Kiadta a Devil's Bell című nagylemezének második klipes dalát az Audrey Horne. A csapat a Danse Macabréval igyekszik felkelteni a figyelmet, a lemez április 22-én landol.
Kiadta a Devil's Bell című nagylemezének második klipes dalát az Audrey Horne. A csapat a Danse Macabréval igyekszik felkelteni a figyelmet, a lemez április 22-én landol.
Márciusban a Barba Negra adott volna otthont az olasz Måneskin koncertjének, de mint oly sok koncert a pandémia miatt ez is ment a levesbe. Öröm az ürömben viszont, hogy megvan a koncert új dátuma és egy új helyszín is.
Ahogy a nemrég megjelent ismertetőnkből kiderült, ismét felfrissült és csúcsformába hozta magát a finn Amorphis. Mégpedig úgy, hogy korai klasszikus albumaik meghatározó elemeit építette be jelenkori hangzásvilágába. A Halo – immár tizennegyedik stúdiómunkája a zenekarnak – elkészültéről a billentyűs Santeri regélt.
Igazán fullasztó nyári estében lehet része azoknak, akik június 23-án az Instant-Fogas Komplexumban teszik majd tiszteletüket. A Cudi Purci Booking szervezésében ott koncertezik ugyanis két amerikai banda, nevezetesen korunk death metaljának egyik éllovasa, a Gatecreeper és sludge/black/death Inter Arma. Ez így minimum nagyon kompaktnak ígérkezik! További infók a koncertekről ITT találhatóak.
Ha ez a lemez nem a progresszív rock/metal muzsikákra szakosodott vezető európai kiadónál jelenik meg, sosem találkoztam volna a Toundra nevével. Ennyit arról, hogy mára a kiadói háttér elveszítette a jelentőségét. A Toundra – bár a zenekar nevéből homlokegyenest mást következne - egy spanyol négyes, mely olyan muzsikában utazik, ami nálunk (is) a periféria legszélén leledzik. Arról a fajta énekmentes post-progresszív rock/metal keverékről van szó, aminek ugyan megvan a maga szűkreszabott tábora, de sosem lesz a szélesebb közönségréteg favoritja, sőt a többség tudomást sem hajlandó venni róla.
Ha nagyon szereted a black, post-doom, ilyesmi címkékkel ellátott kemény zenét, akkor vasárnap feltehetően ott voltál a francia Celeste és az angol Conjurer kistermes koncertjén a Dürer Kertben. De, ha ott voltál, ha nem, fentebb akkor is van számodra pár fotónk, melyet Lányi Kristóf kollégánk lőtt a helyszínen.
A True után újabb Danny Elfman-tételt gondolt újra a szerző és Trent Reznor. A két zenei zseni (előbbi az Oingo Boingo mellett rengeteg Tim Burton-film, a Simpson család, vagy a Született feleségek dalaiért felelős) a Native Intelligence-t dolgozta át, ez Elfman új lemezén, a Big Mess-en figyel majd.
Március 11-én jelent meg a svéd Ghost ötödik albuma Impera címmel. A megjelenés első hetében a lemez 70.000 albumértékű eladást produkált, mellyel a Billboard listájának második helyén nyitott. Pér éve már nem csak a fizikai hanghordózó eladások számítanak bele az összértékbe, hanem az album és a dalok összességének bizonyos összértékű streamingjei is. A csapat új albuma Európa többi országában is igen kedvező fogadtatásra talált. Németországban és Svédországban a listák első helyére kúszott fel, Angliában, Hollandiában, Belgiumban és Norvégiában pedig a második helyen nyitott. Ha még nem mondtuk volna elégszer, akkor még egyszer: a zenekar május 18-án a Papp László Budapest Sportarénában játszik.
Hazánkba látogat a a new jersey-i ska/ghetto punk zenekar, a Public Serpents. A csapat a Riffben lesz majd látható/hallható, a koncerten a The Ocean Front és a Dogs On Leads melegít majd be nekik. A dátum április 26.
Az imádott Főszerkesztőnk mindig küldözgeti nekünk tovább az e-maileket, amik jönnek a kiadóktól. Az esetek nagyon nagy többségében ezt nem szoktam egyből megnyitni, hanem kivárom azt a nyugisabb pillanatot, órát, amikor van tíz percem, hogy megnézzem mik is jöttek. Amikor felgyülemlik már négy-öt ilyen levél akkor konstatálom mindig, hogy mekkora egy barom vagyok. Barom vagyok, mert lemaradnék az olyan ínyencségekről, mint az Absent In Body debütálása, amire pedig, - ha bírod a metal zenét - érdemes odafigyelni. Miért is? A Tovább gomb használata után kiderül.
A Lowland Fest idén kinyitja kapuit és az eddigi zártkörű megmozdulás egy valódi fesztivállá fejlődik! 10 új fellépőt jelentettek be tegnap.
És a Limp Bizkit megcsinálta, kérem szépen! A sokak által utált, köpött, szidott (mondjuk, mi pont szeretjük) zenekar kilép a saját árnyékából! A zenekar a Mexikóban tartandó Vive Latino keretein belül meglépte azt, amire senki sem számított. CSOMÓ ÚJ DALT JÁTSZOTTAK! Mi meg most megmutatjuk nektek az egész koncertet és Fred új szerelését. Na, meg azt is, hogy John Otto újra a dobok mögött van! A setlist tizenkét dalt tartalmaz, aminek harmadát új számok tettek ki. Alright, partner, keep on rollin', baby, you know what time it is!
Külön EP-t kapott a Bad Wolves tavaly bemutatott kislemezdala, az If Tomorrow Never Comes. A csapat az albumról ismert hagyományos kiadás mellett egy Spencer Charnas (Ice Nine Kills) vendégeskedésével készült verziót és egy akusztikus átiratot rakott a képzeletbeli csomagba.
Bizony nem csak Lars Ulrich csemetéi muzsikálnak, James Hetfield fia is már bőven a zenész korban van. Ráadásul ilyen felmenői hátszéllel szinte esélytelen, hogy ne nyúljon valami hangszerhez a gyerek. Castor Hetfield a dobokat választotta szerelmének, a zenekara, a Bastardane pedig kiadta a bemutatkozó anyagát. Az Is This Rage?-en csak nyomokban fedezhető fel Papa Het hatása, itt inkább sörszagú southern metal a játék neve.