Egyszerűen felfoghatatlan sebességgel telt el az előző év, pedig néha nem így éreztem. Pláne nem amikor láttam, hogy az Opeth milyen jó kis bulikat toll a Mastodonnal. De itt az új időszámítás, jöhetnek az újabb klasszikus albumok. Az előző év egyértelműen Metallica nosztalgiában telt. 2022 azonban nagyon sok finomságot tartogat a számunkra. Kezdjük is el a nosztalgiázást.

Idén rengeteg meghatározó album lesz harminc, húsz vagy akár tíz éves. A kilencvenes évek eleje eszméletlen jó táptalajjal rendelkezett. Akárcsak a kétezres évek eleje, de azért az igazi klasszik az továbbra is a kilencvenes évek. Tool, Pantera, Nirvana, Rage Against the Machine, Sepultura, Type O Negative, Fear Factory, Machine Head, Alice In Chains,., a teljesség igénye nélkül.

És a mostani cikk témája a Kyuss Blues For The Rud Sun albuma, ami 1992 júniusának végén, egészen pontosan harmincadikán látta meg a napvilágot, és ezzel a világra zúdította a totál benyesett zenét. Remélem idén kiadják újra vinylen ezt a mesterművet. Hihetetlen számomra, hogy egy-egy eredeti kiadás simán két háromszáz euróért megy. Mert akármennyire is alap és kultikus zenekar számomra a Kyuss, mégis egy underground zenekar. A 2011-es félig-meddig visszatérés Josh bácsi nélkül hatalmas port kavart, talán akkorát, amekkora utoljára csak a kilencvenes évek elején volt a zenekar körül. Emlékszem, hogy mindenki ott akart lenni, mindenki látni akarta, mert ez FONTOS! Igen, az volt. De mégis mitől olyan jó még mai fejjel is ez a zenekar? Mi lenne, ha ma jelenne meg a BFTRS?

A pofám is leszakadna. Ez ma is biztos, hogy így lenne. A sivatag közepéből kinövő, a generátor partykat szépen lassan hatalmas színpadokra cserélő zenekar egyszerűen nem tudott hibázni. Nem hiába hivatkoznak rájuk olyan zenekarok többek között, mint a Tool is. A Kyuss azért volt hatalmas siker, mert egyszerűen leszarták, hogy mi történik. A srácok csak szívták a füvet és zenéltek, jól érezték magukat. Ebből születtek aztán az olyan dalok, amiket közel 20 évvel a feloszlás után is hallani akart az egész világ (a nagy reunion, amiből ugye csak Josh maradt ki). A zenekarról amúgy számos pletyka kering az albummal kapcsolatban. Olvastam nem egy olyat, hogy Josh-nak azért lett ilyen markáns soundja, mert az egyik bulin csak basszusgitár erősítőjük volt, és azt használta, ezután pedig megtetszett neki a hangzás, és így alakult ki a jellegzetes stoner sound. Sokan hasonlítják őket a Sabbath-hoz, ez nem is csoda, hiszen mind a kettő blues alapokon nyugszik, de véleményem szerint a Kyuss egy teljesen más válfaját képviseli a stonerrock vonalnak.

Az album amúgy a megjelenésekkor eléggé vegyes fogadtatásban részesült, amire így visszagondolva eléggé mókás, hiszen a stonerrock egyik, ha nem a legalapabb zenekaráról beszélünk. De mi sem bizonyítja jobban, hogy a srácok tehetségesek voltak, hogy a Metallica az ausztrál turnéjára (kilenc állomásra) elhívta Garciáékat. Azért ebből lehetett sejteni, hogy itt legenda születik, habár a Metallica pár éve hasonlóan próbált felkarolni egy kisebb stoner zenekart is (Bokassa) nekik nem adatik meg az, mint a kilencvenes évek legendájának. A zenekar hangzásához, ahhoz, hogy úgy szóljon, ahogy annak élőben is kellett Chriss Goss producer munkája nélkülözhetetlen volt. Pontosan tudta, hogy a srácok mire vágynak, és ezt az élő, erős hangzást elő is tudta állítani, ami nem egy mellékes dolog a stúdióban. Természetesen a zenekart sem kerülték el a viszályok, mint azt tudjuk Nick Oliveri az album befejezése után kikerült a zenekarból a balhés viselkedése miatt, helyére pedig Scott Reeder került. Amúgy a basszusgitáros váltást azért tudták iszonyatos sebességgel megoldani, mert Scott már korábban, a pletykák szerint, fél évvel korábban jelezte a Branték felé, ha kell rá számíthatnak. Kellett.

Valahogy a tudatomban mindig az van, hogy a Green Machine az első dal a lemezen, de közel sem. A Thumb egy zseniális dal, ami huncut módon veszi be a hallójáratainkat. A melankolikus gitártémával induló dal, majd a csörgőkígyót imitáló csörgőzés totálisan megmutatja nekünk milyen lehet a sivatagban élni, hogy aztán két tam ütéssel a nyakunkba szakadjon a nap fojtogató melege. Erre épül rá Garcia pofátlanul király hangja. Az egész dal egy hatalmas tripet dolgoz fel, sőt igazából az egész album egy hatalmas utazás. A basszusgitár és a gitár, ha akarna se tudna élőbben, mocskosabbul megszólalni. Tökéletesen felvezeti nekünk, hogy mire számíthatunk a következő ötven percben. Nem szeretem a gitár szólókat, de Josh játéka lenyűgöz. Imádom, amit a Kyuss színeiben csinált. Annyira az érzésekre van hangolva az egész. Semmi virgázás, sokkal inkább csak a hangulat sodor magával. A közel öt perces dal után találkozhatunk a legendával. A Green Machine állat riffjeit és húzós dob groovejait senkinek nem kell bemutatni. Gyorsan stonert jobban még senki, de se játszott, és nem is hiszem, hogy fog a jövőben. A dal számomra azt jelenti, hogy lerakjuk a lelki terheinket, amik korlátoznak abban, hogy egyszerűen érezzük az életet. Ez az a dal, ami bármelyik koncerten hatalmasat szólt. Nyers volt, egyszerű, metronóm mentes, együtt hullámzó, lélegző szerzemény, amit igazán nem is kell magyarázni. Ez a dal egy egész színtér himnusza lett. Az album a kezdeti vadság után pedig egyből le is ül, és felszállunk a totál elszálló léghajóra. Nem jutunk még a Hindenburg sorsára (az majd 1994-ben következik be) ezért nagyszerű dolgokban lehet részünk. Azért imádom ezt az albumot mert minden élethelyzetben mást tud adni. A Molten Universe iszonyatosan rövid, én csomó ideig azt hittem, hogy a 50 Million Year Trip "intrója". Ahogy a dob megszólal az valami fenomenális. Olyan, mintha ott ülnél a próbateremben és csak neked játszana a zenekar, de egyáltalán nem szól olyan szarul, mint egy próbaterem. A lassú témák tipikusan arra késztetnek, hogy törzsből headbangelj és beleadjál mindent, mintha nem lenne holnap. A dal azért a vége felé kicsit jobban beindul, de ahogy körbe-körbe játsszák a riffet, csak azt érzed, hogy ebből még kell! Ebből ennyi nem elég. A Thong Song egy érdekes tétel. A haveri körömet rettentően megosztja. Annyira primitív két hangos darabról van szó, hogy az egyszerűen szerintem zseniális. Ennyire pimaszul odavágni egy ilyet. Miután pedig belép a dob is az egész dal átvált egy zakatolásba, döcögésbe, mint amikor anno a Hévvel mentem kora nyári reggelen dolgozni, és láttam a napfelkeltét. Imádtam azt a hangulatot, még senki nem volt szinte a héven, a Dunán megcsillant a nap fénye, és szólt ez a dal. Szép emlék. A hatodik dal az örök kedvencem. Apothecaries' Weight.  Ez a stoner esszencia, ebben benne van minden, amikor a harminchatodik másodpercben hallod a wuuuhuuu kiabálást is. Ez a zene szeretet, ez az, amikor nem agyalsz csak jammelsz a barátaiddal, és visz előre a hangulat. Amikor átérzed, hogy mennyire jó alkotni valamit, amikor átjár a zene. Ez maga a megtestesült stonerkedés, semmi más. 

Valamiért nagy álmom volt, hogy egyszer a 7-es főúton végig vezessek a nyáron lenyomott ablakkal, és ezt az albumot bömböltessem. Amikor tavaly lehetőségem nyílt rá, akkor éreztem igazán, hogy milyen is a Freedom Run életérzés. Ez az a dal, ami álmok beteljesülése alá való. Garcia hipnotikus, monoton hangja maga alá gyűr már a legelején, így a több, mint hét perces szerzemény egyből elnyel. A tipikus Homme-Bjork játékot imádom. Annyira együtt van ez a két ember, hogy hatalmas hiba volt a QOTSA atyjától, hogy nem csatlakozott a régi haverokhoz pár évvel ezelőtt (basszus... tizenegy éve volt a PeCsás koncert...Mintha csak tegnap lett volna) Az albumot amúgy jelen pillanatban harminckilenc féle kiadásban tudod megvásárolni, ha van elég pénzed. Az első kiadásokat például vinylen eléggé nehéz beszerezni és az áruk is elég borsós (200 euróról indulnak)  A maradék hat szám, ami felfedezhető a lemezen teljesen változatos, és hozza az igazi Kyuss ízt. Az 800 teljesen olyan, mintha valami hipnotikus szertartáson, szeánszon vennénk részt, és a sivatagra szépen lassan letelepedne az éjszaka, a nap lenyugszik, és feljönnek a csillagok. Majd hirtelen minden olyan, mintha érzékelnénk valójában, hogy forog a föld. Egy totális indián tripként képzelem el az egészet, ha vizuálisan meg kellene jeleníteni. A Writhe folyamán visszajönnek a kellemes dallamok, amiket igazi nagy riffekkel, refrénekkel tesznek emlékezetessé. Ezek azok a témák, amik akkor is megmozgatják a nyakadat, ha egy fáradt nap végén éppen a dugóban állsz és csorog rólad az izzadság. A Capsized-ot úgy tudom elképzelni, hogy volt Joshnak öt perce, neki állt prüntyögni és bekapcsolva maradt pont egy mikrofon. Aztán a végén megmaradt ez a remek kis lazulós nóta, ami tökéletes arra, hogy még az utolsó pofán rúgásra felkészítsen minket. Igen, az Allen's Wrench egy hatalmas pofánvágás. Úgyis mondhatnám, hogy ez az aljas dal, ami hirtelen a képedbe szórja a homokot egy verekedés közben.  Nem számítasz rá, hogy jön még egy ilyen nóta, és de! Hirtelen, a semmiből. A Mondo Generator pedig az LSD lenyomata lehet a zenekaron. Nem tudom elhinni, hogy abban az időben egy izmos bélyeg és fű nélkül csak úgy kitaláljanak egy ilyen dalt. Ettől függetlenül totálisan imádni való az a káosz, amit itt alkottak. De a káoszt pontosan jól zárja le a Yeah. Az a "dal", amiről nem akarták a metal rajongó ismerősök elhinni, hogy létezhet ilyen. Yeah....

A Kyuss nem csak ezzel az albummal lett legendás, de nagyban kellett ez a tonnás mérföldkő ahhoz, hogy megvessék a lábukat a zenetörténelmében. A titkuk, szerintem abban rejlett, hogy a három albumból (oké a Sons Of Kyuss-t most ne nézzük) mindig meg tudtak újulni. Sosem toltak két ugyanolyan lemezt. Nem érdekelte őket, hogy mit várnak el tőlük. Csak ki akarták maxolni a buli faktort és jól akarták érezni magukat, mindezt úgy, hogy remek dalokat írtak! Egy dolog van, amit nagyon tudok sajnálni, hogy ebbe a bizonyos reunion-ból Josh tényleg kimaradt. Hatalmas élmény lett volna látni őt is a Petőfi Csarnok színpadán, azokkal az arcokkal, akikkel elkezdődött az egész zenei karrierje. Ettől függetlenül, akik ott voltunk, azoknak egy hatalmas élményt nyújtott az a buli és a Barba Negrás sem volt kutya, noha ott már jóval kisebb volt az érdeklődés a zenekar iránt (sajnos).

Béke, Szeretet, Metal