na, persze ez amúgy is időszerű lett volna, mert az egyébként kifejezetten metalosra sikerült
Újabb dal, illetve videó lépett be az "egymilliárdosok klubjába" - már ha van ilyen. A legfrissebb beiktatandó a Metallica balladája, a Nothing Else Matters lett, ezt a szám számot a YouTube-ra való feltöltése, azaz 2009 óta hozta össze az addig is már igen népszerű, akkor már nagykorúvá érett szerzemény. Ha úgy nézzük, még jól is jött ki ez a véletlen, a dalt tartalmazó Fekete Lemez, vagy hagyományosabb nevén a Metallica ugyanis szeptemberben kap egy durva újrakiadást, ennek tartalmáról korábban
Bemutatta a legújabb nótáját a Firstborne. A csapatot - ha nem tudnátok - Chris Adler és James LoMenzo mellett Myrone és Girish Pradhan alkotja. A klasszikus, dallamos thrash ízekkel és elég slágeres refrénnel egyáltalán nem spóroló dal, a The Bidding az alábbiakban hallgatható meg.

Hamarosan új könyv várható Nikki Sixxtől. A Mötley Crüe basszer, aki korábban már a The Heroin Diaries révén megmutatta, hogy ért a szavakhoz, a gyerekkorát veszi górcső alá a legfrissebb alkotásában. A már a címében is sokat elmondó The First 21 - How I Became Nikki Sixx angol kiadása