Idén ősszel jelent meg Magyarország első számú gengszter rap formációjának, a 28 éves Ganxsta Zolee és a Kartelnek a 13. lemeze, ami A bohóc címet kapta. Nem mellesleg, ez az első album, amin a két éve csatlakozott Siska Finuccsival közösen dolgoztak. A producer Józsa Alex, akivel már a második lemezt készítették együtt. A korong elég erős lett, hiszen minden megvan benne, ami kell egy vérbeli Kartel lemezhez: van benne régi iskolás rappelés, humor, élcelődés, görbe tükör.
A bohóc, a címadó dal és a negyedik klip a lemezről. Ezen a dalon egy 50 fős vonóskar, egy 13 fős rézkar és 3 ütős játszik a beat fölött, amit természetesen élőben rögzítettek. A csapat elég komolyan vette a feladatot, hiszen napokon keresztül forgattak, a videó teli van izgalmas akció jelenetekkel, meglepetésekkel. A forgatás során dolgoztak együtt pirotechnikussal, de a szereplőgárda is elég menő. A klipben szerepel többek között Nagy Feró, Árpa Attila, Decsi Edit, Dobos Evelin, Keresztény Tamás is. Zolira nagy hatással volt, a Joker című film, ami egyfajta önirónia is. Sok embernek van a világban két személyisége, egy mindenki által ismert hétköznapi és egy alternatív alterego. A klipet pedig a tehetséges Takács-Koltay Anna rendezte, akivel már nem először dolgoztak együtt a srácok.
Hamarosan Halloween, így lemezbemutató koncert stílusosan október 30-án lesz az Akvárium Klubban, ahol egy nem mindennapi show-ra készülnek a srácok. Meglepetésekkel, cirkusszal és nem utolsó sorban megújult merch-el és A bohóc lemezzel várják a vendégeket. A koncert után pedig dedikálásra és fotózkodásra is lesz lehetőség.
Esemény: https://tinyurl.hu/76Q0
Spotify: https://tinyurl.hu/AZOi