Húsz-huszonöt évvel ezelőtt egy életképes dark rock színterünk volt, közel tucatnyi lemezes zenekarral, tematikus fesztivállal, korlátozott létszámú, de elkötelezett rajongói bázissal. A műfajt kedvelő, mai negyvenes korosztály feltehetően kellemes emlékeket őriz az ezredforduló időszakából, netán egyik-másik formáció korabeli kiadványát feltéve még manapság is örömmel nosztalgiázik. A teljesség igénye nélkül - kizárólag a dark rockra koncentrálva - a hazai mezőnyben olyan zenekarok alkottak maradandót azokban az években, mint a De Facto, a Land Of Charon, a Garden Of Eden, az Autumn Twilight, a Holt Költők Társasága vagy a szolnoki Árnyak, illetve az utóbbi örökségét továbbvivő October. A kiadói háttérnek köszönhetően (Hammer/Nail Records) ezen formációk többségének lemezei manapság is különösebb erőfeszítés nélkül polcra illeszthetők. Sajnos azonban a tárgyi emlékeken túl kevés manapság is aktív hírmondója maradt ennek az időszaknak. Ezek egyike Molnár Róbert énekes, az Árnyak és az October egykori frontembere.
Robi az utóbbi évtizedet látszólag önkéntes száműzetésben töltötte, legalábbis a 2009-es második October korong, a Mélységi mámor óta visszavonult a színpadi muzsikálástól. A saját neve alatt digitális kislemezek formájában 2020-ban kezdtek el szállingózni az első friss szerzemények. A négy nagylemezt megélt Árnyak rajongói pedig elégedetten dőlhettek hátra, hiszen Robi egykori társával, Papp István gitárossal vágott bele a folytatásba. Olyannyira folytatásról van szó, hogy a Molnár Róbert Band nyíltan fel is vállalja az Árnyak hagyatékának ápolását.
Az utolsó Árnyak CD óta egyébként kereken két évtized telt el, az Üvegfal korongot elindítva azonban ez a húsz év csak egy röpke pillanatnak tűnik, hiszen a srácok valóban ott folytatják a dolgot, ahol 2002-ben abbahagyták. Ha az Árnyak vagy akár a De Facto lemezei annak idején jelentettek neked valamit, nem kerülheted meg az Üvegfalat sem, melyről a szemfülesebbeknek hat, vagy akár hét dal már egy ideje ismerős lehet, hiszen a fentebb emlegetett két évvel ezelőtti EP-kre felkerült szerzemények helyet kaptak az idei nagylemezen is. Ezek egyike, a Budapesten nincsenek fecskék egyébként egy October szerzemény, hasonlóan az ezidáig még nem publikált Folyók hátán című dalhoz. Sőt a záró Olyan vagy, mint én egyenesen az Árnyak repertoárjából lett exhumálva.
Gyors matekozás után tehát kijelenthetjük, hogy a tizenegy track közül valójában csak négy olyan dalról van szó, ami az utóbbi két év termése. A Papp István nevéhez köthető hangzás és a korong hangulati íve ennek ellenére egységes képet mutat. A házi stúdiós megszólalás persze tetten érhető, de a második-harmadik hallgatás környékén már simán rááll az ember füle, egyébként meg a korai Árnyak albumokat sem a bivaly sound-juk miatt szerettük. Tét nélküli örömzenélésről lévén szó, a hangulat amúgy is elviszi a hátán ezt a szűk háromnegyed órás dalgyűjteményt. A két EP ismeretében kezdetben szoknom kellett a számsorrendet, hiszen azokról a már bevésődött nóták nem a megismert sorrendben lettek átemelve. A legerősebb MRB tételnek ettől függetlenül még mindig a CD második felében helyet kapott, zongorás introval felvezetett Valami álom című dalt érzem, melytől én is kapásból húsz évvel fiatalabbnak érzem magam. Robi nagyon elkapta a refrénjét is. Az afféle introként funkcionáló, A címzett ismeretlen fohásza után sorakozó tíz szerzemény közül ki kell emelnem a lendületes címadót, mely az F.O. System dolgait idézi. A rendhagyóbb alapokra építkező Befelé is teljesen rendben van, ahogy a finn love metal vonalas Tél, tavasz is okés. Épp ilyen öröm hallgatni a korai The Cult-ra/The Mission-re hajazó Budapesten nincsenek fecskék című nótát vagy a CD végére rejtett Olyan vagy, mint ént.
Ha jobban belegondolok – bár ne legyen igazam -, az Üvegfal voltaképpen idén az egyetlen hazai dark rock lemez lesz; becsüljük hát meg!
