A White Heat egy, a nyolcvanas évek első felében létezett belga ötös. A zenekar a korszellemnek megfelelő muzsikában utazott, valahol a hard rock és a heavy metal mezsgyéjén. Természetesen le sem tagadhatnák a New Wave Of British Heavy Metal mozgalom nagyjainak hatását, de épp ilyen mély nyomot hagyott a muzsikájukon a korai AC/DC és a hetvenes évek Thin Lizzyje is.
A kvintettnek a kb. fél évtizedes fennállása során nem sok babér termett. Néhány iszapszemű mániákuson kívül feltehetően nem sokan emlékeznének a White Heat nevére, ha a német Karthago Records régész brigádja 2021 folyamán nem kezdi el szép sorban leporolgatni a belgák nagylemezeit. A németek tavaly májusban hozták ki az 1982-es bemutatkozó White Heat korongot, melyet júliusban követett az 1983-as évjáratú Krakatoa. A kört pedig november elején zárta az eredetileg 1985-ben kiadott Runnin' for Life.
Az újrakiadások koncepciója mindhárom korongnál azonos, azaz az eredeti hanganyagokat követően, az ilyen esetekben kötelező bónuszokként minden lemezen négy-négy 2021-es stúdiófelvétel is helyet kapott. A friss dalok azonban az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Runnin' for Life esetében sem új szerzemények, hanem az adott lemezről kiválasztott négy dal újrajátszott verziói. Nekem ugyan nem sikerült megfejtenem, hogy a zenekarnak mi volt a célja ezzel a koncepcióval, de sebaj. Ha új életjelet akartak adni, akkor célszerűbb lett volna friss témákkal próbálkozni, ha pedig a régi keménymagnak szándékoztak valami extrát juttatni, a tracklisten jobban mutattak volna a kiadatlan szerzemények, netán a régi demók; persze, ha egyáltalán vannak még ilyenek a tarsolyban.
Az eredeti Runnin' for Life egyébként egy harmincöt perces stílusgyakorlat, egy autentikus kordokumentum a nyolcvanas évek közepének európai undergroundjából. A bajszos, NSZK focista-frizurás figuráknak pedig három és fél évtizede sem az egyéniség volt a legnagyobb erényük. Éppúgy merítettek a korszak tengerentúli zászlóshajóinak (Van Halen, Y&T) munkásságából, mint a fent már emlegetett NWOBHM irányzatból és a kortárs Scorpions, illetve Accept lemezekről is elleshettek ezt-azt.
A White Heat név ugye önmagában is kapásból adja a Judas Priest párhuzamot (White Heat, Red Hot dal). A zenekar ezen a harmadik lemezen a korábbi tisztán heavy metal muzsika felől már elmozdult a slágeresebb irány felé, a szövegek tematikája is ennek megfelelően változott. A True Love című nyitó dalban tetten érhető az első két lemezes Def Leppard is, de a vokálok inkább a KISS-t idézik. A Feel It is jófajta, lendületes, de szikár riffelésű, ragadós énektémákkal feldobott szerzemény; ez pedig jószerivel az összes többi dalról is elmondható.
A Runnin’ For Life lemezzel az eredetiség hiányán kívül semmi komoly baj sincs, elfeledett gyöngyszemnek tehát semmiképp sem nevezném, inkább egy tipikus kordokumentumnak lehet titulálni. Aki önmagában a felfedezés öröméért szeret kutakodni a nyolcvanas évek európai undergroundjában, de nem vár csodákat, tehet egy próbát az utolsónak bizonyult White Heat koronggal is!
