Ha akár csak felszínesen is kaparászod a hazai extrém metal színteret, akkor bizonyára belefutottál, bele kellett futnod az Omega Diatribe nevébe, illetve muzsikájába. Ha a mélyebb rétegekben is otthonosan mozogsz, akkor talán még az Audionerve név is mond valamit. Az előbbi és az utóbbi formáció oszlopa egyaránt Hájer Gergő gitáros, aki eddigi zenei pályájára most az „újonc” Vented zenekarral teszi fel a koronát.
A Vented tehát egy új név a hazai és a nemzetközi palettán, de az újonc jelzőt persze nem véletlenül tettem macskakörömbe. Gergő társai ugyanis olyan sokat próbált, határainkon kívül is jegyzett muzsikusok, mint a Chimaira, a Daath és a Sinsaenum vokalistájaként ismert Sean Zatorsky, a szintén ex-Chimaira és ex-Devildriver ütős Austin D’Amond és a hazai mezőnyben kevésbé ismert billentyűs, sampleres Simon C. Bondar. Az Audionerve-öt pedig egy bizonyos Joey Jordison keresztelte át Ventedre, sőt a kezdetekkor maga is érdekelt volt a projektben, ahol a mi Gergőnk kezeli az összes húros hangszert és egyúttal ő volt a fő dalkovács is.
Egyszeri projekt vagy zenekar, a végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy is, de remélem, hogy a Ventednek hosszabb kifutása lesz, mintsem hogy beragadjon az egylemezes formációk népes táborába. A CD formátumban tizennégy tételes Cruelty And Corruptiont nagyvonalúan elintézhetném akár annyival is, hogy a lemez mindazt felvonultatja, ami jó volt az utóbbi közel három évtized extrém metaljában. Kezdve a groove metallal, folytatva a nu metal vonallal, a modern thrash-sel, újhullámos hardcore-ral, illetve death metallal, mindezeken keresztül eljutva akár a poliritmikus törekvésekig.
A zúzások közepette azonban valamennyi dalnak önálló karaktere van, hasonlóan mondjuk a Fear Factory: Demanufacture lemezéhez vagy a Vented kapcsán több fórumon is emlegetett első két Slipknot albumhoz. Félreértés ne essék, nem ezekhez vagy bármi máshoz akarom hasonlítgatni a Cruelty And Corruptiont, ez a fajta változatosság azonban sajnos a kortárs extrém lemezek közül kevésnek a sajátja, inkább az ilyen régebbi évjáratú anyagokra volt jellemző.
Simon színezései, helykitöltő samplerei szintén ezt a sokszínűséget árnyalják tovább, nem nyomják el, nem ölik ki a gitárokat, így nem is csorbítják az agressziót. Az intro kapásból az ő terepe. A Flawless pedig gyorsan be is ránt a Vented világába. Szembeötlő, hogy Gergő itteni riffjei mennyivel átláthatóbbak, mint azok, amelyeket Omega Diatribe lemezeken szokott elővezetni. A dal egyébként egy, a '90-es évek közepének zenei világában fogant sulykolás. A The End Game-en érződik némi HC íz is, a jelzésértékű dallamos vokáljairól meg a mi Cadaveres-ünk ugrott be. A még átláthatóbb szerkezetűre formált My Desire hasonló csapásvonalon megy előre. Van benne egy olyan eltalált riff, amit kevésbé kreatív gitárosok jobban erőltetnének, de Gergőnek volt miből válogatnia. A nóta amúgy az egymásra csúsztatott vokálokkal lett csúcsra járatva. A váratlan begyorsulással feldobott Vitriolic a Machine Head: Supercharger korongját hívja tetemre, mely ugyan máig megosztó lemeznek bizonyul, de nálam mindig is működött. Ja, a villantós gitárszólót nehogy elfelejtsem megemlíteni, mely testidegen ugyan a stílustól, de mégis itt a helye. A Requiem For Myself egy borultabb tétel, ha nem lenne teljesen abszurd, nevezhetném akár extrém metal balladának. Sean itt rendesen ki is éli magát. A tudatosan építkező, a feszültséget mindvégig fenntartó Withered elsőre szintén a változatos, sokszor egymásnak eresztett vokáljaival fogja felhívni magára a figyelmet. A fojtó hangulatú szerzemény bármikor berobbanhatna, de a srácok ehelyett csak egyre mélyebbre rántják a gyanútlan hallgatót. Az A New Trend ehhez képest egy felszabadult tétel, benne egy elkapott tempóváltással és a korong talán legjobb szólójával. Nem zenei oldalról, hanem a vokálok révén leginkább a The Darkness bizonyos részleteiben tapintható a zenekarral kapcsolatban rendszeresen emlegetett korai Slipknot jelenléte. A felvezetőjében az epikus Machine Head témákat idéző Vigilt tartom a Cruelty And Corruption legerősebb szerzeményének. Ritkán érzem így, de ezt a dalt igazán nyújthatták volna még egy kicsit. Az Ahrue Luster (ex-Machine Head) vendégeskedésével rögzített In Question némi modern thrash metalos jelleget hordoz magán, a címéhez illően önmarcangoló Self Destructot követően pedig a formabontó levezetőt kapott Zero zárja az alapverziót. A CD változat bónusza a magukba borult késői Pantera szerzeményekre hajazó Final Hour.
Közelíthetsz bármilyen irányból az extrém metal felé, ne szúrj ki magaddal, hogy nem adsz egy esélyt a Ventednek! A Cruelty And Corruption ugyanis úgy kivonatolja az elmúlt szűk három évtized szélsőséges metalját, hogy közben egy saját ösvényt is igyekszik kialakítani magának.
