A Nirvana örökre aranytojást tojó tyúk fog maradni. Ezzel a kijelentéssel eléggé nehéz vitázni. A zenekar hagyatéka mindig újdonságként fog szolgálni bizonyos korosztályoknak és mivel eléggé aktívak voltak a rövid karrierjük alatt, így mindig lehet találni valamit, amit még nem adtak így vagy úgy ki. Az Álomgyár kiadónak az egyik legújabb zenével foglalkozó kiadványa Kurt Cobainnel és a Nirvanával foglalkozik. És, hogy milyen a kiadvány? Ezt is megtudhatod.
Az Álomgyár kiadó pár éve robbant be a köztudatba, amikor is megjelentette az első komolyabbnak tűnő zenei kiadványát, ami a Metallica történetét, albumait dolgozta fel. Azóta a kiadó már több kiadványt is maga mögött tudhat, és folyamatosan igyekszik fejlődni, folyamatosan dolgozik az apróbb részleteken, az esetleges hibákon. A legújabb kiadványukat én nagyon vártam, hiszen nagyon szoros a kapcsolatom a Nirvanával. Kurt Cobain olyat alkotott, amihez foghatót azóta is csak nagyon kevesen tudtak létrehozni. Tényleg a mai napig azt érzem, hogy az a négy lemez (plusz az Unplugged koncert), amit kiadtak, számomra hibátlan. Nagyon örültem mikor kézhez kaptam a példányomat és nem is pazaroltam az időt, nekiestem a vaskosnak ígérkező albumnak.
Igen, ez egy album. Életrajzi alkotásnak, zenekar story-ját leíró műnek nehezen lehet nevezni, mert a szöveg részletek más könyvekből vannak összeollózva. Egészen pontosan Andrew Earls, Charles Cross, Gillian G. Gaar, Bob Gendron, Todd Martens és Mark Yarm írók alkotásaiból vannak összevágva. Ennek nagy előnye, hogy a számomra például iszonyatosan unszimpatikus Charles Cross viszonylag kisebb hangsúlyt kap. Ellenben azt nem igazán értem, hogy Everett True-t, hogy lehetett kihagyni? Az angol újságíró különösen közeli barátságban volt Cobainnel. A könyv felépítése a szokásos, ahogy az egy zenekar/ életrajz esetében szokott lenni. Megismerjük a körülményeket, és a korai éveket, noha itt annyira nem mennek rá Kurt gyerekkorára. Sokkal inkább viszonylag korán eljutunk a Bleach érához. A kiadvány iszonyatosan nagy előnye a szerkesztése, illetve az, hogy tele van régi koncertplakátokkal és koncertjegyekkel, amik nekem nagyon tetszettek, mert ilyen formában, ennyire összegyűjtve még nem találkoztam velük. Az albumban szereplő képek sokaknak ismerősök lesznek, de mondjuk egy lassan harminc éve megszűnt zenekarról sok újat nem is lehet mutatni. Ha csak nem valakinek a magángyűjteményéből előkotornak valamit. Hangulatában teljesen megtud babonázni és azt vettem észre, hogy hiába ismerem a storyt, akkor is falom a (rövid) oldalakat. Ha valaki neki ül, akkor egy kellemes vasárnapi nap folyamán kényelmesen áttudja rágni magát a könyvön. Egy dolog van, amivel soha nem fogok egyetérteni. Hogy a metal zene hanyatlott, amikor megjelent a Nevermind és, hogy a Nirvana haza vágott minden mást. Ez egy akkora hülyeség, amit azok szajkóznak, akik nincsenek tisztában olyan zenekarok jelenlétével a kilencvenes évek elején, mint a Pantera, Sepultura, Type O Negative, Fear Factory, RATM, Kyuss, Meshuggah és így is csak párat említettem a teljesség igénye nélkül. Nem volt halott a metal, csak más volt éppen porondon, de ez most sincs másképpen. Bár mennyivel jobb volt az a korszak, mint a mostani, ahol az a hír, hogy az X-Faktor mentorának vajon műmelle van-e vagy sem? Na, mindegy. Ezzel az állítással soha nem tudtam azonosulni. Az albumot alapjáraton két fajta típusnak ajánlom. Ha még fiatal vagy és éppen nyitsz a rock zenére, akkor feltétlen szerezd be, mert lesznek hasznos dolgok benne, illetve a másik az elvakult Nirvana rajongó, akinek minden KELL a polcára. Ez a két típus könnyen átfog menni az olyan szerkesztési hibákon, mint például, hogy a Bleach születése egymás után háromszor van leírva, hogyan is történt csak más megfogalmazásban. A másik dolog, ami számomra rossz helyen volt elhelyezve és rosszul volt kibontva az az, hogy a zenekar milyen felszerelést használt. Majdnem a könyv végénél járunk, ahol elkezdik ecsetelni, hogy milyen nehéz volt balkezes gitárt szerezni, ezért Kurt jobb kezes gitárt használt. Ez hosszú sorokon van kibontva, míg az effekt pedáljairól négy szóbál több nem nagyon esik. Ellenben nagy előny, hogy a Jagstang (ez volt Kurt signature gitárja) története rendesen ki lett vesézve. Ellenben a másik hátrány, hogy Krist-ről itt sem esik túl sok szó, illetve Dave-ről semmi. De ellensúlyozva van, hogy Mr. Grohl munkássága, a Nirvana utáni élete rendesen kivan bontva a könyv végén, ami tök jó dolog, nem vagyok ehhez hozzászokva. Itt már Krist is jobban képbe kerül, illetve a közös megmozdulásaik is.
Tudom jól, hogy ezek a könyvek soha nem fognak teljes képet festeni egy zenekarról sem és ezért mindig lesznek benne hibák, pláne az olyan rajongók számára, mint én. Ettől függetlenül azt mondom, hogy az Álomgyár nagyon jó úton jár! Már nem egyhangúan van megszerkesztve a kiadvány, hanem hozzá mertek nyúlni, eltérnek a megszokottól. Számomra ez nagyon szimpatikus, és kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő rockzenei könyv, amire rávethetem magam! Ha Ti is szeretnétek egy példányt ebből a könyvből, akkor ITT tudjátok megvásárolni.
Béke, Szeretet, Metal
