A Prequelle-en megjelent Helvetesfönster után újabb közös munkába csapott a Ghost és Fredrik Åkesson. Az Opeth gitárosa egyelőre nem tudni melyik tételben, tételekben fog játszani, de az tuti, hogy az Impera március 11-én jelenik meg. Legkésőbb akkorra úgyis mindenre fény derül.
Tobias Forge: "Ha zenélésről van szó, igazából mindent meg tudok oldani. Elég ügyes dobos, basszer és gitáros vagyok, de nem vagyok egy virtuóz.
Ezúttal is volt egy másik gitáros, aki jött és nem kevés energiát belefektetve újraírt mindent. Egész életemben gitároztam, de ellentétben sok, sikeres zenekarban lévő gitárossal én nem játszok a turnékon. Egy rakat más dolgot kell csinálom, így minden alkalommal, amikor elkezdek megint írni, demózni, megcsinálni a pre-produkciós dolgokat, gyorsan újra szintre kell hoznom magam.
Turnékon például legtöbbször dobolok a színpad mögötti próbateremben, amikor melegítünk a koncertre. A napi rutinomon belül rendszerint egy órát dobolok, de általában elfelejtek gitározni. Amikor ezt az albumot írtam, a demók mondták meg, mit kell játszanom. Mindig ez lett a vége, mindig volt lehetőség újracsinálni, visszavonni és összerakni részeket.
De amikor a tényleges játékról van szó, akkor van egy barátom, Fredrik Åkesson, az Opeth gitárosa. Ő az a fajta ember, aki öt órát játszik egy nap. Lenyűgözően tehetséges zenész! Simán leköröz mindent, amit én valaha felvettem, ráadásul kiváló érzékkel játszik!"