Az amerikai heavy metal új hulláma egyrészt igazi hullámokat sem vert, másrészt újnak a legnagyobb jóindulat mellett sem nevezhető. Kb. egy évtizede mégis ezzel az esetlen szókapcsolattal illettük az Új világ frissen feltűnt tradicionális metal bandáit. Az irányzat – ha nevezhetjük egyáltalán annak – számtalan zenekart adott és ad a mai napig is az undergroundnak, melyek közül nehéz vezérhajókat kiemelni. Olyanokat meg végképp kihívás sorolni, akik a mozgalom élén álltak/állnak.
Aki vevő a műfajra, tapasztalataim szerint más-más zenekarok neveit dobja fel, ha az irányzat szóba kerül. Én elsősorban a Visigoth, Eternal Champion, Haunt, Savage Master nevekre és a címben szereplő Spirit Adriftra voksolok, ha az új évezredben feltűnt, hagyományőrző amerikai heavy metal csapatokra gondolunk. A texasi Spirit Adriftről itthon is relatíve gyakran esik szó. Eddig négy nagylemez van a hátuk mögött, de az underground-szelleme őket is áthatja, így időnként kislemezekkel is jelentkeznek.
Ezek sorában pedig az augusztus közepén napvilágot látott 20 Centuries Gone már a negyedik, egyben a leghosszabb anyaguk. Még a tavalyi Forge Your Future csak három dalt tartalmazott, az idei EP nyolc tételes, és a mai viszonyok között egyes nagylemezek menetidejével vetekszik. A Spirit Adrift mögött álló Nate Garrett énekes/multihangszeres körül rendszeresen cserélődnek a zenészek, de a Gatecreeper sorait is megjárt dalszerző hasonló felfogásban vezeti a zenekart, mint ahogy a fent emlegetett Haunt esetében Trevor William Church is teszi a dolgát.
Garrett a dalszerzés közelébe senkit sem enged, a Spirit Adrift muzsikáját pedig leginkább a méltatlanul alulértékelt Slough Feg zenei világával érzem rokonnak. Az idei anyagon azonban emberünk csak két dalban csillogtatta meg dalszerzői kvalitásait, a további hat tétel mindegyike feldolgozás. Az átdolgozott előadók között éppúgy akadnak fémzenei alapok (Metallica, illetve Pantera), mint a metaltól némileg távol álló, alapvetően hard rock formációk (ZZ Top és Thin Lizzy). A számomra igazán meglepő választások a Spirit Adrift világától leginkább távoli southern rock alapzenekar, Lynyrd Skynyrd, és a lemezen a harmadik pozícióban szereplő Type O Negative.
A saját dalok jók, mi több kiválóak, épp úgy, ahogy a tavalyi EP szerzeményei is azok voltak. Persze itt vannak a korai Maident idéző gitárdallamok, a Sabbath-os riffek, a Priestesen húzós középtempók, meg minden egyéb a ’80-as évek elejének heavy metaljából. A Spirit Adrift ebben a szűk zenei szegmensben azonban már az első két nagylemezen is tudott némi egyéni ízt vinni a dalaiba, mely leginkább a hangzásnak köszönhető, végeredményben Nate-nek sikerült levetkőznie a szimpla retro jelzőt.
Garrett pedig azóta csak jobb dalkováccsá vált. Kicsit sajnálom is, hogy a Sorcerer’s Fate és a Mass Formation Psychosis esetében fennáll a veszélye annak, hogy ebben a formában a nagylemezes társaik mellett elkallódjanak. Bár - ha jók az információim - a mai hallgatók többsége nem komplett lemezeket, csak dalokat hallgat, így, öreg fejjel lehet, hogy alaptalan az aggodalmam.
A Pantera és a Metallica tehát, mint zenekarok, kézenfekvő választások, a tőlük kiszemelt dalok azonban már kevésbé azok. Nem egy sokadik Walkot vagy Master Of Puppets-t kapunk, hanem egy Hollow-t és egy Escape-et. Az előbbi hű az eredetihez, még utóbbi, a Ride The Lightning lemeznél maradva egy jópofa megoldással megidézi a Creeping Death legendás riffjét is. A leginkább közismert tétel a Thin Lizzy Waiting For An Alibi-e, amit különösebben nem bolygattak. A további három előadó esetében viszont nem a nyilvánvaló klasszikusokhoz nyúltak. Egy Sweet Home Alabama, egy Free Bird, vagy egy Legs, netán egy Gimme All Your Lovin’ nehezen is lennének belegyömöszölhetők a Spirit Adrift világképébe. Az Everything Dies súlya pedig ebben a zenei világban is a hallgatóra nehezedik.
EP-t nem szokásunk pontozni, de a két saját dal nálam öt pont, a feldolgozások pedig egytől egyig négy és öt pont között mozognak, szóval a végeredmény valahol négy és fél pont körül áll, és az ötös irányába kacsintgat. Két EP után viszont jövőre már egy nagylemezre számítok Garrett barátunktól és aktuális társaitól!
