Hogy az elmúlt két hosszú és gyötrelmes év után a fesztiválszezon végre tündököl-e régi fényében, majd a szezon végén az okosok mondják ki a nullszaldót, mi csak annyit tudunk mondani, hogy a Volt Fesztivál felvillantotta a demo verziót. Az öt napos heppeningből négy napot tudtam vállalni, mert a hét végére teljesen lerongyolódtam fizikailag és szellemileg (elméletileg) is és szombati line-up amúgy sem nekem állt össze. Mondjuk a többi nap sem volt egy negyvenes metalos ember kánaánja - nem egy Hellfest na -, de azért lehetett mazsolázni. A kései beszámoló margójára még annyit, hogy ez az anyag podcast formában került volna elétek, de - ide jönne a magyarázkodós rész - ezt most nem adta ki. Mielőtt belehasítanánk a napi bontásba, egy laza köszönömöt had morzsoljak el a szervezők felé, hogy Staff karszalaggal dobtak meg és így tényleg ultrakényelmes és menő volt a VIP teraszról nézni az eseményeket, amikor már kezdett macskásodni az ember lába - hiába, negyven felett már csak óvatosan b*szatjuk a metalt..
Bizalmamat a MÁV-ba helyeztem, hogy oda-vissza lesz kedves szállítani, így apró sörökkel (990 jó magyar bóvliért mérték) igyekeztem hangulatba kerülni és maradni: Müller Péter Sziámi koncert volt az első, ahol önkéntelenül behúztam a kéziféket, mert régen sokat hallgattam őket, de most nem tudott felvillanyozni, inkább fedezzük fel a környéket (értsd: irány a VIP terasz). A nagyszínpad eközben a Carson Coma zenekaré, aki számomra eddig (shame on me - ide lőjetek!) ismeretlenek voltak. Eddig. Aztamindenségit!!! Akkora bulikát pattintottak, a dögmeleg ellenére is szép nagy tömeg jött össze. Egyszerűen öröm volt nézni, hogy húszonéves srácok milyen erővel tolják a rákenrollt. A néhol LedZep-be hajló The Doors-t keverik a modern rock/metal-os hangzással, amibe itt-ott beleszűrődik egy kis Demjén Rózsi, egészen kurvajó. Komolyan látom a szemem előtt, hogy néhány év múlva Halott Pénz méretű bulikat nyomnak (ennek lesz még értelme később). Őket követte a Tankcsapda a fél-headliner sávban.
Az elmúlt években a TCS engem az út mellett felejtett, nem tudtam önfeledten velük menni már (a nabazmeg feat. dalukat most hagyjuk is), de szerencsére a nyári fesztiválozós mixtape-t hozták és a régi kedvencekkel gazdagon megszórt setlist azért elvitte a koncertet a hátán. Rendes iparos módjára a buli legurult - tök jó volt, de egy üzemszerű nyári Tankcsapda koncertet kaptunk, nem többet (de nem is kevesebbet).
A Muse (meg amúgy az összes headline banda a Volt-on) más liga volt. A listás világsztárok színvonalához mérten iszonyat profizmus és precíz műsort kaptunk. Az első dal alatt még maszkban énekeltek (ami iszonyat tisztán szólt, fel is merült bennem némi félplayback), aztán a maszk mintegy visszatérő motívum később egy fél színpad magasságú díszletként tért vissza. A Muse számomra szőrmentés ismerős, a The 2nd Law albumot és pár ismertebb dal volt meg, de így is simán elsodortak és másfél órán át utaztam velük a tömegben pattogva.
Szerda - a családi nap
Rockstationös kollégaként az első fesztivál akkreditációm a 2012-es Fezen volt, ahol egy puritán kolesz szobában húztam meg magam arra pár napra. Tíz évvel később a két 9 éves kislányommal a nyakamban rázom a seggem egy Skillet koncerten - megöregedtem szépen, na. Nagyjából minden el is spoilereztem szépen - annyi tartozik ennek a fél napnak a margójára, hogy a Skillet szerintem nem a szintjének megfelelő műsorsávot kapta (Bagossy Brothers volt utánuk - no offense), ennek ellenére iszonyat odatették magukat és mindent megtettek, hogy imádják őket a rajongók. Az énekes csávó felkonfjai erőteljesek és érzelmesek voltak - bár a hangja itt-ott eltűnt a kábelekben, viszont nagyon szépen kiegészítették a csajok - nagyon működik náluk ez két pasi - két csaj felállás. Sajnos a Killers koncert kimaradt (két kisgyerekkel azért mégsem éjszakázunk fesztiválon), valószínűleg hozták az A-listás szintet.
Csütörtök - a pánik nap
Lord, Road, Moby Dick. Mint a legszebb korai Volt Fesztiválos időkben a rock sátorban! Egymás után magyar rock/metal bandák: jól fogom ma érezni! Aztán pofán csapott a valóság...Ennyire nyomorultul régen éreztem magam koncerte(ke)n. 50 éves évfordulóját ünnepli idén a szombathelyi Lord, és be is mondták, hogy mikor és hol lesz a jubileumi buli, de nem tudtam figyelni, mert egyszerűen egyetlen dolog kattogott bennem: az elhangzott dalok mindegyike, amikre az úgynevezett tömeg megmozdult, betöltötte a 30. évét...az a kevés ember szépen az utolsó még működő Lord slágerekkel megöregedett. A lendület, az akarat persze dicséretet érdemel a 67 éves zenészektől, de amit ott láttam, az a "rock halott" tankönyvi esete.
Aztán a nyomorom tovább mélyült, ahogy a tömeg egyre duzzadni kezdett a nagyszínpad körül. Az a rengeteg fiatal, felülről épp karcolva a 20 évet, mind BMHT polóban galoppozva mutatta meg, hogy mennyire szarul élem meg a generációs szakadékot. Aztán szerencsére jött a Road és szétcsapta a hülye gondolataimat, mert (szerintem) kishazánk egyik legjobb koncertzenekara ismét nem hagyott kétséget afelől, hogy ők tudják, hogy kell rockbulit csinálni. Öröm volt látni és érezni a felszabaduló energiákat, amit a srácok a színpadon nyomtak és amit a parketten lévő emberekre is átragasztottak - ismét jó szolgálatot tett a VIP terasz, hogy kipihenjem a csülkeimet.
Mint a hülye, aki szembe megy az autópályán, úgy éreztem magam, míg a Moby Dick felé akartam vergődni, mert mindenki más meg a Bring Me The Horizon nagyszínpada felé tartott. Nehéz szavakba önteni, hogy a soproni Moby Dick színpada előtt emiatt milyen pusztítóan kevesen voltak. Ha valamiért lehetne sallert osztani a szervezőknek, akkor az nem a drága kaja/sör, hanem ez, hogy így elb***tak a Moby Dick-el. Talán voltak százan, de szekunder szégyenérzetem volt nézni, hogy hazánk thrash alapzenekara, legendája ilyen körülmények között reszel. Mélyen összetörve visszahúztam a seggem a VIP-be és végignéztem, ahogy a BMTH és főleg Oli Sykes "felzabálja" a Volt Fesztivál közönségét emberről-emberre. Hogy a csávó magát imádja-e jobban, vagy a színpadot (vagy inkább magát, amikor épp a színpadon van), nem tudom, de egyszerűen aznap este övé volt a színpad. Vagy lehet, hogy ő volt a színpad? Volt mellette még négy zenész, meg egy táncos csaj, de szemdurrantó színpadtechnika sem tudta túlvilágítani a frontember fényét. Kár belemenni, hogy ma már milyen popba költözött a metalcore zenéjük, egyszerűen a fiatal közönség imádta őt és voltak. Sokan. Iszonyat sokan voltak! Személy szerint én a BMTH vonatra a Sempiternal-nál szálltam fel és azzal a lendülettel utána le is, pedig az egy klassz lemez volt. Mondjuk aznap este két dalt játszottak róla (Can you feel my heart, Shadow Moses), szóval nem tudtam eljátszani a fanatikus rajongót, de el kell ismerni, hogy a BMTH aznap éjjel világszínvonalú produkciót hozott Sopronba - talán a legjobbat a héten.
Péntek - ellentétek napja
Már reggel éreztem, hogy az idei Volt Fesztiválban legfeljebb még egy nap van. A hajnali MÁV kalandot meg nem akartam megismételni, hogy inkább kocsiba vágtam magam és a hatósági áras dízellel Sopronig meg sem álltam. Épp lecsúsztam Azariah koncertjéről...viccelek...pont beértem a Lazarvs bulijára, amit amúgy szarabb időpontra nem lehetett tenni. Szikrázó nyári napsütés, délután 6 óra, 30 fok és Apey-ék nyomják az éjfekete halálmetalt. Baszki... Mindegy, rajtuk nem múlt semmi, tolták a metalt, ami a csövön kifért, az egész buli húzott mint egy csőrös kamion, pusztítóan jól nyomták. A nagyszínpad felé igyekvő népek persze néztek, mint a hal a szatyorban, hogy ez itt most micsoda is - de ez nem zavarta Áron Andrist abban, hogy megőrüljön a színpadon. A Volt Fesztivál egyik legjobb élménye volt.
Aztán Apey-ék tökéletes ellentéteként megérkezett utánuk a Fish!. Komolyan mondom, hogy Fish! koncertet receptre kéne felírni. Akkora feelgood koncertet nyomtak, hogy még ma is a hatása alatt vagyok. Volt ott minden: saját dalok, strandlabdák, Backstreet Boys cover(!), hazai zenekarok cinkelése, Bad Religion cover(!), együtt ugrabugra. Egy-egy beszólástól sírva röhögtem, minden hülyeségük működött. Csak úgy elröppent az a másfél óra, amit kipörgettek. Rengeteg dalt játszottak, mert ugye alapvetően a Fish! dalok 2-3 percben megállnak. De mint írtam a átvezető részek is sokat dobtak az élményen. Miközben iszonyat jól éreztem magam, a hátsó sorban nem tudtam nem észrevenni a folyamatosan ömlő embertömeget, ami a nagyszínpad felé tartott. Nem esett le és igazából nem is nagyon érdekelt, hogy mi folyik ott, de a Fish! után áttúrtam magam a tömegen a VIP teraszig és addigra megvilágosodtam: Halott Pénz koncert zajlott épp. Faltól falig ember, amíg a szem ellát! Amúgy is az volt a megfigyelésem, hogy nagyjából csütörtök magasságában kezdett a Volt fesztiválhangulatot árasztani magából. Ez a csütörtöki volt az első nap, amikor a régi időket idézte a tömeg. De a pénteki Halott Pénz buli minden emlékemet kezdte felülírni. Szinte hihetetlen, hogy mennyi ember verődött össze - ezt sose tudtam tippelni se, nem tudom, hogy mennyien lehettek. Egészen biztos, hogy a hazai rap produkció elvitte volna a hátán a headliner show-t is, de a Volt világhírű bandákat hozott ebbe a pozícióba, így esett meg, hogy a Sum41 (amire a Fish! koncerten is sokszor utalt Senior Hal aka. Kovács Krisztián, hogy tutira mennek megnézni) gyakorlatilag megörökölte a Halott Pénz közönségét. Itt kapcsolnék vissza az első napra: látom magam előtt, hogy pár év és a Carson Coma ilyen tömeget mozgat - simán bennük van.
Egészen biztos vagyok, hogy az öregedő punkok ekkora tömeget nem hoztak volna össze maguktól. Viszont az nem szabad elvenni a kanadai bandától, hogy amilyen erővel tolták a punkot és amilyen látvánnyal a hátuk mögött előadták a slágereiket, az egészen impresszív volt. Nem vagyok túl nagy rajongója a Sum41-nak, de így is szinte a végéig kíváncsi voltam rájuk. A "szinte" pedig csak annak szól, hogy azt az emberfolyamot, amikor a koncert után elkezd kifelé hömpölyögni, mindenképp el akartam kerülni.
A négy nap élményeiből a hazafelé vezető úton már készült a mondanivaló, révén podcast-re készültünk, de az első nap óta motoszkált bennem, hogy azért valami megváltozott. Az utolsó Volt fesztiválos emlékem talán 2019-ből van (a Slash buli de jó volt...) és a sokkal nagyobb területet laktak be. Kisebb lett a fesztivál. Beljebb voltak a beléptető kapuk. Egy nap kivételével egyszer sem kellett a bejutásnál sokat várnom. Végig kényelmesen el lehetett férni, nem volt a kajáldák és sörözők előtt élhetetlen sor - mondjuk ez utóbbin segítettek az árak is...de jó ötlet volt egy instant diszkont áruházat felrántani a fesztivál területén, így azért olcsóbban le lehetett hozni a hetet, mert amúgy a jegyek és bérletek azért húzósak voltak (pl. a VIP hetijegy 103 ezer forint).
Szóval eleve kisebbre varrták az egész helyszínt, hogy a tömeg nagyobbnak látszódjék, így azt gondolom szumma kevesebben is voltak. A csütörtök és pénteki nap azért megmutatta, hogy igény van fesztiválra és a bulira, de hogy ez az egész szezonban kitart-e és nem csak valami carpe diem életérzés hajtja, majd meglátjuk. Most nincs a fejekben az elmúlt két év nyomora (ez jó), de cserébe van más, ami izgalomra és félelemre adhat okok (ez nem jó). Viszont azt végre nagyon is jó volt látni, hogy az egyik szarból egy másikba zuhanás között egy fesztiválon az emberek egymás közelségében jól érezték magukat és végre egy kicsit olyan volt minden, mint a régi szép időkben...(öregedő sóhaj noises)
