RockStation


Búskomor - Az eddigi legsötétebb kislemezével jelentkezett a Molnár Róbert Band

2024. január 11. - rockstation

molnarrobertband2024.jpgEgy majdani nagylemez beharangozójaként érkezett meg 2024 első hetében a Molnár Róbert Band 3 számos digitális kislemeze. A 2022-es Üvegfal után ugyanis hamarosan itt a dark rock csapat új albuma, ennek “előhírnöke” a Búskomor címet kapott anyag. A 30 éve alakult Árnyak egykori főhősének friss EP-jére egy új dal, valamint egy Junkies feldolgozás mellett az anyazenekar első demójának újravett címadója is felkerült. Robi szerint az eddigi legsötétebb kislemez lett ez, mióta zenél: "Nem direkt sikerült ennyire sötétre az új kislemez, de az biztos, hogy néha én is félek meghallgatni. A borítót pedig a mesterséges intelligencia tervezte. Beírtuk a 'Búskomor' néhány sorát, először kiadott pár manga csajszit, majd ezt… Köpni-nyelni nem tudtunk. Szerintem az AI dark." (nevet)

Tovább

MOLNÁR RÓBERT BAND: ÜVEGFAL (H-Music, 2022.)

molnarrobertbanduvegfal.jpgHúsz-huszonöt évvel ezelőtt egy életképes dark rock színterünk volt, közel tucatnyi lemezes zenekarral, tematikus fesztivállal, korlátozott létszámú, de elkötelezett rajongói bázissal. A műfajt kedvelő, mai negyvenes korosztály feltehetően kellemes emlékeket őriz az ezredforduló időszakából, netán egyik-másik formáció korabeli kiadványát feltéve még manapság is örömmel nosztalgiázik. A teljesség igénye nélkül - kizárólag a dark rockra koncentrálva - a hazai mezőnyben olyan zenekarok alkottak maradandót azokban az években, mint a De Facto, a Land Of Charon, a Garden Of Eden, az Autumn Twilight, a Holt Költők Társasága vagy a szolnoki Árnyak, illetve az utóbbi örökségét továbbvivő October. A kiadói háttérnek köszönhetően (Hammer/Nail Records) ezen formációk többségének lemezei manapság is különösebb erőfeszítés nélkül polcra illeszthetők. Sajnos azonban a tárgyi emlékeken túl kevés manapság is aktív hírmondója maradt ennek az időszaknak. Ezek egyike Molnár Róbert énekes, az Árnyak és az October egykori frontembere.

Tovább

Megjelent az Árnyak örökségét folytató Molnár Róbert Band új lemeze!

unnamed_59.jpg

Kereken 20 évvel ezelőtt jelent meg az Éjszakai utazás, az utolsó Árnyak album, ami után csak a 2004-es Jubileum lemez jelent meg a '95 és '02 között született dark rock / gothic rock klasszikusok új változataival. A későbbi években Molnár Róbert énekest az October élén hallhattuk, majd saját neve alatt elevenítette fel újra a kultikus Árnyak és October dalokat.

Tovább

Látlak téged - újabb single albummal jelentkezett a Molnár Róbert Band!



Már több népszerű online felületen (Spotify, Apple Music, Amazon, Deezer, Napster, iTunes) is végighallgathatod, megveheted, letöltheted a Molnár Róbert BandLátlak téged” című három dalos digitális kislemezét. Az új single minden ízében különleges, hiszen egy kiváló új nóta mellett Robi két előző bandájának egy-egy kiadatlan dala is szerepel rajta. Így mind a kultikusnak számító Árnyak, mind az October rajongói csodás ajándékot kaptak az év végén: egy-egy kiadatlan, ismeretlen, eddig a fiók mélyén heverő dalt a két csapattól.

Tovább

Molnár Róbert Band: Valami álom - friss dallal és videoklippel tér vissza az Árnyak és az October egykori énekese



Vadonatúj dallal és videoklippel jelentkezett a Molnár Róbert Band. Az egykori Árnyak és October énekes új zenekarában a szintén az Árnyakból ismerhető Papp István gitáros-zeneszerzővel közösen folytatta a zenélést, így nem csoda, hogy a daltól is azt kapjuk, amire várunk: húzós gótikus dark rock sok billentyűvel, karcos gitárral, mély énekkel és a mélységbe vezető szöveggel, mely bármelyik Árnyak albumon elfért volna.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum