RockStation

Újjáalakul a Bridge To Solace

2022. január 18. - sunthatneversets

bts_fly.jpg

Tizenkét évvel utolsó teljes hosszúságú, és hat évvel a Jótékonysági punkesten adott rövid reunion fellépése után úgy érezte a Bridge To Solace, hogy eljött az idő, hogy ismét adjon egy koncertet. Ráadásul előttük egy rakat egészen kiváló zenekar lép fel. 

"Tavaly töltötte be 18. születésnapját az ’Of Bitterness and Hope’ lemezünk, amelyet egy remekül sikerült vinil kiadással ünnepeltünk. Értelemszerűen egy ilyen esemény után az ember eljátszik a gondolattal, hogy érdemes lenne élőben is újra átélni azt a pozitív visszacsatolást, amit kaptunk, hogy vajon van még mit mondanunk és képesek leszünk még mindig adni magunkból, magunknak és a közönségünknek.

Hogy ne csak egy béna nosztalgiavonat legyünk – bár utalást már bőven tettünk ezzel kapcsolatban az elmúlt pár évben –, dolgozunk egy új EP-n is, amelynek zenei része rögzítve lett már 2018 nyarán. Ahogy az EP gondolata pár éve, úgy a reunion koncerté is egy tőről fakad: mindenféle teher nélkül érezzük jól magunkat. Nem leszünk egy száz százalékosan aktív zenekar, de szeretnénk, ha időről időre történne valami velünk, körülöttünk. Nem fogjuk azt mondani, hogy ez lesz az egyszeri alkalom, és ha kihagyod, akkor kimaradsz, de ígéreteket se szeretnénk tenni, mert egyszerűen más helyen van mindenki a zenekarból életében, mint voltunk a húszas éveink végén.

Új útunk első állomása 2022. szeptember 16-án a Dürer Kert nagytermében jön el, és az este nem lenne teljes, ha nem barátaink társaságában töltenénk el. Fogadjátok szeretettel vendégeinket, akikkel úgy éreztük szeretnénk megosztani ezt az eseményt. Korábbi pályatársak, barátok, zenekarok, akikre hatással voltunk, és akik az elmúlt években is megtettek mindent, hogy aktívak maradjanak és értéket közvetítsenek egy egyre inkább elviselhetetlen világban.

Csatlakozik hozzánk a nemrég kiváló koncerttel és a ’One Last Dance’ című dallal visszatérő The Last Charge, akik régi közeli barátaink és az egri Téveszme, akikkel utolsó Európa-turnénk utolsó állomásán játszottunk először együtt Miskolcon, és akik az egyik legmeghatározóbb hazai underground zenekarrá nőtték ki magukat azóta a 2009-es koncert óta. Itt lesz velünk a budapesti Touch, akik az egyik legizgalmasabb magyar hardcore zenekar és szerves részei egy új közösségnek, és itt lesz velünk a Satelles is, szellemiségében az egyik legfontosabb mai zenekar, akik nemrég adták ki 3 A.M. Confessions című új lemezüket."
--
Bridge To Solace – reunion show at Dürer Kert, Budapest!
September 16th, 2022, Budapest @ Dürer Kert
Bridge To Solace
The Last Charge
Téveszme
Touch
Satelles

További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr116817186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum